Kommunikáció =

Ez egy feladvány akar lenni: kommunikáció = (egyenlő) hír + közlés

Mesterségesen kialakított kor-jelenség.

(Beszélgetek két egyetemistával,mondja az egyik, hogy ő kommunikáció - média szakos, a másik kommunikáció - marketing szakos.

Ezek a harmadik évezred felsőfokú fakultásai. Hol vagyunk már a septem artes liberales, a hét szabad művészet világától, ami átszőtte a civilizált ember egész valóját.
Kommunikáció szótöve talán a commun, a communa, ami közösséget jelent. Együttlétet.

Együttlétben született meg a közlés az ember fejlődése során, először a beszéd, aztán az írás végül a tudomány. Mindennek átadása, közlése, terjesztése.

Ez egy magától fejlődő, önfejlődő folyamat ami kódolva van az emberiség fejlődésében, magában az emberben és nyilvánvalóvá válik amikor az érés ideje eljön. Az érésé vagyis az érettségé.

A ma kor kommunikációja nem az ember természetes pszichéjének érése, amikor annak ideje eljön, akkor jelentkezik, hanem felturbózott, felhabosított, mesterkéltté vált produkció amelyik idegen az ember valóságos természetétől.

A kommunikáció egyik eszköze a média. A médiumok egész sora. Így aztán leszűkül az embernek szánt közlés két mesterséges világra. A hírképzés és annak terjesztése világára. Olyannyira, hogy ezeken kívül más nem létezik, mármint hírközlő szerv és információ, mint audió.vizuális hírcsatornák, aztán a világhálóón terjesztett hírek és az oly természetes, ab ovo indult közlés, mint az emberek egymással való beszélgetése minimális mértékű lett.

Ebből aztán számtalan baj támad. De a baj nem érzékelhető az egyszerű ember számára, mert ennek a nagy rendszernek, a kommunikációs rendszernek ő maga is egyik csatornájává lesz, a maga lecsupaszított egyszerűségével. Gondolkodás-nélküliségével.

A világ mai nagy vívmánya a gondolat megszűntetése, a gondolkodó ember kiiktatása.
Ez az ördög nagy műve és sajnálatos rajtunk, velünk és kárunkra bennünk is termelődik.

A hatvanas évek második felében Moholi Károly tanszékvezető docens előadást tartott nekünk, földrajz szakos hallgatóknak. Ez a kitűnő humorú ember kivülről úgy látszott mint egy "sótlan" teremtés, de belülről, előadás közben sziporkázóan lenyűgöző személyiség volt.

Egyik alkalommal -regionális földrajz előadásán- csak úgy mellékesen megjegyzett egy gondolatot, így kezdte: amikor az angol (valójában újzélandi) Hilary és egy Norgaj nevű nepáli kecskepásztor felért a Himalája csúcsára...... és máig emlékezetes módon adta elő ezt a tényt, mely nekem akkor egész életemre szóló információ és érzelem lett, egy nagy hegyről és az ember csodálatos teljesítményéről, -mára ez, "hála" a médiumoknak, mint olyan sok más nemesnek induló történet, a gyűlölet és a veszekedés tárgya lett az emberek között.
Íme a megváltozott világ.
Egy tény a professzor szájából több mint ötven évvel ezelőtt keltett máig megmaradó tudás, és íme egy haláleset ugyanott, a Himalája csúcsának közelében, tele indulattal, antihumánummal, esetenként védőbeszéddel is.

Emberek, van szerencsém közölni, hogy egy nagy forrongó katlanban ülünk, (fövünk, vagyis főznek bennünket) és mi ezt már-már természetesnek vesszük.

Sőt! Nem csak természetesnek, de egyenesen hiányérzetünk támad, ha nem kapunk (úgynevezett) híreket.

Ebből a hiányból ered aztán az a, hihetetlenül felgyorsult és elterjedt jelenség ami az önmutogatásnak a saját személyünknek a középpontba való állításnak végtelen sorát idézi elő.
Hirdetjük magunkat a facebook-on például.
Ezt ettük, itt állunk, így nevetünk, így mulatunk, így imádkozunk, így ,,,így rohanunk a vesztünkbe.

Meg kell mutatni a világnak, milyen nagy szerencséjük van, hogy olyan hatalmas személyiségekkel élnek együtt mint amilyenek mi vagyunk.
Mert mi tudunk csak családi eseményt ünnepelni, mi tudunk lóra szállni, mi tudunk elmenni valahová, mi tudunk ott lenni valahol.
Van ugyan még rajtunk kívül néhány százezer ember aki most és itt éppen azt csinálja amit mi, de ez nem fontos. Ne azt nézzétek, mert az semmi,...és így lesz majd minden és mindenki más semmi és senki.

Így lehet a háborút békének feltűntetni, a saját agressziónkat szelídségnek, így lehet a semminket valamivé varázsolni, így lehet rosszul élni de mégis mindenkitől jobban.

Elszaladt a világ tőlünk.
Mi nem visszahívjuk, hanem tovább űzzük.

És így lesz a világ majd megvehető, megvásárolható.
Mert végül, mindennek a vége a pénz lesz. Mígnem magunk is pénzzé válunk. Eladhatóvá, megvásárolhatóvá.
Így leszünk, mint a pénz, általános egyenértékűek. Nem kell személyiség, mire azzal vesződni. Nem kell cél, miért azért görcsölni. Nem kell eredmény, miért azt hajszolni.

Nem kell nyelveket tanulni, ott a fordító gép.
Azt sem kell tudni mennyi háromszázszor három, ott a számológép. Nem kell írni tudni sem, ott a szövegszerkesztő és nem kell gondolkodni sem, ott a mesterséges intelligencia.

És e közben a végén, lesz e valaki, aki megkérdezi, és hol van az ember??

Istennek hiányzott első ember-termtménye, meg is kérdezte: Ádám hol vagy?

Ádám elbújdosott szégyenében. Megcsalta, elárulta teremtőjét és urát.

Vajon -csak kérdezem- ez a nagy menés-jövés a hegyre, a völgybe, a tengerre, a tengerszorosokba, a médiumok szirénhangokat hallató világába, az extremitások kutatása és világgá kürtölése nem az ember elbújdokolása? Éppen Istenétől, teremtőjétől. Embertársától valójában önmagától. Önmaga szégyenétől.

Az kérdez, aki nem tud. De szeretne tudni.

Én is hát csak kérdezek.