Hírözön

Ez is gyilkolhat. Gátakat tép, kerítéseket sodor. Aki belekerül a sodrásba, az fuldokol. Meg is fulladhat.
Kárt okoz a hírözön mint a vízözön. Több kárt talán. Nem csak testet de lelket is öl.
És elmét pusztít, idegsejtet sorvaszt, nehéz ködfátylat borít az elmére. Sötétség lesz alatta és csak tapogatózás a továbbhaladáshoz. Látásszűkülés, csőlátás, homály az eredménye, dadog a beszéd de mint a Tar község melletti sztúpa belsejében, forog az imamalom. Zsoltárok helyett géppuskák szólnak, menekülő lábak dobognak. Kifulladt emberek pihegnek és a végét járók már csak pihegnek. A hírözön vetítővásznán forog az imamalom.

Hátrább a hírözönnel!

A Gödöllői Királyi Kastélyban időszakos kiállításhoz vezet fel a lépcső az épület baloldali szárnyában. Lifttel is lehet menni.

Az emeleten öt kisebb helységben a premontrei rendről szóló kiállítást láthatjuk. Egészen junius 23-ig.

A premontreiekről már írtam e hasábon és talán még fogok is írni.

Mert a premontrei rendbe "betekintve" rend lesz az ember lelkében is.

Nem hírözön lesz, hanem hívás. Meghívás.

Én az oktatással kapcsolatos -talán utolsó- teremben látottak hatása alatt vagyok.

Lehetne erős érzelmi felindulás vagy megindulás bennem más tárgyak láttán is.

Gondolkodhatnék azon, miként viselték a cilíciumot.

Micsoda erő lehetett a monstrancia csupán meglátásában is.

Mit érez az ember amikor első lépésként a leendő szerzetest beöltöztetik. És elgondolni, mi minden játszódik le a jelölt (novícius) életében míg örök fogadalmat tesz.

Bámulhatnám a papírfecnire írt gazdasszony pontos leltárát a felhasznált nyersanyagról: "5 kiló borjúhús = 50 forint.

Elképzelhetném -mint abszolút laikus- Fényi Ottó iskolaalapító perjel lakatosműhelyének működését.

Csodálhatnám az Eucharisztia évében (1938) készített miseruhát.

És legfőképpen azt, ami egészen lekötött, ami a szívemhez nagyon közel áll ma is, hogy milyen szervezett rend volt a premontreiek iskolai képzésében.

Hogy miként lesz a tanárból igazán pedagógus, hogy ne a kiégés legyen úrrá a pedagóguson hanem a tűz, a láng, a tudás átadásának képessége a kényszerpályára kerülő pedagógógusok megjelenése helyett.

Elcsodálkozom ezen a rendetlen, hírözön világban azon a tudatosságon, hogy volt idő amikor tudták az iskolában, hogy mi az emberi érték. És ezt nevelték (növelték) tudatosan, önképzéssel teljes odaadással és nem a túlterhelt pedagógus nyomort tükröző képe volt az utolsó a gyermek előtt amit látott nevelőjéről az év végi távozáskor, hanem a szelíd mosoly, az elbocsátás féltett öröme embert emberrel, diákot emberrel összekötő kapocs: hogy visszavárlak az új tanévben is egy boldog találkozás önfeledt pillanatában.

Magamat is sajnálom a még hivatástudattal élő és tanító pedagógusokkal való együttérzésemben. Hogy "másképpen képzeltem én a rendet" hogy másképpen folyik a folyó is, nem haragos zajlással hanem szelíd símogatással.

A premontreiek iskoláiban boldog ifjúság talált magának otthonra.

Nehéz történelmi helyzetben, az 1920-as években, egészen a rend feloszlásáig 1950-ig működött a premontrei rend és annak iskolái.

Most visszajöttek. Nem azért, hogy klérus vegye át a hatalmat az ország politikai irányítására, hanem azért, hogy vezesse győzelemre az erkölcsöt ahogyan írja is: Az erény győzedelemeskedik.
Ahogyan a jelszó mondja : VIRTUTE VINCIS. A győzelem csak az erényben lehet. Fordíthatjuk így is.

Keserű piruláinkat nyelve, múlton merengve és emberibb jövőt képzelve mondjuk ki kúrusban, együtt, először halkan, hogy érezzük az ízét is, majd egyre hangosabban, hogy mindenki meghallja:

Győzelem záloga az erényes élet. A tiszta beszéd, mert ez szüli a rendet.

Nem a hírözön.