Trianonra emlékezve

Ha nem is beszéltek róla, gondoljatok rá gyakran.
Trianonra, az országunk megcsonkítására. És adjátok át gyermekeiteknek, unokáitoknak ezt a nemzeti kötelezettséget.

Nemeskürty István nevét mindenki ismeri. Író, történész, katona, kormánybiztos.

Az ő közbenjárására van Szent Margit szobrunk, Milleneumi zászlónk. Jó emlékeink a rendszerváltást követő talán egyetlen ciklusról, amelyik megérintette a magyar szíveket. Aztán ez is elmúlt. Vagy mégsem?

Nemeskürty tanár úr 1988-ban kiadott könyvének, az Édes Erdély címet viselő könyvnek első lapjain olvashatjuk az alábbiakat:

1916 augusztus tizenhetedikén Párizsban a Román Királyság megbízottai titkos szerződést kötöttek Franciaország, Nagy-Britannia Olaszország és Oroszország képviselőivel.
Ígéretet kapnak a románok, hogy ha belépnek a háborúba szövetségesük!!!! Ausztria-Magyarország ellen, akkor jutalmul megkapják Erdélyt".

Aztán a románok megtámadják az országunkat. Majdhogynem a Tisza vonalánál húzzák meg az új román határt.

A német katonák, magyarokkal, bulgárokkal együtt visszaverik a románokat, egészen Bukarestig üldözik őket. Ekkor a románok külön békét kötnek velünk ami azt jelenti, hogy megszegték azon ígéretüket amit Párizsban adtak, hogy külön békét nem kötnek. Ezzel -a logika szabályai szerint- nem tarthatnak jogot az ígért területekre, így Erdélyre sem.

Neves politikus mondta, hogy a háború komoly dolog, nem lehet azt katonákra bízni. Most is így történt.

1919 augusztus 4-én Magyarország megszűnt létezni. Mint Mohács után.
A románok bevonulnak Budapestre és három hónapig román ember a főpolgármester az országunk fővárosában. Ez is megtörténhetett.
És az is, hogy a románokat segítő franciák egyik tábornoka (Berthelot) ezért egy magyar főúr birtokát kapta meg Erdélyben ajándékul.

Megsokallják Románia új szövetségesei azokat a borzalmakat amit a magyaroknak el kell szenvedni a fővárosban és visszaparancsolják a román haderőt. Ezzel szinte párhuzamosan Clark tábornok felkeresi Horthy Miklóst Siófokon (aki császári-királyi altengernagy volt, az osztrák-magyar hadiflotta parancsnoka) aki átadja flottáját a szerbeknek, Szegedről indulva, francia csapatok támogatásával (nem felszabadító magyar erők élén) bevonul a fővárosba. Ez egy másik történet tudom de annak illusztrálására jó, hogy milyen "tiszta" viszonyok uralkodnak a politikában.

Ez és ehhez hasonló előzményei voltak 1920 junius 4-én a Trianoni "békének".

Kétséget kizáróan igaz, hogy a győztesek között senki nem akadt aki Magyarország pártját fogta volna Párizsban. Egyedül az Egyesült Államok tagadta meg a békekötés (diktátum) ratifikálását, bár azt ő is megszavazta. De nem hagyta jóvá az Államok legfelsőbb törvényhozó szerve.

Miért maradunk mindig egyedül, miért állunk mindig a rosszabb oldalra -vélheti az ember kétségek közepette.

Erre nincs rövid válasz, de tényként megállapíthatjuk. Ezt a sorsot érdemeljük, vagy ezt a sorsot vívjuk ki magunknak?

Is-is -mondani szokás.

Ha mi ma kesergünk (joggal) az országunk megcsonkításán, azt is meg kell állapítanunk, hogy mi, magyarok sem teszünk (tettünk) meg mindent, hogy a népek szövetségeseink legyenek.

A magyar belpolitika kirekesztő volt. Nem bántunk úgy a nemzetiségekkel (kisebbségbe lévőkkel) ahogyan az megillette volna őket. Egyenrangúan, emberhez méltón.
Egy példát említek is Nemeskürty könyvében olvashatóan, hogy a visszacsatolt területek (Első és második Bécsi döntés 1938, illetve 1940) nemzetiségi lakosait nem kezeltük egyenrangúan a magyar lakossággal.

Sőt! És ezt Wass Albert könyveiben is olvashatjuk, hogy a magyar lakosság sem kapta meg azt a szeretetet, ragaszkodást, megbecsültséget amit érdemelt volna, hanem inkább basáskodtak rajtuk az odavezényelt köztisztviselők is.

És nem a nép téved sohasem. Mindig a vezetői, bár a következményeit, hátrányait a néptömegek szenvedik.

