Népfőiskola

"Ünnepre ébredt jászok ősi népe
Távolból fölzeng hős Vezérünk kürtje
Szűz Anyánk által köszönjük az Égnek
Drága hitünket.

Őseink egykor messze földről jöttek,
Árpád népével szerződést kötöttek
Szent István Jobbja vezérelte őket
Hittek s reméltek."

Levetítették a Hunyadi című film második részét is. Az első rész után szerettem volna néhány szót mondani róla, de "majd a második rész után" gondoltam magamban.

Az ember ne keresse olvasmányélményét egy filmben. De ne is maradjon távol tőle.

Mondhatná valaki, hogy magánügy amit írok. Amit közzé teszek. Vagy amolyan kibeszélő, ami nem érdekelhet mást mint azt aki írja. Vagyis engem. Megengedem, talán így van.

Vagy mégsem?

Gondoltak egy merészet Galgahévízen. Nem szokványosat de nem is világrengető dolgot.
Emberit, amiből sajnos kevés van.

Ha egyáltalán ma szót lehet emelni, vagy inkább szót kéne emelni, ebben a mindenféle önálló gondolatot elűző, megölő világban, ahol csak a nagyok és csak a pozícionáltak szava érvényes.

Arany János: Walesi bárdok című verséből való az idézet. Mondanom sem kellene talán. Ismerős.

Az életből is talán. Onnét is ismerős.

A vers apropója, hogy koszorús költőnket, Arany Jánost felkérték, hogy írjon egy köszöntő verset (dicsőítőt!) Ferenc József (a magyaroknak csak "ferencjóska") magyarországi látogatására.

Megírta erre a fent idézett verset.

Aztán itt van Sz. András. Nem köztünk él pillanatnyilag, de itt született, Dány a szülőfaluja, itt élnek (éltek) barátai, itt volt az iskolája.
Itt járta az erdőt, mezőt, élte meg a háborút, községünk "felszabadítását". Elhagyta a nyolcadik osztályt, félénken hallgatta a felnőtteket az 1956-os forradalom idején és a tsz szervezésekor feltette magának a kérdést: hogyan tovább?

Sok minden eldől az ember életében már csupán azzal, hogy hová születik. Palotába-e, kunyhóba-e, tehetős családba, vagy szegénységbe, falura vagy városra és az is, milyen korban. Milyen történelmi körülmények közé.

Sok dányi gyerekkel találkoztam, sok tehetségessel.

Kedves Barátaink!

Pénteken, február 14-én tartott összejövetelünk (programtervünk) legfontosabb gondolatait teszem emlékeztetőül közzé.

A művelődési ház padlásterében kialakított helység (hála Istennek) majdnem kicsinek bizonyult ahhoz hogy mindenki kényelmesen elférjen az asztal körül.

A Dányi Sebestyén Alapítvány (népfőiskola) pénteken, február 14-én tartja nyílt ülését melyen az évi programot beszéljük meg.

Minden érdeklődőt várunk, fogadunk a 17 órakor kezdődő ülésünkre amely a művelődési ház emeleti részében lesz.

Az alábbi pontok kerülnek megbeszélésre:

- állítsunk-e életfát a közterület engedélyezett pontjára

Egyedül ült a teremben amikor beléptem. Mereven bámulta a padlót, szinte mozdulatlan volt, még a lélegzetét sem lehetett érzékelni.
Sűrű, fekete, balzsammal borított szöghaját hátra fésülve hordta, egyenesen vágva, pajesz nélkül.
Dzsekit hordott, kordbársony nadrágot és sportcipőt, de hogy milyen márkájút azt nem tudom.

Visszaköszönt illedelmesen. Halkan ismételte: "jó napot".

Sokszor nem is cseng olyan jól ha azt mondjuk: oktatás.
Gondoljuk el amikor valaki "kioktat" bennünket, mi a véleményünk róla.
Vagy ha valaki oktatóan lép fel velünk szemben még rosszabb, mint a kioktatás mert ebben, vagyis az oktatóan való fellépésben már eleve benne van, hogy az illető lenéz bennünket. Nem gondolja azt, hogy tudjuk azt amit ő tud. Vagy még többet is!

Nem csak pedagógusoknak szánom az alábbi néhány gondolatot amit az iskoláról szeretnék írni, mert úgy hiszem ezeket (vagy még ennél többet) ők is tudnának mondani, írni.

Szegedet azért szerettem mert ott és akkor nagyon komolyan vették azt az iskolák amit csináltak. Legendás emberek oktattak, tele bölcsességgel, humánummal (és szigorral) ,megtelve emberséggel.

Az idén, január második felében is volt ökumenikus összejövetel (imahét) Gödöllőn.

Igen, ez az internetes portál is emlékeztet arra a hiátusra ami a dányi iskolát körüllengi.

Olvasom a dányi véleményeket a facebookon megjelent egy-egy eseményről.

Olvasom, hogy valaki kifogásolta, hogy az egyébként is az elvitelre kitett cukorkát ismert-ismeretlen személy felmarkolta. (És a nagyobb lopásokat miért nem ítéljük el ilyen vehemensen -szólt a válasz reakció).

Az emlékezésnek vagy ünneplésnek száz oka van és száz módja.

Oka lehet egy-egy névnap, születésnap vagy bármely más jeles alkalom amikor az ünnepelt közel áll hozzánk.
Az emlékezésnek is ugyanígy. Lehet virággal, rendezvénnyel vagy csupán egy gondolattal, egy elküldött sóhajtással.

Örök problémája a pedagógiának, hogy miképpen értékeljük a tanuló tudását.

Önkéntelenül is fültanúja voltam egy beszélgetésnek ahol arról panaszkodott az egyik ember, hogy hármas osztályzatot kapott a gyermeke. Hittanból!

Nem kívánok átfogó elemzést tartani arról az összefüggésről amely a tudományt és a vallást összeköti. Nem is lenne ez nekem tisztem, és valljuk be őszintén, vállalkozni sem mernék rá mert ez egy enciklopédikus nagy tudást és kutatást érdemelne, ami csak kevesek számára adatik meg. Én ezek közé sajnos nem tartozom, sok más társammal együtt.

Ha banális (elcsépelt) mondást szeretnék bevezetőül írni, akkor azt mondanám, hogy gyorsan múlik az idő. Gyorsan szaladnak a napok annyi bizonyos, és aki már több évet élt meg ötvennél, hatvannál (vagy még többnél) annak egyszerűen rohannak.

Kedves Barátaink!

Köszönöm mindazoknak, akik visszajeleztek korábbi "éhség" írásomra. Valójában, az ígéret szerint most is erről lesz szó.

A remény szava a mi szavunk.
Hinni mindabban amit csinálunk, vagy mások csinálnak és ez a közösség javát szolgálja.

Most, vagy régen, gyermekkorodban.

Nem voltál! Biztosan nem voltál.

A mai gyerekek nem tudják már mi a subrikálás.

Az Aprószentek ünnepén, karácsony után az iskolás gyerekek Dányban is meglátogatták a rokonokat, elsősorban az asszonyokat, hogy nekik jót kívánva, biztosítsák, a jövőbeni frissességet.

Mi is ez a szokás?