Kétszer ugyanabba a folyóba

Nagyon is hétköznapi dologról szeretnék egy-két gondolatot elmondani. De hát -mit tegyek- a kitalált cím: Kétszer ugyanabba a folyóba nagyon is bölcs, évezredes igazságot tár föl, így ezzel kezdem.

A kétszer ugyanabba a folyóba kijelentés egy görög filozófustól származik, ami arra utal, hogy kétszer nem léphetünk be ugyanabba a folyóba.

Minden változik, minden folyik (Panta rhei) ezt állította az ephesosi iskola képviselője, Herakleitos még a Kr e. 4 - 5 században. Ha másodszor lépünk bele, az már egy másik folyó, mert minden mozgásban van. Ez a világ egyetemes rendje.

Minthogy egyetemes rendje az újkori történelmünknek is, hogy az állampolgár, és ennek közössége, mondjuk ki: egy faluközösség felelős a maga rendjének kialakításáért és a rend fenntartásáért.
Ez az alapállapot. Így volt ez a demokrácis őshazájában, északon is, délen is. A svédeknél is (lásd Tingsted) és a görögöknél is lásd agóra.

A demokráciára azóta is hivatkozunk lépten-nyomon, bár annak tartalmát az idő és a hatalom mára nagyon megnyirbálta. Hivatkozási alapnak persze jó, de másra nem igen használható.

A kisközösségek természetesen kivételek lehetnek ez alól. Bármennyire igyekszik a hatalom (úgy általában) rátelepedni mindenre, de a helyi ellenállás és életösztön erősebb tud lenni, nem hagyja magát és kialakítja a maga rendjét.
Minél erősebb a helyi erőkön nyugvó belső szerkezet, annál élhetőbb és biztonságosabb egy közösség élete.

Mindezt azért mondom, mert tovább gondolom azt a rövid beszélgetést amit B. Sándorral folytattam. Sándor (Sanyika, most már mindenki tudja kiről beszélek) helyi képviselő most is és azok közé tartozik akik nem szólamokat hirdetnek, hanem tettekkel bizonyítják elv- és község hiránti hűségüket, szeretetüket.

Sándor mondta, de mástól is hallottam, hogy a helyi erőkön nyugvó, a falu nyugalmát biztosító szervezet, a polgárőrség megalakítására törekednek.

Volt már ilyen mindenki tudja, talán nem is egyszer, de többször. Ezek voltak azok a folyók amibe beléptünk és ez a folyó most is itt csörgedezik. Várja a belépőket.

Ha a görög filozófiai igazságot vesszük alapul, akkor ez már egy másik folyó amibe belépni szándékoznak lelkes egyesek.

Mert a régi folyó már valójában nem működik. Kiszáradt, vizét veszítette így a sodrását is elmosta a még erősebb áramlat, az idő könyörtelensége.

A régi célok új köntösben. Valójában ez az igazság, ez a helyzet mert a régi gúnya elszakadt, a régi rend is tovatűnt.
Új műsor, új dal, új férfiak.

A rendnek közösségi szintre való helyezése egy új minőséget jelentett mindig és jelent most is.

Van viszont egy nagyon elgondolkodtató dolog. És ennek összefüggéseit meg kell látni, vagyis annak okát, miért szűntek meg ezek a "védelmi" közösségek.

Van egy általánosan elfogadott szólás-mondás, mely így hangzik. Ha azt akarod, hogy valami ne működjék, alakíts rá egy szervezetet, hozz létre egy intézményt.
Valami igazság csak lehet ebben, mert az agóra, vagy a svédeknél az a kör alakú kő amelyet körülültek a bölcsek minden nap a piac téren (Tingsted) nem valami határozat, felsőbb jogi szervezet által irányított közösségi lét volt, hanem az emberek (és csoportok) belső (benső) igényéből adódó elhatározás mely egyedüliként alkalmas volt arra, hogy a közösség igényeit kielégítse.

Mi a helyzet tehát?

Van-e bennünk elemi erejű közösségi igény a magunk védelmének kialakítására.
És ha van, akkor azt a (mindenkori) hatalom hogyan tűri? Jutalmazza-e, mondjuk az emberi bizalom veretével, vagy azonnal a jogi formációkhoz rohan és "ráhúzza" az egész kezdeményezésre a maga alkotta rendet.
Azt a rendet, amit "Ő" sem tud biztosítani, mert ha tudna, nem kellene ilyen kezdeményezés.

