Egy (kettő) őszinte gondolat a csíksomlyói búcsú kapcsán

Megyek az autóval és csörög a telefonom. Hol másütt mint a hátsó ülésen a kabátzsebemben.
Nem veszem föl, nem is tudnám, egyedül vagyok a kocsiban.

Amikor megállok, első dolgom, hogy megnézzem, ki hívott és miért.

Nagy örömömre szolgált a hívó fél neve és nagyon röstelltem volna magam előtte, ha nem hívom vissza.

Ki hívott és miért?

Sokan ismerik Dányban is Gaján Vilmost, az öreg szakit, az örökös harcost, a csaták bátor férfiját, a nagy magyar és legalább ilyen nagy szlovák (tót) nemzetiségű kultúrharcost, a magyar történelem, néphagyomány és népi kultúra ízesen mesélő alakját, a dalnokot és a vörös borok kedvelőjét.

Vilmos már öreg ember, ő telefonált nagy örömmel és én ugyanilyen örömmel adom közre az ő mondanivalóját.

Vilmos bátyánk igazi népfőiskolás, gyermekien naív még mindig, szentimentális és érzékeny ember.

Érzékeny a haza, a nemzet sorsa iránt és érzékenyen kényes a barátságra.

Az Isten közelségre is és Szűz Mária tiszteletére is.

Nézte a csíksomlyói közvetítést Vilmos és látta (mint az egész világ), hogy ott, azon a helyen, ahová költöztünk tízegynéhány évvel ezelőtt mi dányiak, Gyergyóalfalu számára biztosított kitűntető helyen, a hármashalom oltárhoz közel, most is lengett a magyar zászló és látszódott a dányi tábla, és kereszt.

Vilmos ennek láttán gyermeki lélekkel és őszinte barátsággal kétszeres áhitattal vett részt a televizió közvetítette búcsúi misén.

Ezt a nagy örömet osztotta meg velem és bár tudta, hogy én nem vagyok most ott, a folytonosságnak azt a tiszta átörökítő erejét vélte felfedezni ami szinte egyedül is elég ahhoz, hogy egy közösség szét ne essen.

Meghatott Vilmos őszinte lelkesedése és felkiáltottam a kocsiban (senki nem hallotta), mint Jézus Nikodémus láttán: "íme egy igaz izraelita" -és én is imígyen: "íme egy igaz és bölcs magyar ember, aki mind magyarságát, mind őszinteségét a gyárban is megőrizte ahol dolgozott és átmenekítve azt a mai napig tartja, és tartani is fogja halála percéig.

Vilmos jön-e még Dányba, nem tudom.

Itt volt legutóbb is, amikor Sebestyén szobrát avattuk a néprajzi ház előtt és két hangnemben szólalt meg, két gyönyörű hangszeren Krasznahorka büszke vára című népdal. Az egyik hangszer Vilmos énekhangja volt, a másik a tárogató hangja, még mindig a fülemben cseng mindkettő.

Mit tudnék még mondani?

Talán annyit, hogy az idei búcsúi jelmondat: Újuljatok meg! Pál leveléből kiegészítendő a következő gondolattal: öltsétek magatokra az új embert, mely Isten teremtménye mert tiszta igazságban és szentségben teremtetett.

És hogy miért lett ez a jelmondata az idei Pünkösdi búcsúnak, azt nem írták a molinóra, de tudjuk mert még ezt kiegészítve előzőleg el is hangzott: "a régi élet már csak óembert teremthetett mert az ember csalárdságban és gonosz kívánságok miatt megromlott.

Ezt még hozzá kell tennünk és ismét Vilmosra hagyatkozom aki elmondta a telefonban, hogy 1978-ban Sára Sándorral járt ott, a pünkösdi búcsún először, de akkor többen nem voltak mint kétszáz fő. Igen kétszáz. Annak fele igaz magyar, a másik fele besúgó volt.

Ma kétszáz ezernél is többen voltak (háromszor-négyszer annyian), óemberként talán, köszönhető csalárd és gonosz kívánságainknak (ha vannak, tisztelet a kivételnek) de a megújulás akkor is időszerű mert az ember igazságban és szentségben alkotott teremtményi mivoltát könnyen levetkőzheti.
Az új emberből könnyen válik óember.

A választások idején mind a választónak, mind a választottnak egyaránt időszerű ezen az újuláson átmenni, hogy méltóak legyünk a búcsúi szentségre és a két Somlyó közti nyeregben úgy lehetünk Műária vendégei és a Pünkösdi kiáradás jutalmazottai, ha nem csak szóban hanem igaztettben bizonyítjuk megújulásunk hajnalhasadását.

Szívesen és emelkedett lélekkel néztük itthon mi is a közvetítést mely minden évben megújuló reményt ad mindenkinek.