Köz-rend, köz-biztonság, köz-jó

A köz-jó (vagyis a közjó) olyan életérzés amely a körülöttünk lévő renden, biztonságon, (anyagi, kultúrális, valamint lelki biztonság) nyugszik.
A közjó a társadalom egyik fő értéke, egyrészt jogrendszeren, másrészt kialakult hagyományokon és szokásrendszeren (szokásjog) alapszik.

Ma a közrendet és a köznyugalmat számos kirívó eset sérti községünkben. Ennek számos jelét láthatjuk, olvashatjuk a különböző hírfelületeken.

Az emberek félnek, nyugtalanok és bizonytalanok is a változás bekövetkezése miatt.

Egy példát mondok erre és legyen ez a példa a száguldozó motorosok, autósok esete, mely mára már nem koncentrálódik egy-egy területre, mint pl a piac tér környéke vagy a Vásár tér utca Kóka irányába, hanem bármelyik pillanatban feltűnhet itt is, ott is, a település bármely pontján, éjjel is, nappal is.
Ezt joggal éri meg fenyegetettségként az ember és nem csak magára gondol ilyenkor, hogy veszélybe kerülhet hanem a gyermekekre inkább, idősekre, kiszolgáltatottakra.

Ebben a felfokozott lelki állapotban aztán segítségért kiált.

A megoldást a polgárőrségtől várja legtöbb esetben, őket okolja a kialakult helyzetért.

Nem jó helyen kopogtat ez az ember, aki úgy gondolja, hogy a polgárőrség feladata lenne a közlekedési vétségeket, sőt bűnöket megakadályozni vagy ha bekövetkezett akkor megtorolni.

A polgárőrség szerepe nyilván megvan a község életében, mint olyan civil szervezeté, amelynek tagjai idejüket, energiájukat és sokszor még pénzüket is áldozzák a helyi rend megvédéséért.
Nem kérhetünk tőlük többet és nem is várhatunk el többet annál, mintsem lelkes aktivistaként őrködjenek a nyugalmunk felett éjjel is nappal is. Elég vállalás ez, elég sok munkát ad ez is nekik.

A falu békés nyugalma felett mindig is őrködtek civil emberek, vagy állami alkalmazottak, ilyenek voltak pl a falut éjjel is körbe járó kikiáltók, akik jelenlétükkel pusztán, biztonságérzetet adtak az embereknek.

A faluőröktől sem vártak el hatóság körébe tartozó intézkedéseket és nem várható ez el a mostani polgárőröktől sem. Csak addig terjed a hatáskörük ameddig ezt a jogszabály engedi vagy előírja. Tovább egy lépést sem!

A közrend és a közbiztonság az állami szervektől várható el, a rendőrségtől jelesül, mely nekik nem csak joguk, hanem kötelességük is.

Ha az állam (a rendfenntartó szervein keresztül) nem tudja biztosítani a település rendjét és az emberek biztonságát, akkor vétséget követ el. Vagy függelem-vétséget (ha megtehetné de mégsem teszi meg) vagy törvénysértést, sőt alkotmánysértést is.

Egy megváltozott világban élünk, ahol már szinte semmi sem működik úgy mint régen!

A település szokásrendszere sem, hagyományrendszere sem, melyek nem is az állami törvények jogviszonyain nyugodtak, hanem a kialakult szokássá vált magatartás szilárd talaján , azokon az erkölcsi magatartásmódokon amelyeket a falu hosszú időn át, évszázadokon keresztül, (mondhatjuk) kialakított magának.

Ezek a szokások helyi előírásokká váltak aminek számonkérését maga a falu közössége végezte.

Aztán a rend (és közjó) kérdéseben adott voltak a szokásokat is sokszor felülíró erkölcsi normák, sőt a hitbéli vagyis a vallásos hovatartozás is.

Ezek egységben az előbbiekkel az egyénben kialakult belső szabályozó rendszerekké váltak amelyek gátat szabtak mindennek ami a rend ellen vét, így védték az egyén és a közösség biztonságát.

Látjuk tehát, hogy a közbiztonság egy részben külső, (hatósági szervek) részben belső rendszeren (az egyén kialakult erkölcsi normái) állt, amely kettős védelmet jelentett a falunak.

Jelentett -ismétlem- az állami intézkedéseken alapuló védelmet és jelentette az egyénnek, valamint a közösségnek egy szilárd és nehezen megbontható normarendszerét amely a szokásokon, hagyományokon, valamint valláserkölcsi és ezzel párhuzamosan kialakuló nemzeti (magyar) éthoszon (erkölcsi normán) nyugodott.

Mi maradt mára ebből?

A rendőrségi szervek munkájába nem szeretnék vájkálni, ez egy mélyebb tanulmányt vagy esszét is megérne.

A másikkal viszont foglalkozom, ha nem is a megkívánt mélységig, de figyelmeztető jelként.

Melyek ezek a vétségek, -legalábbis részben és nem annak teljességében- vázlatosan felsorolva de a tartalmukat nem kifejtve.

1., Tudáselhagyás, mert mára az iskola és az ott szerezhető tudás kisebb társadalmi érték mint volt régebben. (Ezért kerülhetett -többek között- iskolánk abba a helyzetbe amiben van.

