Népfőiskola

A Magyar Püspöki Kar igen dicséretes szándéka volt szólni a Kultúráról. Ez a terület nagyon sokszor háttérbe szorul mintha nem lenne fontos, de a főpapi kar szándéka is azt bizonyítja, hogy az ember és az ember társadalomban megélt helye milyen nagymértékben függ a kultúrától. Azt mondhatnánk, hogy kultúra nélkül sem társadalom sem más közösség nem létezik.

A püspökkari dolgozat harmadik részének címe: Állam és politika.

A szabad választásokkal a az egypártrendszerű szocializmust felváltotta a többpártrendszer. Ezzel olyan emberi jogok jutottak érvényre

Második nagy fejezete a püspökkari körlevélnek a Gazdasági élet címet viseli.
Szól a múlt örökségéről a szocialista érában kialakult egyéni és területi egyenlőtlenségről, a bizonyos kelet - nyugati lejtőről, miszerint Magyarország nyugati feléből keletre haladva egyre mélyül a válság, csökken az emberek életszínvonala, növekszik a szegénység és sorvad a vidék.

Már negyed évszázada is elmúlt annak, amikor a Magyar Püspöki Kar (ma Konferencia) kiadott egy elemző, értékelő, figyelemfelhívó és távlatokra is nyitott kis könyvecskét. Az volt a címe: Igazságosabb és testvériesebb világot! Pontosan 1996-ot írtunk akkor.

Vera messzi földről került Dányba. Ha van egyáltalán ebben a kis országban messzi föld. Mert minden olyan karnyújtásnyi távolságnak tűnik.

Gyergyóban naponta egyszer kél fel a nap. Lehetne ez másképpen is, úgy ahogyan ez Torockón van. Itt ugyanis kétszer éli meg az ember a napfelkeltét, egyszer úgy rendesen mint akárhol más helyen, másodszor pedig ráadásként. Mégegyszer. A Székelykő gondoskodik erről.

A nyolcvanas évek végén jártunk. Egy mosolygós reggelen bejött az irodámba a jegyző, dr Oláh Lajos. Ő akkor már vagy három évtizede fogyasztotta a közigazgatás sokszor savanyúra sikeredett kenyerét.

Több mint harminc évvel ezelőtt történt, a Nyárád mentén döcögtünk a rossz úton, a nap heve égetett bennünket szinte, az autó is "kihagyott", köhögött a nagy melegben többszáz kilóméter megtétele után. Megálltunk egy ház előtt és bekéretőztünk , hogy igyunk egy pohár friss vizet.

A Kultúra Napja tiszteletére (emlékére) megmozdul az ország intézményrendszere. Megmozdul az egyén is, a kultúrát tisztelő ember és teszi azt, amit tehet, talán a legtöbbet, emlékezik és alkot. Emlékezik a múltról és egyben felidézi a maga benső világában azt az erőt, amelyik talán a legerősebb kötést biztosítja a nemzeti, nembéli (genus) hovatartozását illetően. Vagyis azt, hogy magyar vagyok.

Nem tanult meg röpülni a kalapom. Nem szállt fel a levegőbe. Nem dobáltam fejem fölé eszement mámorban. Sajnos nem. A fejemen maradt.

Sajnálom, hogy nem váltak be reményeim.

Tetszenek emlékezni a 3:0 oda című írásomra, melyet a magyar kézilabda válogatott veresége kapcsán írtam.

A keresztény ember olyan szép napokat él ebben az időben, szent karácsony napját követően, hogy igazán csak jókedvűen tud hozzáfogni egy íráshoz, nevezetesen Szent Margit életével -és halálával- kapcsolatos -mit is mondjak- elmélkedéshez.
Most befejezzük ezt a témát azzal, hogy válaszolunk a feltett korábbi, Szent Margit életével kapcsolatos kérdésekre.

Ez úgy-e valamiféle rejtvény? Vagy számmisztika? Vagy egyszerűen egy értelmetlen közlés? Játék talán, melynek meg kellene adni a megoldást jelentő kulcsát?

Igen játék. Egy játéknak, pontosabban szólva egy meccsnek, egy mérkőzésnek a végeredménye a nyertes szempontjából.

A címben szereplő idegen szó jelentése: közös kötelességvállalás. A szolidáris, pedig az összetartást jelenti.
Ennek az idegen szónak a magyarra fordítása két fontos, önállóan is használható szót foglal magában. Az egyik a közös, a másik a kötelesség.

Liturgikus nép-ének

Pannóniába nőtt teljes szép viola
Jó magyar nemzetnek biztató hajnala.
Szűz Szent Margit esedezzél
Nemzetünkért az Istennél
Szép magyar liliom

Szigeti klastromban, nagy Duna mentében
Élt ez a királylány angyali szépségben.
Szűz Szent Margit esedezzél
Nemzetünkért az Istennél
Szép, magyar liliom.

Testét sanyargatván Istennek áldozta

Ady Endre: Szent Margit legendája

Vallott nekem a Nyulak szigete
Regék halk éjén. Íme a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szűzét, fehér Margitot.

Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázós vad bozontos férfiak.

Nyugatról várt sokáig valakit.
Nem vad bajszú lármás nagyúr
Dalos, törékeny halk fiú legyen

Városi István:Ének Szent Margitról

Magyarország gyöngye, Szent Margit királylány,
Nézz e népre, láss e földre, hozzád sír fel árván,
Égre néző bűnös nemzet a mi magyar népünk,
Szűz Szent Margit engeszteld meg a jó Istent értünk.

Bánat könnye perdül klastromod porába,,
Új vezeklő ének zendül az egész hazában,
Égre néző bűnös nemzet a mi magyar népünk,

Dicsőült Szent Margit

Dicsőült Szent Margit, Isten szolgálója,
Alázatosságnak eleven példája,
Tisztaság, szegénység nyíló lilioma,
Engedelmes szép szűz, Árpád-ház virága.

Ki már kisleányként kolostorba léptél,
Felajánlva élted szép Magyarországért,
Földi hívságokat szívből megvetetted,
Nagyméltóságodat Jézus elé tetted.

Királylányok éke, Árpádháznak szentje,

Nem ma határoztam el, hogy írok róla Nektek is, de ma reggelre ért meg bennem, mindannyiónknak, neked is, nekem is, nekünk is, tenni kell azért, hogy mint az egyre jobban duzzadó ár az elé kerülő tárgyakat, el ne ragadjon bennünket a politikai (és egyéb) közélet fékevesztett fenyegetése.

Mert fenyegetésbe élünk, az nem lehet vitás, ahhoz nem fér kétség.

December 28-án történt. Azaz tegnap.
Sűrű, nehéz vízcseppekkel volt tele a levegő, úgy szitált a köd, mintha eső esne.
Borongós, hideg, nyirkos nap volt.
Temetésre gyűltünk össze. A hangulatunk, az érzéseink jelentek meg az égen, a felhőkben, az éterben, a légkörben, a földhöz közel is.

Gondolom, minden kedves Dányi Krónika olvasó rájött arra, hogy a piros ruhájú angyalkák itt élnek köztünk. Itt Dányban. Nem írom meg, melyik utcában és azt sem, hogy melyik fiatal családban van ez a négy kicsi gyerek, akik közül a legnagyobb talán első osztályos korú, a legkisebb pedig a -gondolom én- nagyon várt kis trónörökös, talán ha két éves.