Népfőiskola

Egy elkézült és rövidesen sokak által olvasható dolgozatról van szó, melyben a feladatokat is, a megoldást is ugyanaz az ember végezte.
Vagyis én.

Egy vázlatrajz lesz az alábbi ami azt jelenti, hogy nem a teljes mű, nem az elkészített anyag, hanem annak csak a szerkezete.

Forróságot lehelnek még a fák levelei is.
Ha tudnának beszélni (és érezni) bizonyára mély felháborodásukat fejeznék ki a homoknak, mely a fák tövénél ontják fölfelé a meleget.

Valakit mindig kárhoztatni kell ha sérelem ér bennünket. Valaki mindig oka a mi kiegyensúlyozott jó és békés hangulatunk elrontásának..

Őszintén osztom mély sóhajszerű kifakadásodat annak okán, hogy a meghirdetett helyi polgárvédelmi szolgálatra, a megígért (és bizonyára színvonalas) programok ellenére sem volt jelen a toborzáson annyi ember mint amennyit vártak a szervezők.

Meglepetés-e ez, vagy csak a várható eredmény következett be: jó esetben is döntetlen lett a meccs. Vagyis nem született győzelem.

Lehet-e melegebb a nyár mint amilyen meleg van ma. Lehet-e érlelőbb a napsugár, forróbb a lábam alatt a föld pora. Lehet-e nagyobb magány annál mint amikor szótlan szomszédaid vannak. Lehet-e állva kérni a halált amikor eljött az idő a vágásra. Lehet-e madárdal nélkül, fürjecske csapongó jókedve nélkül, bokor alá húzódó mezeinyúl nélkül, teremtett lélek látványa nélkül boldog az ember?

A megszokás nagy úr! Ennél csak egy nagyobb úr van, ez pedig a tudatosság. A megalapozott elhatározás, mert az ilyen, már a személyiség teljes és integrált részévé válik. Nem véletlenszerű, nem alkalmi dolog, hanem hiányérzet ami gyötri az embert míg az be (vagy ki) nm teljesedik.

A hét végi napokat mi, öten a Dunántúlon töltöttük, a Káli medence egy kis falujában, Mindszentkállán.

A Felsőhegyen harangot állító kókaiakról és dányiakról írtam egy kis novellát. Ebből idézek, mert ismét téma a felsőhegyi harang.

....A Felsőhegyen a harang is feltámad.
A Felsőhegy a magyar élet feltámadásainak szimbóluma.

Nagyon is hétköznapi dologról szeretnék egy-két gondolatot elmondani. De hát -mit tegyek- a kitalált cím: Kétszer ugyanabba a folyóba nagyon is bölcs, évezredes igazságot tár föl, így ezzel kezdem.

A kétszer ugyanabba a folyóba kijelentés egy görög filozófustól származik, ami arra utal, hogy kétszer nem léphetünk be ugyanabba a folyóba.

Árva gyerekek helytállása

Ha nem igaz, kérném megcáfolni.
Tudniillik azt az állításomat, hogy a Nagy Rohanó Világ utazásainak legtöbbje egy múló emlék csupán.
Legyen az tengerpart, (főleg ez), vagy szokványos (divatos) más út, beleértve talán még a lelki utakat is.

Mondhatni persze, hogy miért lenne más út az is, amiről most szólok, ha nem szokványos, rutin látogatás.

Lehet persze ez is.

Vita sem fér hozzá: mindennek és mindenkinek alapja két intézmény. Az egyik intézmény a család, a másik az iskola.

A gyermek első háromszáz napja (kb három éves korig) olyannyira döntő jelentőségű a gyermekek életében, hogy szinte eldönti egész életének sorsát.

Aztán jön az óvoda, majd az iaskola.

Tudjátok-e hogy "a napokban rövid időre offline állapotba helyezte az Open AI a Chat GPT 4-et?"

Nem tudjátok? Nem tudtátok? Hát hogy ne állt volna meg a világ, ha az ember egy ilyen hírből kimarad! Hát hogy menne föl (le) a kenyér ára, ha nem tartunk lépést a világgal? Miről beszélgettek otthon lefekvés előtt? (után), ha nem arról, hogy a ... valami történik világban.

Lépés, lépést követ. Haladunk előre.
Lépés, lépésre. Haladunk fölfelé.

Ünnepről ünnepre, eseményről eseményre. Vajon ez milyen haladás? Előre menve-e fölfelé tartva-e?

Itt a zsebünkbe határidő naplónk. Elővesszük, fellapozzuk kipipáljuk.
Ad acta tesszük.

Ez egy feladvány akar lenni: kommunikáció = (egyenlő) hír + közlés

Mesterségesen kialakított kor-jelenség.

(Beszélgetek két egyetemistával,mondja az egyik, hogy ő kommunikáció - média szakos, a másik kommunikáció - marketing szakos.

Bevezetőként:

A dányiak pünkösdi, Csíksomlyóra való utazása előtt, némi nosztalgiával emlékezve a valamikori szép utakra, küldöm ˇajándékul" az ott szerzett élményemből írt történet novellisztikus változatát.
Legyen az Utatok Istentől áldott, szeretbéli zarándokút.

Az ember, amióta az Isten megteremtette egészséges törekvések közepette él. Ez a törekvés tett, mozdulat, mozdulatsor, tevékenység ami rá is és minden élőlényre jellemző.

Mindenkivel megesik, aki tollat vesz a kezébe. Megtörténhet az tudniillik, hogy vagy rosszul idézünk valamit, vagy nem pontos az a fogalom amelyet használunk valamely dolog leírására.

Most is egy ilyen elírás foglalkoztatja az embereket. Miként történt, nem tudhatjuk, csak annyi bizonyos, hogy ebben a kis hazában egyféle értelmezése a dolgoknak fehér holló jelenség.

Ha fölfelé megy az ember a dombon, túrázás közben, sétát téve vagy bármely emelkedőt legyűrve, mindig lefelé néz. Lefelé kell néznie ugyanis, mert az ember anatómiai felépítése ezt a pózt teszi lehetővé. Egyszerű a képlet: felfelé mész, lefelé nézel. Ez egy emberi magyarázat: tényekből kiindulni és a következtetést levonni.

Tej

Megnéztem egy s más dolgot az interneten. Aztán meggondoltan, de gyorsan be is csuktam ezt a könyvet.

Majd, mielőtt lefeküdtem volna, ismét kinyitottam.
Nem tudom másképpen jó szívvel álomra hajtani fejemet, ha -tetszik ez vagy nem másoknak, akárkinek- nem oldom fel valahogyan azt a szorító feszültséget bennem ami nagyon sokszor felzaklat. Mint most is.

Volt valamikor nem is olyan nagyon rég, talán emlékezünk is rá és nem is volt olyan messzire tőlünk mint hihetnénk, talán csak itt volt a közelben egy iskola.
Városszéli iskola volt, új építésű és a tizennégytől tizennyolc évesekig tartó tanulóifjúság töltötte meg reggelenként az osztálytermeket és vette birtokba nagy ügybuzgalommal jogos, nekik épített tulajdonukat.