2., Hitelhagyás, hogy az év végi hálaadó mise, -hogy egyetlen példát mondjak- melyet a tanulókért és általában az iskoláért mutatott be a plébános úr, a gyermekek megjelenése nélkül folyt le. Pedagógusokról már nem is beszélve. (Tisztelet a néhány kivételnek).

3., Az emberek boldogságkeresése egy külső (lehetőleg távoli tájak) ingereinek (és általában az anyagi jellegű)megszerzésén nyugszik. Hol van a szent és szép haza, dalban, mesében, közvetlen érzéki átvételében.

4., Nyugalom helyett félelemkeltő hírek a tömegkommunikációban ,még az időjárásjelentésben is. ("Leszakad az ég")

5., Szerénység helyett magamutagató exhibicionizmus, lényeg helyett a felszín, gondolat és érzelem helyett a kivagyiság. (Szelfizés, evés közben, ivás közben, járás közben és minden elképzelhető test- és élethelyzetben: csak magamat "tolom" előre.)

6., Értékkeresés helyett élményhajhászás. (Ragadd meg a pillanatot. A rómaiak is ebbe buktak bele)

7., Csendesség helyett, ahol a belső önvizsgálat folyik és a lélekelemzés, lárma és zaj és rikoltozás az önkívületi állapotig)

8., Csak az számít ami van, annyi vagy, annyit érsz, amennyi a vagyonod. (Lásd egyik országos politikusunk "bölcsességét)"

9., Még a hivatalos és az állami rendezvények (sokszor a kultúra terjesztésének téves megítélésével) csak a könnyen felszínre hozható érzelmekre irányulnak.

10., Viselkedéskatasztrófa. A Tanító néni Erzsi néni lett, (a példa kedvéért) mely a megszólítás (és a tisztelet) hiányára utal. A másikat nem közel engedjük magunkhoz (pl tegeződés) hanem magunkhoz rántjuk. (Hogy a lába is beletörik).

11., Tolerancia helyett agresszivitás, megértés helyett kitaszítás, együttműködés helyett kirekesztés.

12., Önvizsgálat helyett tudatos felejtés. Mások hibáinak felnagyítása a "magunkfajtának" elhallgatása. Kettős mérce.

13., Ha rosszat teszek azt a másikra hárítom, Nem vállalom a felelősséget. Visszájára fordítás.

14., Dáridó-dőreség. A kultúra aljának (sem mondható) terjesztése és propagálása.

15., Felemelem ami elítélendő, háttérbe szorítása az értékesnek. Mentális disszonancia.

16., Múltőrzés helyett múltfelejtés. Kritika helyett annak elnyomása, megtorlása.

17., Folyamatterevezés és kiszámíthatóság helyett ötletelés.

18., Bűnbakkeresés

19., Értékalapú kiválasztás helyett önjelölt felsőbbrendűség

20., Együttműködő megértés helyett gyűlöletkeresés

21 Hatalommegőrző karaktergyilkosság érvek helyett izomerő, szerénység helyett egoizmus.

És folytathatnám a sort.

Nem mondom, hogy ilyenek a dányiak, de azt igen, hogy ezek társadalmunk stigmái, jelei mely miatt -szociológiai megközelítéssel- mondják, hogy a mi társadalmunk anómiás társadalom. Vagyis normaszegő.

Végkövetkeztetés: legyünk a kicsi dolgokban is értékmegtartók a polgárőrség kapcsán.

Becsüljük meg inkább értékeinket mintsem bűnbakként kezeljük a másikat.

Becsüljük meg azt, aki akár a legkisebbet is vállalja, hogy a mi közérzetünk, közbiztonságunk javuljon.

Becsüljük meg ezért a polgárőrséget és inkább támogassuk, mintsem indokolatlanul kritizáljuk.

A társdalom egészét kell vizsgálni ahhoz, hogy a részekről vagyis egy-egy vonásáról véleményt formálhassunk.

Ha a fent leírt (vázlatosan és ki nem fejtett) értékelés igaz, akkor az a normaszegés (törvénytelenség) ami az írás apropóját jelentő egyes gépjárművezetők viselkedéséből ered, csak társadalmi méretű változással együtt tud megszűnni.

A kis dolgok együtt járnak a naggyal, az események részei az egésznek és amint egy csepp vízben megtalálható a tenger úgy található meg egy-egy társadalmi anómia az össztársadalom egészében.

Forrongó világunk magába szippantja a kisebb népeket.

Nekünk azért kell vigyázni kultúránkra és értékeinkre, hogy határainkon belül ezt a kultúrát növelhessük és lehessen életünket eligazító irányvonal.

A megjelenő értékeket pedig ismerni és becsülni kell, legyen az egy kisebb formáció, mint pl a polgárőrség jelensége vagy nagyobb, amely egész népünkre kihatással van.

A fent leírt társdalami stigmákat pedig nem úgy kell értelmezni, hogy lám ilyen ez a község és annak minden lakója, hanem ellenkezőleg, a sok érték között megjelenik ez is és nem csak mutatóban hanem egyre terjedően.

Vigyázzunk községünk rendjére, biztonságára, növeljük a közjót, de ehhez aktív helyi polgári magatartás is kell.

Főleg tisztánlátás és települési egység.

4.,