Népfőiskola

Egy cseppet veszünk abból a tengerből, amely tenger a mi falunk története.

Kedves Olvasók! Barátaim!
Előző írásomban így szól egy mondta: "Jól látjuk ezek után, hogy az 1272 csak Sebestyén gyógyulásának éve."

Helyesen úgy van, -másütt ez többször megfogalmazódik, hogy 1272-ben nem Sebestyén, hanem Benedek gyógyult meg.

De azt gondolom, hogy a figyelmes és kedves Olvasók ezt észrevevén, elírásnak vélik, ami fedi is a valóságot.

Az ember számbaveszi időnként valamikori ismerőseit, tanítóit, előljáróit, a településünk köztiszteletben álló tagjait, mindazokat akik a legértékesebb munkájukat hagyták ránk, az erkölcsi példaadást, a tudásbéli hatalmakat, a hazafiságot, a térrel, néppel való azonosulás szeretve viselt kincseit.
A legfontosabbakat.
Az örömmel viselt bilincseket.

Visszatekintés:
A Teremtés hat napig tartott. A hetedik napon a Teremtő is megpihent.
Hat nap alatt létrejöttek vizek, szárazföldek, élőlények, csillagok, égbolt és legvégül az ember.

Mindez az Időben volt. Azt mondhatjuk hát, az Isten időt is teremtett.
Ez nem megy senkinek azóta sem. És ezután sem fog menni.

Otthonából. Az otthonból. A szülői házból. A magányból. Az egyedüllétből. Az elhagyatottságból. A reménytelenségből. A kitaszítottságból. Az érzéketlenségünkből. A maga vívott küzdelemből. A sötét, nyirkos éjszakából. Az udvari árnyak fénytelenségéből. A feszítő némaságból. Az együttérző pillantások tehetetlenségéből. A harcból. A maga vívott küzdelemből. A gyengülő testből.

Nagyon szép a rektori díszterem a gödöllői egyetemen, azzal a feltárt freskóval, amely szemben van a belépővel és azonnal rabul ejti a rá csodálkozót. Az egyetemnek új neve lett, mely az agráriumra való utalás mellett felvette az élettudományi nevet is.

Egy valamikori élőképpel szeretném bevezetni e címnek megadott kérdésre a feleletet. Ha egyáltalán kimerítő, pontos felelet lesz ez.
Gyanítom, hogy nem az!
Mégis belekezdek.

Az élőkép egy konstruált csatajelenet, amelyet évről-évre megrendeznek az isaszegiekkel karöltve a 49-es dicső tavaszi hadjárat "játékosai" a fényes isaszegi csata színhelyén, illetve szomszédságában, a Szoborhegyen.

Öreg Néni ül a tolószékében az épület első emeletének halljában. Szembe fordítja a tolószéket a feljárati lépcsővel melyet egy lécből készült ajtó zár el a tértől. Az ajtón retesz van. Mindig zárva. Erre ügyelnek a lépcsőn közlekedők. Soha ne legyen nyitva az ajtó csak az átjáráskor. Az Öreg Néni oda-odapillant az ajtóra, mikor nyílik már végre. Aztán lecsukja a szemét, talán alszik egy keveset.

Bizonyára emlékezünk iskolai élményeinkre, azokra főleg amelyek mély nyomot hagytak bennünk.
Emlékszünk olvasmányainkra, a jó példákra vagy éppen az elutasítottság miatti rosszakra.

Emlékszünk talán Szeptemberi emlék címmel megírt, Móra Ferenc tollából kikerült írásra is.

Még ma is érzem a földnek az illatát ha rá gondolok.
Érzem azt a puha, feketébe hajló földbarna illatot, amikor az eke megfordította a földet. A talajt. A szántó-eke tudniillik amely főszereplőnek lépett elő az őszi betakarítás után. A legfontosabb talajművelések egyike volt az őszi mélyszántás. Ma is az.

Nem bizony. Nem térkép.
Mint Radnóti mondja szép versében: "Ki gépen száll fölé, annak térkép e táj, s nem tudja hol lakott Vörösmarty Mihály".

"Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa".

Hogyan lehet egy tagadószó a "nem" pozitív megközelítésű azt itt jól látjuk. "Nem" térkép. Valóság. Hús-vér-ideg-eszme-elme-lélek valóság.

Vörösmárvány a tatai temetőben.
Egy ember alussza ott örök álmát -hogy ezzel a talán nem is helytálló minősítéssel kezdjek róla újra beszélni. Újra és újra talán nem is legutóljára.

Az 1956-os forradalom ünneplését, a rá való emlékezést és a"tőle" kapott üzenetet sajátosan éli meg minden magyar ember. Én is, más is.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére készülünk. Vajon arra-e?

Az egyetlen győztes magyar forradalom hazánk történetében és nemzeti mivoltában Bocskai István nevéhez fűződik.

Jövőre lesz nyolcszáz éve annak, hogy emlékezetes uralkodó királyunk első feleségét -a király távollétében- megölték.
A történet ismert Katona József írta Bánk bán című drámájából. Erkel is megzenésítette opera formában.

Megmondom őszintén, fel vagyok háborodva. Nem vagyok egy szenvedélyes ember, aki egész nap nyomja a számítógép játék- vagy facebook billentyűit, de beletekintek néha az internetes "beszélgetésekbe". A facebookra.

Mondjuk ki szépen hangzó magyar nyelven: tizenévesek.
Egy olyan életszakasz amelyik a legtöbb gondot szokott okozni gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak. És egyben, nem csak gondot, hanem szépen formált örömöt is.

Hogy milyen tizenévesnek lenni, tinédzsernek lenni, azt saját életünkből véve a példát, már csak nyomokban maradt meg bennünk. Nyomokban ugyan, de nem nyomtalanul.

Lehetne ez népi játék. Vagy népi tánc. Lehetne gúnynév is pajkos gyermekek ajkán. Vagy jelszó, titkos megállapodás gyermektáborok bátor őrzőinek.
De nem az.
Kedves szó, játékos is, vagy találó éppen odaillő kellék. Olyan "ciberés" amely mosolyt fakaszt egyesek ajkán.

Az ember élete vékony szálon folyik. Hogy mikor szakad el ez a szál azt még a józan belátás sem tudja.
Vékony szál, erős kötelék. Nem roppan, nem törik, nem szakad. Nem sodró lendületű mint a megáradt folyó. De nem is kell kordába tartani, karámba terelni, gátak közé szorítani.

Az írásom nem politikai jellegű. Ezt szeretném hangsúlyozni. Annál is inkább mert a Dányi Krónika -úgy vélem- nem politikai csatározások színhelye. Ez így helyes. Közéleti ugyanakkor, ami azt is jelenti, hogy a köz érdekében -pl annak tájékoztatására- minden dányi és nem dányi ember igénybe veheti.