Erdélyben betiltják az Erdélyi Helikon címú irodalmi lapot, nem románok, nem az ottani magyarok, hanem Budapestről a tisztviselők, mely szellemi örökség és összetartó erő a magyarok között. Még Teleki gróf sem mond mindig igazat, bár ő igazán a mi hősünk és mártírunk.

Mindezeket a nem éppen emelkedett színvonalú gondolatokat csak azért írom le a tragédiára emlékezve, hogy lássuk be, mi sem vagyunk mentesek a hibáktól. Hogy nem mindig esküsznek gonosz erők ellenünkre hanem saját tévedéseink és rossz történelmi felfogásunk csapdáiba vergődünk.

Nem segít az rajtunk ha mindig hárítunk, toljuk el magunktól a bajok okát, keressük a bűnbakokat közel és távol, holott csak reális értékelésre lenne szükség a bajok oka láttán.

Elkényelmesít bennünket a másokra kent gyalázkodás. Felment bennünket az igazi lelkiismeret vizsgálattól.

És végtére is! Az együttélés szabályait saját magunkban kell kialakítani elsősorban.

Ha békében vagyok magammal, békében a közelemben lévő emberekkel, békében a világgal is.
Ha feszültség van bennem, akkor feszültséget keltek körülöttem is és a világban is.

Békíts ki magammal, s magaddal -mondja Ady Endre. A béke (pontosabban szólva a Béke), a Béke Fejedelme békíthet ki bennünket ha mi magunk is a béke emberei vagyunk.

A békéé, vagyis a békességé.

Trianon erre is int bennünket.

A történelmi tévedéseinkre, az emberi gyarlóságunk meglétére, a dölyfösségre, a másokat kirekesztő szándékra. A telhetetlen harácsolásainkra, a másik ember leigázására, a szólamok gyártásának veszélyeire, a szerénytelenség isten magasságokra törő vágyódásaira. Arra, amikor osztályozzuk a környezetünket. Ezt szeretjük ezt pedig nem. Ezt dédelgetjük, azt a másikat utáljuk. Ez a mi emberünk az pedig az ellenségünk.

Trianon sebei soha nem gyógyulnak be, de bennünket figyelmeztető stigmákká válnak.

Elég teher ez nekünk. Már a tudata is nem csak a léte.

Gondolunk-e arra, hogy amíg kesergünk (jogosan) a bennünk ért károk miatt, mi mennyi kárt okozhatunk a téves megítéléseinkkel?

A magyart magyarnak ítéléssel. A külső és belső anyaország közötti határ meghúzásával. Azzal is, ha a magyart a magyar fölé vagy alá helyezzük.
Azzal is, hogy magyarrá válásunk történelmi okait elvetjük. Ha nem tudjuk helyesen megítélni Illyés egyedül elfogadható magyarrá lenni tudó, profán keresztségbe (ha van ilyen?) született mondását: az a magyar aki magyarnak vallja megát.

Hogy előbb voltak nemzetünk (népünk) tagjai egyesek svábok mint magyarok, előbb szlávok (szlovákok, tótokstb) mint magyarok. Előbb székelységben fogant magyarok mint Verecke utáni magyarok. Előbb magyarok Lebédiában Magna Hungáriában mint a Kárpát medencében.

És együtt vagyunk magyarok akik példát akarnak és tudnak mutatni a világnak kicsinységükben is tudnak óriássá válni, megcsonkított hazában is egymással együtt lélegezni és összefogni. Együtt tudják elűzni a széthúzás, szétfeszítés diabólikus erejét, és megteremteni a testvériesség, szeretet éthoszát.

Ez lehet ma csak a válasz nemzeti tragédiánkra, országunk megcsonkítására, hogy a teremtő erő, mi bennünk van István királyunk óta az úgy egyedi, hogy egyetemes, úgy egyéni, hogy közös és úgy tiszta szándékában, hitéban mint amilyen erős volt mindig megmaradásában.

Éljünk hát tisztességesen és tisztán gondok közepette is, örömeinkben, küzdelmeinkben is, így látjuk meg, így majd biztosan meglátjuk gyermekeink unokáink örömét is, hazánk, nemzetünk virágzó gyarapodását is.

Így látunk be a keskeny kapu résein, így kezeljük, belenyugvás nélkül történelmünk torzan megszült nyomorait, így leszünk bátrak és nem tudunk hallgatni, hogy elhagyatottságában, betegségében miként piheg a föld.
Nem fogjuk hagyni, hogy a mélység torka lehelje az életet mert remények és gazdagságok születnek ott, ahol egységes nemzetkép ragyog.

Trianon nekünk jel lett. A veszteség jele ahol ellensúlyozásként nemzeti büszkeség terem.

Mindannyiunknak e csonkán maradt hazában, beleértve az erőszakkal elcsatolt magyar szórványban lévő és tömbmagyarságában székelyként élő földet is.