Itt vagyTartalom / Lelki-szellemi véderőnk érdekében

Lelki-szellemi véderőnk érdekében


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2022 January 05

Nem ma határoztam el, hogy írok róla Nektek is, de ma reggelre ért meg bennem, mindannyiónknak, neked is, nekem is, nekünk is, tenni kell azért, hogy mint az egyre jobban duzzadó ár az elé kerülő tárgyakat, el ne ragadjon bennünket a politikai (és egyéb) közélet fékevesztett fenyegetése.

Mert fenyegetésbe élünk, az nem lehet vitás, ahhoz nem fér kétség.
És egyre fokozottan. Ma erősebben ostromolnak bennünket mint ahogyan tegnap tették velünk. És ne legyen illúziónk, holnap erre még rátesznek néhány lapáttal -ahogyan a köznyelv ezt mondja.

Fenyegetettségben élni pedig azt jelenti, hogy "rámegy" az életünk.
Élettel fizetünk hát és ha nem is biológiai élettel, de szellemi-lelki élettel minden bizonnyal.

Elég nekünk amúgy is a saját bajunk. Bajaink. A bajok sem szűnnek, inkább újult erővel támadnak.

Honvédelemre van szükség. Különös és erős honvédelemre. Eszközökre és módszerekre, összefogásra és sokszor egyedüli harcra a szellemi-lelki honvédelmünk érdekében.

Szellemi-lelki honvédelem az egyén életében jelentkezik először.
Vagyis védeni kell a saját énképünket, "egónkat" szellemi és lelki épségünket.
Mindenkinek van saját tapasztalata már az életről. Ne adjuk el ezt a kialakult, verejtékes munka árán szerzett kincsünket, tudásunkat, lelki és szellemi önálló életünket holmi felszínes, a lényeget messzire elkerülő, ezáltal az igazságban is híján lévő igérgetésekért és valami borzasztóan torz szivárványos jövőért amit kínálnak nekünk. Szemrebbenés nélküli hamisságokkal.

Ne hagyjuk magunkat! De ne hagyjuk embertársunkat sem ha kígyóméreg módjára lövell rá a kificamított élet.

A lelki-szellemi önvédelem nem más, mint saját életünknek abban a nyugodt -és bár küzdelmes- medrébe tartani amely nyugodt éjszakákat és vidám ébredéseket szül, szép és színes álmokkal. Mert ezek is kellenek.

A lelki-szellemi önvédelem a mi saját önazonosságunk, amelyik akkor kezdődött amikor nagymamánk imára kulcsolta kezünket. Akkor amikor el tudtuk olvasni a mesekönyvünket. Önállóan.

Lelki-szellemi önazonosságunk nem csak megkülönböztet bennünket a másik embertől, hanem össze is kapcsol vele. Mint ember az emberrel együtt, egy fészekben élünk ebben a világban.

Súlyos támadás érte a világot. A természeti környezetünket is és a társadalmi miliőnket is.
Nem most kezdődött a roham az elpusztításunkra, hanem régebben, egy tudatos, megfontolt, kieszelt elmélet vagy elméletek révén.

Ezek az elméletek a pénz, a vagyon, a hatalom mentén olyan rést vágtak az emberi nem kompakt testén, amelyet az erózió azóta is mélyít. A lepusztítás, lepusztulás hatalmas gépezetének indító gombja ma is azok kezében van, akik a hatalom, pénz és vagyon mámorában elkülönültek a józan észtől, elkülönültek a felebaráttól, elfelejtették azt a szót, hogy szeretet.

Mi mégsem vagyunk letörve! Mégsem vesz erőt rajtunk a folyton-folyvást ostromló és kötegekben támadó civilizáció a maga eszközeivel.
Nem lesz úrrá rajtunk a mégoly csábító és az embert örök gúzsba, kötelékbe tartó úgynevezett csúcstechnikai termékek ördögi köre, a televíziótól kezdve a legmodernebb csillogó-villogó eszközökön át a megtévedt (megbolydult) emberi csalárdságig.

Lelki szellemi önvédelmünknek eszköze a saját józanságunk, itélőképességünk, tudásunk és hitünk.
Az élniakarásunk itt a földön, míg be nem telnek napjaink és készülni a végső zárszámadásra.

Erős eszközök ezek. Méltó arra, hogy szilárd bázist, rendíthetetlen alapot biztosítsanak nekünk a védelemre.
Lelkünk és testünk védelmére.

Kedves Barátaim!

Egyik dányi civilszervezet a Dányi Sebestyén Alapítvány (melynek alcíme a jobban ismert Dányi Sebestyén Népfőiskola) azért újult meg és megtartva régi törekvéseit újabb területeken is tevékenykedni kíván, (ez volt a név változtatás indítéka), most még csak a járványhelyzet korlátai miatt szerényebb (de fontos) eszközöket alkalmazva működik.

Ilyen az a szellemi játék amelyet alkalmazunk, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.

Ez a kis szellemi torna ezennel megkezdődik és majd lesz folytatása is.

Néhány, községünkkel kapcsolatos kérdést teszünk fel (egyenlőre) a többi ezután történik.

Kérünk titeket, hogy válaszoljatok az alábbi kérdésekre.

Szeretettel várjuk válaszodat.

Annak külön és nagyon örülnénk, ha kisfiad, kisunokád válasza futna be és még külön öröm lenne akkor, ha a falunkba beköltöző társunk adná a választ. Az "újdányiak")

Január 18-a Árpádházi-Szent Margit ünnepnapja a katolikus keresztény naptár szerint.
A kérdések erre vonatkoznak.

Első kérdés: Mikor született Szent Margit és milyen történelmi esemény kapcsolódik az ő születéséhez?

Második kérdés: Melyik évszám a halálának éve, miként töltötte életét?

Harmadik kérdés: Milyen közvetlen kapcsolat van Dány község és Szent Margit csodatétele között. Mikor történt ez?

Negyedik kérdés: A Millenniumi parkban felállíott Szent Margit szobrának talapzatán olvasható szöveg pontos idézése!

Kérjük válaszait a Dányi Krónikán, vagy az én email címemen andras.godor@gmail.com esetleg kézzel írottan a postaládámban elhelyezve, Széchenyi u. 57

Örülnénk ha együtt tölthetnénk így pár percet. A Sebestyén Alapítvány tagjaként tartanánk számon és együtt vennénk részt azokban a rendezvényekben (kirándulás stb) amelyeket -remélhetőleg- az idén már beiktathatunk programunkba.
Tisztelettel:
Gódor András c. egyetemi docens

Cimkék

Szent Margit sírja 2019-benSzent Margit sírja 2019-ben

Szent Margit 1.Szent Margit 1.

Szent Margit 2.Szent Margit 2.

Árpádházi Szent Margit a dányi templom üvegablakán. Csiby Mihály tervei alapján Kopp Ferenc fóti iparművész készítette 1959-ben.