Népfőiskola

Kedves Barátaim!

Miért alakult ki bennünk (tehát bennem is) az a rossz szokás, hogy kampányokban gondolkodunk, -nem tudom.
Ez fog történni, erre koncentrálunk, szervezünk, bonyolítunk -mármint egy rendezvényre, eseményre- és amikor ennek vége, "ad acta" tesszünk mindent, vagyis elzárjuk a (volt) fiókba és csak később emlékezünk rá. Vagy még később sem.

Végignéztük XVI Benedek pápa halotti búcsúztatójának szertartását.
Bizonyára sokan tettek így, akár a Duna TV-t akár a Bonumot nézték.

Most jöttem, talán egy pár perccel ezelőtt a dányi temetőből, ahol János barátomat utolsó nyughelyére kisértük.

Az elmúlt évben tizenhét temetés érintett közelről, barátaimat, rokonaimat és édesanyámat veszítettük el.

Nem szívesen kezdem a levelemet azzal, hogy karácsony előtt néhány nappal a Hunyadi utca erdő felőli részében látogattam meg egy "családot". Éspedig azért ódzkodtam ezzel kezdeni az írást, mert még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy dicsekvésnek vegyék ezt a "látogatást". Annak, hogy lám én milyen ..... vagyok, szemben azokkal akik nem ilyenek mint én.

Gazdag-csend igényében, csend-óhajában, templom-csendi gazdagságban fényesedik a lélek.

A Mindenséggel társult önvallomás, térdre ereszkedő bűnmegvallás a Jászol-tisztaság öröme.

A szálláskeresés mardosó egyedüllétének hideg-színtelen racionalitásán erősödik a világteremtés.

Leszűkült tudatú emberek istenség-elutasítása megvert fényű csillagmezőkön bolyong.

Szenteste közeledik. Sűrűsödik a levegő, halványulnak az alkonyati fények. Kigyulladnak a pici lámpák a házak előtt a falakon, fákon, kerítéseken és rövidesen a karácsonyfákon is. Köszönnek illedelmesen a szaloncukroknak a színes kis égők, a díszeknek is és mélyen beszippantják a fenyőágak leveleiből áradó illatokat, a gyanta édes-kesernyés illatát, földnek nehéz szagát és túlélő örömét.

Szeretve Becsült Fiatalok!
Karnagy Úr!

Dány község zenekart szerető közönsége, a zeneiskolához is kötődő elismeréssel szólhat arról a szakmai és emberi szempontok szerint is kiemelkedő eseményről, hogy 25 évvel ezelőtt jött létre a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar.

Úgy látom, zajos lett megint az Advent!
Sok a látvány, a színes összevisszaság.
Végérvényesen??!! közénk költözött az ördög.
Új hittételek lettek. Marketing. Így hívják.

Nem vagyok ellene az adventi még zenés rendezvényeknek sem akkor ha művészi teljesítmény van benne.

Kedves Barátok, ismerősök, alig ismerősök! Kedves Dányba költözött új falustársak!

Jó alkalom kínálkozik arra, hogy a titokzatos téli szombatdélutánt együtt töltsük annak az emlékére, hogy a Dányi Szent Imre Ifjúsági Házban (a főépületi iskola mellett) megünnepeljük Szent Imre szobrának felszentelését.

Nekünk, dányiaknak Csík is, Gyergyó is emlékképeinkben egyazon táj. Fergeteges zivatar, pipáló hegyek, tűző napsugár, "Péter-Pál"-napi községi búcsú Csomafalván, esetleg februári disznóölés egy udvarban. Szép emlékek, sőt mi több, ennél is több, emlékeknél is több. Léleképítés! Nemzeti önépítkezés. Hazaszeretet. Magyar történelem. Testvériség!

Egy szép versidézettel kezdek. Mécs László pap-költő versével, melynek címe: Roráté a Balatonnál.

Rorátéról jöttem
Istenváró Ádvent sötétlett mögöttem:
éhes évezredek aszott-ugar vágya,
hogy az ég szomját friss harmattal áldja:
nyíljék a Föld áldott méhe és Megváltót
szüljön a világra.

Sokat elmondanak nekünk az életről, az álláspontokról, a közösségről, a faluról vagyis az itt élő emberekről a jelképek.
Egy ilyen jelkép például az utca vagy a tér elnevezése.

Az egyik este, jóval a sötétedés beállta után a temetőnkben a sírok között lépdelve, halottaink emlékére gyújtott gyertyák gyenge térvilágítása közepette mentem a "mi" sírjainkhoz. Ihletett pillanatok voltak ezek. Szorongás és öröm kimondhatatlan keveréke még most is él bennem.

A települési közösségek, de leginkább a falusi közösség látszólag nem több mint embertömeg. A matematika azt mondja erre, hogy halmaz.

Ezerágú napsugár fénye és melege világít és ég bennem. Kimenni a szabadba, vágyom az erdő illatát, az eső utáni erdő őszi rőt és tarka színeit látni, szőlőlevelek szépen meghalni készülő sárga, piros, zöld mintáit, elcsavargó pintyekkel beszélni, lusta örvös galambokat kergetni. Vagy csak állni a szilvafa alatt és beszippantani aromás, hűs leheletét.

Gyermekkorom (sőt ifjú éveim első felének) októberi dallamai szétfutnak bensőmben és az idegek útján betöltik egész lényemet. Mind a hetvenhét esztendőt megzenésítik és megszépítik. Visszamenőleg is és talán még előre mutatóan is.

Kedves dányi emberek! Barátaim, félig azok vagy egyáltalán nem azok.

Mindegy! Van egy közös dolgunk, ami összeköt bennünket. Minden dányit, minden magyart. Hogy mi ez?
Mondhatnám, hogy az oktatás. (Ma az oktatás, az iskola napja van, október ötödikén.) Ez is igaz lenne. Mondhatnám, hogy a közös hely ahol lakunk. Ezt sem cáfolhatjuk.

A szőlőtermesztésnek, szőlő- és borkultúrának vagy éppen a szőlőhegy-barátságnak egyik legfontosabb kelléke a gunyhó.
A mi vidékünkön, a dányi határban is építettek gunyhót az emberek, ideiglenesen, szalmából és innét-onnét összeszedett bot fából a dinnyeérés idején. Nem élte meg az őszt, a dinnyeszezon után lebontották. A dinnyecsősznek volt ez lakhelye ahol álomra hajtotta a fejét.

Ez a szeptemberi nyár nagyon jó lenne, örülhetnénk neki, sugárzó napfény, aszfaltot olvasztó meleg. De sajnos ilyen volt a nyár is. Csapadék nélkül, ráadásul.

Kedves barátaim és kedves Dányi Krónika olvasók.

Nem bűn az, ha valaki bevallja tévedését. Én most ezt teszem. Sajnálom, hogy mint középiskolai biológia tanár éppen ezzel kapcsolatosan kell kijavítanom a Szőlőről és borról írt kis elmélkedésemben ejtett hibát.

Ki ne ismerné Hamvas Béla méltán ismerős és üdítő, nagy szakértelemmel, irodalmi stílusban megírt művét A bor filozófiáját.