Népfőiskola

TELET ALSZIK

Telet alszik az ébrenlét,
elvesztette minden erejét,
tere a szintek bukása,
letűnt idő megalkuvása,
mely a jólétből elkóborolt,
valótlanból belekóstolt,
szippantotta agyvelejét,
fárasztván víg menetét,
alabástrom felszínén lebeg,
árnyképe tükörként dereng,
majd elalszik csendesen,
hol múltja temetetlen,
hol a láng égeti untalan,
így lesz örök nyugtalan,

Bandur Pali jó tanuló volt az iskolában, példás szorgalmú és nagyon közvetlen, kommunikatív. Ujfalusi Jánossal erős tanár-viszony alakult ki, lévén mindketten szerelmesei a híradásnak, a rádió készítésének vagy inkább a technikának. Gódor Ildikó, Pali felesége is szorgalmas, példás magaviseletű és jól tanuló gyermek volt.

Dányban a lakosság összlélekszámát illetően jelentős számú cigány ember él.(Valamikor, régen, amikor még ennél jóval kevesebben voltak, az iskolában is csupán néhányszor tíz ember, hallgathattam a kollégáimat amint egy-egy értekezleten, körzeti-területi összejöveteleken a dányi cigányok létszámát firtatták.

Dr Fülöp László gyergyócsomafalvi lakos volt. Néhány nappal ezelőtt meghalt.

Ki volt ő az én szememben? Mint mindenkinek Dányon, ő volt "fülöplaci".

Nem is személy, inkább fogalom. Nem is fogalom, de egyenesen jelenség.

Dr Fülöp László református lelkész gyermeke volt. Édesapja Erdőszentgyörgyön szolgált amikor ő még gyermek volt.

A létszámot illetően, nem is jut eszébe az embernek minden név, minden arc.

Mert, hogy Hangodi Marika és Kurunczi (Pici) Pista felesége, Ildikó kimaradt a névsorból, az csak annak "köszönhető", hogy a zarándokokra jellemző szerénység és egyben vidám jelenlét ha valakire, akkor rájuk igaz volt. Mindkettőjükre végig, tizenhat napon át és máskor is, ha együtt mentünk, -emlékezetem szerint.

Ez jutott az eszembe amikor a dányi iskolai oktatás 350 évének megemlékezésére a tavasszal Kókára emléktáblát mentem készíteni.

Tíz éve annak, hogy a dányi népfőiskola, lelkes tagjainak, pártolóinak segítségével a Magyar Camino útvonalának "bejárására" indult.

Még sohasem írtam a dányi falunapról. Most sem fogok.

Annak egyik pontjáról viszont igen.

Széles az út, sokan elférünk rajta -mondta a kommunista hatalomátvétel előtt az egyik pártvezető -megnyugtatva a szociáldemokratákat, nem lesz erőszakos pártegyesítés a kommunistákkal.

Aztán lett. Felmorzsolódott a baloldal 1948-ban és azóta sem tudott hazánkban lábrakapni. Egyesek örülnek ennek, mások bánkódnak ezen.

Meleg van az utcán. Meleg a lakásban. Még éjjel is. Nyár van -mondhatná a mindig behódoló kozmopolita és ebben az esetben tényleg igaza is van.
De micsoda nyár!

Nyáron mindig meleg van, télen mindig hideg van, ősszel esik az eső, soh' sincs mindig jó idő -mondja a gyermeknóta.

Kedves Dányi Krónika Olvasó (használó)!

Szíves tudomására Mindenkinek!!

Már több mint egy évtizede működő közösségünk, melynek bejegyzett neve Dányi Sebestyén Alapítvány, intenzív és sűrű programot készített az őszi hónapokra.

Nem néztem körül, ki van mögöttem, előttem. Egy kép hívását követtem, egy arcél villanását, öreg, békés mosolyt, ziháló tüdő nehéz, sípoló lélegzetét hallgattam.

Elmúlt idők, események utáni sóvárgás. Ez a nosztalgia. Klasszikus értelmezésben ez, de a mindennapi szóhasználatban inkább a jóra való emlékezést jelenti. Arra ami már ugyanúgy nem jön vissza, nem tölt el bennünket élvezhető örömmel, de mégis jó felidézni: íme ilyen időszaka vagy pillanata volt a mi életünknek. Ilyen is.

Sietek minden kételyt eloszlatni a cím körül: egy lépés előre két lépés hátra mert a korombéliek még olvasták, olvashatták a Nagy baloldali vezér hasonló címmel megírt politikai pamfletjét és azt hihetnők talán, hogy én ezt vagy elfelejtettem vagy ennek szellemében akarok írni.

Egy elkézült és rövidesen sokak által olvasható dolgozatról van szó, melyben a feladatokat is, a megoldást is ugyanaz az ember végezte.
Vagyis én.

Egy vázlatrajz lesz az alábbi ami azt jelenti, hogy nem a teljes mű, nem az elkészített anyag, hanem annak csak a szerkezete.

Forróságot lehelnek még a fák levelei is.
Ha tudnának beszélni (és érezni) bizonyára mély felháborodásukat fejeznék ki a homoknak, mely a fák tövénél ontják fölfelé a meleget.

Valakit mindig kárhoztatni kell ha sérelem ér bennünket. Valaki mindig oka a mi kiegyensúlyozott jó és békés hangulatunk elrontásának..

Őszintén osztom mély sóhajszerű kifakadásodat annak okán, hogy a meghirdetett helyi polgárvédelmi szolgálatra, a megígért (és bizonyára színvonalas) programok ellenére sem volt jelen a toborzáson annyi ember mint amennyit vártak a szervezők.

Meglepetés-e ez, vagy csak a várható eredmény következett be: jó esetben is döntetlen lett a meccs. Vagyis nem született győzelem.

Lehet-e melegebb a nyár mint amilyen meleg van ma. Lehet-e érlelőbb a napsugár, forróbb a lábam alatt a föld pora. Lehet-e nagyobb magány annál mint amikor szótlan szomszédaid vannak. Lehet-e állva kérni a halált amikor eljött az idő a vágásra. Lehet-e madárdal nélkül, fürjecske csapongó jókedve nélkül, bokor alá húzódó mezeinyúl nélkül, teremtett lélek látványa nélkül boldog az ember?

A megszokás nagy úr! Ennél csak egy nagyobb úr van, ez pedig a tudatosság. A megalapozott elhatározás, mert az ilyen, már a személyiség teljes és integrált részévé válik. Nem véletlenszerű, nem alkalmi dolog, hanem hiányérzet ami gyötri az embert míg az be (vagy ki) nm teljesedik.

A hét végi napokat mi, öten a Dunántúlon töltöttük, a Káli medence egy kis falujában, Mindszentkállán.

A Felsőhegyen harangot állító kókaiakról és dányiakról írtam egy kis novellát. Ebből idézek, mert ismét téma a felsőhegyi harang.

....A Felsőhegyen a harang is feltámad.
A Felsőhegy a magyar élet feltámadásainak szimbóluma.

Nagyon is hétköznapi dologról szeretnék egy-két gondolatot elmondani. De hát -mit tegyek- a kitalált cím: Kétszer ugyanabba a folyóba nagyon is bölcs, évezredes igazságot tár föl, így ezzel kezdem.

A kétszer ugyanabba a folyóba kijelentés egy görög filozófustól származik, ami arra utal, hogy kétszer nem léphetünk be ugyanabba a folyóba.