Népfőiskola

Ha kedvem lenne -márpedig van-akkor feltennék egy találóskérdést.
Lássuk!

Mi az -kérdezem- aminek tizenkét sora és ötszáz szeme van?

Rálapulnak a falevelek a reggeli lanyha eső áztatta földre. Az avar barna nyugalma különösen jólesik a nyár-végi meleg okozta felhevült testnek. Nyugtató a szemnek, kellemes a közérzetnek, símogatóan barátságos és marasztaló az embernek, itt a Felsőhegy gyümölcsfái között.
Már csak a későn érő szilva lila hamvassága emlékeztet a természet adta kincsre, a magyar föld áldott ajándékaira.

A félelem szorongást szül. A szorongás depressziót.
A szorongás az agressziónak is melegágya.

A félelem, rettegés, baljós előjelei egy beteg nemzedéknek, korosztálynak, nemzetnek, világnak.
A félelem sokszor saját magunk kishitűségéből ered, pesszimizmusból, jövőtlenség-érzetből, kilátástalanság-szemléletből, az elesettségből.

Jól meggondolom -tettem fel magamban tegnap (péntek) este, hogy mit írok és írok-e egyáltalán arról a kedves és bensőséges összejövetelünkről (Sebestyén Alapítvány, népfőiskola) amely délután öt órakor kezdődött és 7 körül ért véget.

Hogy miért gondolkodtam azon, írok-e róla?

Rövid megjegyzés az utolsó vers előtt.

Laci több (legalább négy) naplóban rögzítette verseit.
Nem tudjuk melyik mikor íródott.
A közölt négy vers egy 2005- dátummal ellátott naplóban található. Ennek címe: Metamorfózis.

SZENTMISE

Elmegyek én vasárnap a templomba,
s leülök az egyik kopott padba,
mert tartozom a teremtőnek,
adósa vagyok az Istennek.

Bűnbánatot kell tartanom,
s illőn köszönetet mondanom,
hogy rossz dolgok nem történtek,
azok most mintha kerülnének.

Isten házába ne csak akkor térjünk,
amikor a segítségét reméljük,
ne csak akkor bánjuk vétkeink,
amikor fellegek fedik lelkeink.

A CSÓRÓ

Nincs kenyerem, nincs dohányom,
szakadt foltok a ruhámon,
nincs aranyam, kincses ládám,
kapaszkodom az élet fáján,
nekem kevés elég a boldogsághoz,
a bensőséges ragyogáshoz,
csóró élet adatott,
ebből vetek én magot,
hogy a jövő teremjen,
egy kis öröm repkedjen.

Isten adhat, szépet és jót,
lágyan mosolygó csillagot,
lehet mázsányi aranyad,
terhétől a padlás leszakad,

TELET ALSZIK

Telet alszik az ébrenlét,
elvesztette minden erejét,
tere a szintek bukása,
letűnt idő megalkuvása,
mely a jólétből elkóborolt,
valótlanból belekóstolt,
szippantotta agyvelejét,
fárasztván víg menetét,
alabástrom felszínén lebeg,
árnyképe tükörként dereng,
majd elalszik csendesen,
hol múltja temetetlen,
hol a láng égeti untalan,
így lesz örök nyugtalan,

Bandur Pali jó tanuló volt az iskolában, példás szorgalmú és nagyon közvetlen, kommunikatív. Ujfalusi Jánossal erős tanár-viszony alakult ki, lévén mindketten szerelmesei a híradásnak, a rádió készítésének vagy inkább a technikának. Gódor Ildikó, Pali felesége is szorgalmas, példás magaviseletű és jól tanuló gyermek volt.

Dányban a lakosság összlélekszámát illetően jelentős számú cigány ember él.(Valamikor, régen, amikor még ennél jóval kevesebben voltak, az iskolában is csupán néhányszor tíz ember, hallgathattam a kollégáimat amint egy-egy értekezleten, körzeti-területi összejöveteleken a dányi cigányok létszámát firtatták.

Dr Fülöp László gyergyócsomafalvi lakos volt. Néhány nappal ezelőtt meghalt.

Ki volt ő az én szememben? Mint mindenkinek Dányon, ő volt "fülöplaci".

Nem is személy, inkább fogalom. Nem is fogalom, de egyenesen jelenség.

Dr Fülöp László református lelkész gyermeke volt. Édesapja Erdőszentgyörgyön szolgált amikor ő még gyermek volt.

A létszámot illetően, nem is jut eszébe az embernek minden név, minden arc.

Mert, hogy Hangodi Marika és Kurunczi (Pici) Pista felesége, Ildikó kimaradt a névsorból, az csak annak "köszönhető", hogy a zarándokokra jellemző szerénység és egyben vidám jelenlét ha valakire, akkor rájuk igaz volt. Mindkettőjükre végig, tizenhat napon át és máskor is, ha együtt mentünk, -emlékezetem szerint.

Ez jutott az eszembe amikor a dányi iskolai oktatás 350 évének megemlékezésére a tavasszal Kókára emléktáblát mentem készíteni.

Tíz éve annak, hogy a dányi népfőiskola, lelkes tagjainak, pártolóinak segítségével a Magyar Camino útvonalának "bejárására" indult.

Még sohasem írtam a dányi falunapról. Most sem fogok.

Annak egyik pontjáról viszont igen.

Széles az út, sokan elférünk rajta -mondta a kommunista hatalomátvétel előtt az egyik pártvezető -megnyugtatva a szociáldemokratákat, nem lesz erőszakos pártegyesítés a kommunistákkal.

Aztán lett. Felmorzsolódott a baloldal 1948-ban és azóta sem tudott hazánkban lábrakapni. Egyesek örülnek ennek, mások bánkódnak ezen.

Meleg van az utcán. Meleg a lakásban. Még éjjel is. Nyár van -mondhatná a mindig behódoló kozmopolita és ebben az esetben tényleg igaza is van.
De micsoda nyár!

Nyáron mindig meleg van, télen mindig hideg van, ősszel esik az eső, soh' sincs mindig jó idő -mondja a gyermeknóta.

Kedves Dányi Krónika Olvasó (használó)!

Szíves tudomására Mindenkinek!!

Már több mint egy évtizede működő közösségünk, melynek bejegyzett neve Dányi Sebestyén Alapítvány, intenzív és sűrű programot készített az őszi hónapokra.

Nem néztem körül, ki van mögöttem, előttem. Egy kép hívását követtem, egy arcél villanását, öreg, békés mosolyt, ziháló tüdő nehéz, sípoló lélegzetét hallgattam.

Elmúlt idők, események utáni sóvárgás. Ez a nosztalgia. Klasszikus értelmezésben ez, de a mindennapi szóhasználatban inkább a jóra való emlékezést jelenti. Arra ami már ugyanúgy nem jön vissza, nem tölt el bennünket élvezhető örömmel, de mégis jó felidézni: íme ilyen időszaka vagy pillanata volt a mi életünknek. Ilyen is.

Sietek minden kételyt eloszlatni a cím körül: egy lépés előre két lépés hátra mert a korombéliek még olvasták, olvashatták a Nagy baloldali vezér hasonló címmel megírt politikai pamfletjét és azt hihetnők talán, hogy én ezt vagy elfelejtettem vagy ennek szellemében akarok írni.