Ez tehát egy olyan körforgás amikor a saját ügyünk megvalósulását kergetjük, de a karikás ostor végét mások fogják.

Demokratikus viszonyok között az ember életösztöne és bölcsessége meghúzza a maga védelmi vonalát.

Demokratikus körülméyek között az ember a maga védelmére saját erőből álló közösségeket hoz létre és ennek működését fenntartja.

Ha a társadalmi formáció rátelepszik a közösségre, akkor a közösségek védelmi képessége csökken.

Mondok egy példát is erre.
Az állam beszedi az adókat és ezzel az állampolgárok igényeit finanszírozza. Akár a helyi biztonsággal kapcsolatos igényeket is.
Ha erre képtelen, akkor az adóforintokat úgy ossza meg, hogy csak azokra tartson igényt amelyek elégségesek a választott feladat finanszírozására és a többit (mondjuk a védelmet) bízza az állampolgárokra.

Ez persze elméleti felvetés, mert tudom, hogy az állam működése ennél bonyolultabb. De az elve akkor is a közös finanszírozás és az igények megosztott kielégítése lenne.

A másik felvetés az, hogy vajon gyakorolta-e valaha is a helyi közösség a beleszólási jogát a község intézményeinek működésébe. Egyáltalán község dolgainak alakításába?

(Ne vegyük ide a választásokat mert az példaként is rossz lenne).

Sajnos sokszor az igények személyes okokból válnak közösségi színezetűvé.
Ez nem rossz persze, de elégtelen ahhoz, hogy egy szervezet mozgásba lendüljön és mozgásba maradjon.

Aztán itt vannak a kívülről jövő megmondó emberek is. Akik csak hírből vagy még hírből sem ismerik a falut. Valaki küldte (hívta) őket, még ha jó szándéktól vezérelve is, de mégiscsak kívülállóként.

A mi településünk összetétele sajátos. A régi faluközösség ismertségen (sőt rokoni szálakon) alakult meg. A település és a faluközösség között különbséget tettem a fenti mondatban, mert különbség is van közte. Nem mindegy, hogy falut mondok vagy települést.
Azt hiszem ez érződik a magyar nyelv árnyalatokban is gazdag jelentésgazdagságán.

Arra kell törekedni -és ez nem elérhetetlen- hogy a telekülésünk az itt élők faluközösségévé váljon.

Ez nagyon munkás meló. Ezért sokat kellene tenni.

s ameddig ezt a munkát nem végezzük el, a védelmi közösség alakulásának egy olyan terhe lesz rajtunk ami talán minden kezdeményezésnek gátja lehet.

Hogy egy példával illusztráljam, elmondom, hogy egy magasugró a rekord magasságot csak akkor tudja elérni, ha eléggé begyakorolta magát a kisebb akadályok legyőzésére.

A magyar - litván meccsen azért kellett a körmünket rágni szinte a mérkőzés végéig, mert a labdarúgóink még nem érték el a világszínvonal követelményeit.

Ha községünkben (falunkban) az önirányító és önszerveződő civil közösségek sokasága jött volna létre, vagy az intézményeink működésébe tételesen bele szólhattunk volna felelősséggel és tudással, akkor az önvédelmi csoport létrehozásának alapiskoláit kijártuk volna.

És még egy dolog, ami már csak szószaporításnak tűnik, de valójában nem az.

Egy esetet elmondok röviden. Hála Istennek nem dányi példa, de ha dányi lenne akkor nagyon szomorú lennék.

Egy szép ünnepséget tartottak a az egyik településen. Nagyon színvonalas volt a kultúrműsor, a cigány kisebbség művészeti csoportja pedig frenetikus produkcióval lépett fel, olyannyira, hogy annak drámai mondanivalóját sok néző megkönnyezte.

Ezzel párhozamosan fiatal nők (Z vagy Y generáció) végig egymással beszélgettek, félhangosan -hangosan, nevetgéltek, figyelmen kívül hagyva a művészeti élményt. (a maguké mellett a másokét is)

Ez az utolsó példám arra vonatkozik hogy vajon elég érett-e a társadalom az önszerveződésre és vannak-e olyan gátló tényezők amelyek ellehetetlenítik a sikert.

Úgy illik, hogy a feltett kérdésre válaszoljunk a végén.

Lehet-e ugyanazon folyóba lépni kétszer is.

A kérdés ma nem így vetődik fel. A kérdés úgy szól, van-e egyáltalán folyó amibe beléphetnénk? Vagy már csak a medre!