Népfőiskola

Elővételezés vagy felidézés, de nem a múltból hanem a jövőből. A pszichológia tudomány azt mondja erre: anticipáció. (Ronda egy szó). De mit tegyünk?

Sok éve annak, hogy először átlépve ezt a nem szeretem keleti határt Erdélybe mentem. Erdélybe ami számomra misztikus fogalom volt. Ugyanúgy mint amikor gyermekként mesét hallgattam és az óperenciás tengeren túlra vittek gondolataim, vagy később is, romantikus regények és egzótikus környezetekről való olvasása közben született hasonló élményeim.

Átölelni, átkarolni valakit vagy valamit a szeretetnek, a ragaszkodásnak, az elfogadásnak, sőt azt mondom, hogy az imádatnak az egyik legkifejezőbb bizonyítéka.
Gondold meg, hányszor öleltél, érintettél, szorítottál magadhoz embert, embereket, vagy tárgyat, tárgyakat kifejezvén az együvé tartozást, a "soha el nem engedlek" megindító fogadalmat.

Elmondtam már egyszer a "hozzászólásomat" (mert mit mondjak, azt, hogy véleményemet vagy előadásomat esetleg élményemet) arról, hogy miként is értem meg, éltem át azt a napot amit zarándoklattal töltöttem társaimmal együtt.
Akkor ezt a címet adtam ennek az írásnak: Akácillatú rózsafűzér.

Vörösmarty Mihály szép versében mondja, számos igévé vált gondolatát. A merengőhöz című versben legalább két idézetet mindenki tud . Az egyik, hogy "ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz". A másik: "mit a szív felfoghat magában, sajátunknak csak annyit mondhatunk".

Én sajnos az alábbiakban nem leszek ennyire lírai, de nem is ez a célom.

Mi megértjük egymást.
Mi megértjük egymást?
Mi hetvenesek megértjük-e egymást!

Azt mondja Tóth Andris egy beszélgetés során, utalva mindannyiunknak nehézzé vált napokra: Valamikor, mikor még fiatalok voltunk, sokszor jártunk esküvőre.
Változott a világ. Most sokszor járunk temetésre.

Nem, nem lehet megszokni a halálhírt. Azt, hogy emberek mennek el, hagynak itt bennünket. Még maradhattak volna. És különben is, miért éppen ők. Miért nem én, miért nem más.
Mindenkire sor kerül egyszer.

A fenti cím alatt íródott elmélkedés kilencedik bekezdésében foglalt mondat, technikai hiba miatt elcsúszott, így kezdődik: "Ő a sírnál maradt....és így folytatódik helyesen "könnyezve látta Jézust ott".

A husvétra vonatkozó ünnepi készülődés, az ünnep úgynevezett szent három napja, vagyis nagypéntek, nagyszombat és husvét vasárnap szent eseményeire való emlékezés, sok energiát "kivesz" az emberből. Kiből többet, kiből kevesebbet, azt az ünnepi "szerep" dönti el.

Virágvasárnapi diadalt kivetően aktivizálja magát (ezerrel, mint a köznyelv mondja) a zsidó nagytanács (szinhedrin).
Megrémülnek az "okos" zsidók, a tanult emberek, a rómaiak által "leigázott" kivételesek, a hit őrei, Izrael kivételezett örökösei, látván azt, hogy a tömeg szinte királynak kijáró tisztelettel ünneplik Jézust.

Vérpiros pálmaágak viszont nincsenek. Csak zöldek.

Vértől pirosló utak viszont vannak. Lehajló, beléveszett, belétáposott pálmaágakkal.
Mindez ma történik. Mindez ma kezdődik.
Virágvasárnapon.

A virágvasárnap egy szép képpel indul. Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe. A nép követi vagy inkább fogadja. Ruháikat levéve, pálmaágakat lobogtatva puha szőnyeg kél a sziklás földön.

Pirosképű Jani bácsi unottan piszkálja a reggelihez választott tojásrántottát. Minden reggel ezt az ételt eszi. Hol virslit, hol felvágottat szed mellé.

A főidény még nem kezdődött meg, egyébként is tél-végi az időjárás. Kevesen vannak az utcán, azok is vagy sietve eltűnnek a kisváros fürdőjének bejáratán vagy vásárolni mennek,. Újságot, süteményt, ezt-azt. Kirakodók sincsenek még, színes útcakép, ha nem számítjuk annak a fürdő bejáratánál kosarakat és egyéb fonott használati eszközöket kirakni szándékozó cigányasszonyt.

Az imént jöttem el a Deák körút (utca) nevezetességei mellett, közelebbről szólva a Sebestyén szobor, és a néprajzi ház előtti kis tér mellett.

Kozár Gyula csak magának, (az asztalfióknak) írt verseit megtalálva, nem sok gondolkodási idő kellett ahhoz,hogy elhatározzuk: kiadjuk könyv formájában a megtalált verseket. Mivel ezek a versek egy fekete színű kötésben maradtak ránk, sem címe sem rendezett formája nem volt a verseknek, a népfőiskolánk kiadásában ezt pótoltuk. Címe is lett, formája is és egészséges tartalma.

A népfőiskoláról, közben a dányi népfőiskoláról fogok írni valamennyit. Nem mindent -mert a felidézés sohasem teljes- de talán sok lényeges dolgot igen.

A magyar társadalomnak a két világháború közötti időben a biztató jövőjét, vagy bizakodásra okot adó jövőt és jövőképet a jobbára Dán mintát követő népfőiskola megjelenése igérte.

Valamiért többször elhangzik egy-egy ember szájából, vagy írva vagyon a net-en, hogy -idézem- "a mi generációnk" vagy szűkebben szólva "az én generációm" és ezt követően általában kinagyítva jelenik meg előttünk egy korábbi vagy későbbi kor, amelyben olyan dolgok történtek ami más, több is érdekesebb is a nem ebben az időben éltek életénél.

Hogy életre kel-e valóban a Püspöki Kar 1996-ban kiadott körlevele (dolgozata), átgondoljuk-e mégegyszer mindannyian -beleértve a mai Püspöki Konferencia tagjait is- azt nem tudom, de felettébb fontosnak tartanám.

A Magyar Püspöki Kar igen dicséretes szándéka volt szólni a Kultúráról. Ez a terület nagyon sokszor háttérbe szorul mintha nem lenne fontos, de a főpapi kar szándéka is azt bizonyítja, hogy az ember és az ember társadalomban megélt helye milyen nagymértékben függ a kultúrától. Azt mondhatnánk, hogy kultúra nélkül sem társadalom sem más közösség nem létezik.

A püspökkari dolgozat harmadik részének címe: Állam és politika.

A szabad választásokkal a az egypártrendszerű szocializmust felváltotta a többpártrendszer. Ezzel olyan emberi jogok jutottak érvényre