Népfőiskola

Valószínűleg minden nép vagy nemzet törénelmi élete bonyolult.
Így a magyar népé is.

Szent István király ünnepére készülve azt gondolom, hogy nem árt ha a történelmi előzményekről is szólunk, márcsak azért is, mert az ünnep mindig szép, fenséges és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az élet is ilyen. Ilyen egyszerű, ilyen győzedelmes, áldott, bár a mindennapi életben mást tapasztalunk.

Mintha tegnap lett volna, -szoktuk volt mondani egy eseményre amelynek részesei voltunk- és eltelt 25 esztendő, hogy ismét, ha más formában is, de megismétlődik.

Akkor elhatároztam, hogy abbahagyom. Nem volt különös okom rá, legfeljebb a félelem. Hogy már nem lesz olyan mint régen volt, hogy már nem érdekel ez senkit, hogy már lemaradtam, elment előlem a siker, a vágy, a motiváció, a fogadalom, hogy majd egyszer én!, elment a kor is, elmentek a kortársak, a sorstársak, (Pistát néhány napja temettük), majd a fiatalok, majd mások. Vagy senki!

Emlékezetes kép nekem: kigyulladt a dányi kiserdőben elhelyezett szeméttelep.

Nem most volt. Nem tegnap, hanem több mint húsz éve.

Én tudom, mit jelent ez annak, aki el is akarja a tüzet oltani.

Ott voltam a dányi vállalkozókkal, mindazokkal akik erő- és munkagéppel rendelkeztek.

Az emlékezet mindent megőriz. Vagyis a kollektív emlékezés. Lehet az jó is, rossz is, történelmi is, hétköznapi is. Szent is, profán is. Egybekapcsoló, embereket egybekovácsoló és széthúzó, diabolikus is.

Lehet, hogy ez egy szoborban testesül meg.

Sok vitát váltott ki és kisebb vihart is aratott, hogy a Szabadság-hegyi szoborra keresztet tettek.

(Az írás második fele a javítás során eltűnt az éterben. Most írom újra, de ez már lehet, hogy nem az az írás lesz amit tegnap megfogalmaztam. A gondolatnak ugyanis, lehet, hogy egy a síkja, de mindig változik a dimenziója. Mint ahogyan a tegnapi nap sem a mai már.)

.....forradalmi lendületű izgalmait.

Régi gondolatok messzire repültek. Régi remények is gyorsan kihültek. Régi tervek füstbe is mentek. Régi álmok számtalan eltüntek. Régi sikerek hamvaiba dűltek.

Ezek a gondolatok ha versben születtek volna, versképletük rímei a., a., a., a., formulában rögzülnek. Mint a naív verseknek általában.

De ez nem szándékozik versnek lenni, csak úgy magától jött a dallam borongós délutáni esőben.

Balra menjek vagy jobbra a torony mellett? Nem! Egyenesen, úgy a legjobb, aztán a kiskocsmánál befordulni az utcába, majd a zötyögős úton addig, míg autókat nem látsz a fák alatt. Teljesen tiszta. Érthető magyarázat. Ennél még a GPS sem lehet jobb! Csak éppen hol a torony -kérdeztem és hol a kiskocsma. Mert a többi világos!

A sokszor "túltolt" napi események között talán a legnépszerűbbek napjainkban a pedagógusokat érintő kérdések.

Nem kell ezt tények felsorolásával bizonyítani azoknak akik életük rövidebb vagy hosszabb idejét iskolában töltötték. Tanulóként vagy pedagógusként.

A fog egy tárgy, a szájban a rágás eszköze. Olyan aprítógép-féle, amely után már kémiai, biokémiai folyamatok zajlanak.

A fogad lehet utalás, a te testedhez tartozó szó amely szintén egy tárgy. Nem általánosan tárgy, hanem a te tárgyad, a te tulajdonod.

De lehet a fogad ige is amikor két ember ellentétes dologra jut, és igazságot keres.

Csíksomlyóra készülvén, (régebben) elengedhetetlennek tartottam, hogy elő ne vegyem -sokadszor is- Daczó Árpád, egykori házfőnök könyvét.

Tudom, hogy miről szólt ez a film.
Nem is akarom annak egyetlen kockáját sem felhasználni, annál is inkább mert az a sikoly,amire én gondolok, egészen másfajta mezőben játszódik.

Az életben tudniillik, a napjainkban, távol tőlünk de mégis karnyújtásnyira.

Parajdra gondolok!

Van annak már ötven éve is, hogy Dányban a művelődési háznak használt majdhogynem romos épület hátsó helységében könyvtár volt.

Muci néni volt a könyvtáros. Mindig ápolt és közvetlen személy, olvasott ember akivel Weisz doktor is szót értett ha könyvet kölcsönzött a községi könyvtárból.

Elállt az eső és bár komor fellegek úsztak az égen, egészen közel látva azt, mégis bíztunk a meteorológiai intézet jóslatában: nem lesz ma eső.

Hideg szél fújt a parkolóban amikor kiszálltunk az autóból, csak fel kellett venni a kikészített melegítő felsőt.

Erős szél fodrozza Felsőhegy (Kóka) útjának porát. Föl-fölkap egy maroknyit és sodorja, görgeti, forgatja a szőlőtőkék között mintha a szőlősgazdáknak kívánna segíteni a gyomtalanításban.
Virágzik a szőlő, bimbók vannak még rajta, de nem kérik a kvarchomok tépázását, támadását.

Ezt, az irodalmi szempontból is és nem csak a lelki tartalmát nézve kitűnően megírt dolgozatot sokan olvasták akkor és azt követően is. (Jól tennék a világ és az országok vezetői, ha ezt a gyakorlatot folytatnák. Más világ lenne akkor)

Az enciklikának négy fő fejezete van.

Ma, 2025 május 15-e van.

Serkent engem ez a nap arra, hogy szóljak néhány mondatban XIV Leo pápa megválasztásáról.

Először is szeretném elkerülni azt a buta tudálékosságot amelyet láttunk a magyar sajtó egyikében-másikában a konklávé idején, és én "megmondó" ember, aki illetéktelenül belebeszél olyan dolgokba amelyek nem tartoznak rá, éppen a fentiek tanulságaként, nem akarok lenni.

A ma embere, vagyis mi, percemberkék vagyunk.
Az apáink, nagyapáink, akikre még emlékezünk, akik most is emlékeinkben élnek, emlékező, nem felejtő, stabil emberek voltak. Mi labilisak vagyunk, mint a fél lábon álló madár.

Így élünk percről - percre, napról napra. Mindig csak a most, soha nem a tegnap, és ritkán a holnap, -ami foglalkoztat bennünket.

Erős ember volt András bácsi. Katonaviselt. Horthy Miklós katonája! A szovjet-ukrán szénbányákban is dolgozó hadifogoly.

Szerettem ezt az osztályt. A béseket elsősorban, mert abszolut kezdő tanárként az első osztályom volt. Juniusban államvizsgáztam Szegeden, szeptemberben a hatodikosok előtt álltam. Mint osztályfőnök!

Elmondanám a bűneimet, amit elkövettem a tanítás során, de nincs helye a gyónásnak itt. Néhányat azért megvallottam a szűk körű beszélgetéseken. Nyolcvanon túl ezt már meg tudja tenni az ember.