Aktivitás

Az ember, amióta az Isten megteremtette egészséges törekvések közepette él. Ez a törekvés tett, mozdulat, mozdulatsor, tevékenység ami rá is és minden élőlényre jellemző.

Az ember abban (is) különbözik minden más élőlénytől, hogy gondolkodik, tudatos a cselekvése, akár megalapozott akár nem, emlékezete van és természetesen jövőképe. Tud analizálni (elemezni, részekre bontani) tud szintetizálni (összegezni, összerakni,) tud következtetéseket levonni, tud cselekedni. Összerendezetten, tudatosan. Van emlékezete, történelme, vannak ideái, tervei és ami az egyik legfontosabb, hogy van hite. A legmagasabb rendű hite: Istenkapcsolata.

Mindez csak az emberre jellemző. Az állatra ezen vonások egyike sem jellemző.
Az ember kiemelkedően fontos tudása és képessége a szeretet. A szeretet is tudatos tevékenység, és amennyiben az, csakis emberi tulajdonság.

Az ember genetikai vagyis öröklésben rögzült tulajdonsága a szeretet és minden más Istentől eredő vonás, de vannak szerzett tulajdonsága is. Vannak tulajdonságok, emberi vonások amelyeket tanulunk életünk során. Ezeknek a tanulási folyamatoknak is alapja az ész, az elme, a tudat ami csak az ember sajátja itt a földön. Csak az emberé. Állaté, növényé, tárgyaké nem.

A tudás egyik műhelye az iskola. Az emberiség nagy lépése volt amikotr iskolákat hozott létre. Iskolaépületeket és ebben olyan embereket tett vezetőnek akik tanítani tudtak. A tanítást is tanulni kell, mint minden tudományt és minden szakmát.

Eljött hozzánk Lajos -hosszúvárakozási idő után- és elhozta az eszközeit is. Megnézte amit mutattunk (amire panaszkodtunk, ami elromlott) aztán gondolkodott egy keveset, elővette a szerszámokat és azután csak a keze járt. Kicsvarta, becsavarta, kicserélte, másikat tett a helyébe és elment. Minden működött rendesen. Tudta mit csinál, mert megtanulta. Én csak néztem de bele nem szóóltam volna semmibe: "ne úgy fogd, ne azt tedd oda, ezt is nézd meg" és még számtalan ötletem lett volna de biztosan tudom, a harmadik tuti ötletemnél már Lajos itt hagyott volna csapot-papot és meg bámulhattam volna a magam "okosságával" a levegő híg pontját és járhattam volan Canossat: gyere vissza Lajos az isten áldjon meg, többé egy szót sem fogok szólni, most is egy fél évet vártunk rád. (De megérte).

Így vagyunk barátaim! Beleszólunk a tanításba, a gyógyításba, a "úgy kellett volna" már velünk született okosság. Csak Lajos munkájába nem szólunk bele mert tudjuk, Lajos érzékeny ember és rátarti is mint minden jól képzett szaki az ő tudására. Orvost, tanárt, stb lehet bírálni, de Csoszogit az öreg susztert nem, mert mezítláb megyünk haza.

Dány község -mondjuk meg őszintén- soha sem törődött sokat az iskolával. Nem bíbelődött vele. Jött is aztán a tanfelügyelő és megmondta, ha nem változtatják meg a helyzetet, a tanítás mostoha körülményeit, meg fogják ütni bokájukat. Nem ijedt meg a falu ettől a fenyegetéstől, tovább tűrte, hogy 150 gyerek legyen abba a tanterembe amelyben ötven is soknak tűnt volna.

Dány ilyen község. Volt és ilyen is maradt. Tűrt, talán morgolódott egy kicsit, de csak magában. Ez a félelemnek is betudható. A visszahúzódás jobbágysors szindróma. Gürcölünk, tűrünk, beadvánnyal folyamodunk a "Tekintetes Nemes Vármegyéhez", "Mi Alázatos Fő hajtó Szolgái a Tekintetes Nemes Vármegyének" (amit majd egy most születő dolgozatomban be is mutatok), de az asztala mégsem csapunk.

Amikor a falunkban az élet talán mindennél rosszabb volt, a hódoltság idején viszont két templomot is épített magának. Papja nem volt, de temploma igen.

Az egyikben iskolai oktatás volt. Ennek ma már 350 éve.
Ez dicséretes a falu részéről, vagy köszönhető talán annak az embernek aki ezt szorgalmazta, vállalta.

Aztán az iskola i oktatás átkerült egy másik helyre. Egy teremben sok gyerek. "Nem kívánok eredményt" ! -kiáltott fel a tanfelügyelő, csak azt, "meg ne öljék egymást" ebben a szénsavval dús levegőtlen helységben a nebulók.

(Mindig féljünk a levegőtlenségtől. Könnyen okoz fulladást)

Aztán átkerült az iskola a Fő utca felső végébe, majd ismét vissza egy kissé kibővített terembe.

Az öreg iskola 1886-ban már üde színfolt volt, olyannyira,hogy most is áll és nem csúfságára hanem ékességére a falunak.

Sok szép és kedves kezdeményezést lehet látni körülöttünk. Aktivitást. Korunk egyik betegségét is: a magamutogatást.

Látunk egy hidat valahol, mellé állunk és fényképet készíttetünk. Röpül máris az éterbe.

Látunk egy zsíros étellel megrakott asztalt. Villan az "okos" és másodpercek múlva mindenki tudja, hogy lám-lám, ilyet ettek az őseink és kilenvcebn évig élet mégis. (mindkettő butaság. Az is, hogy azt gondoljuk, érdekli mást a mi terített asztalunk és az is, hogy a zsíros hús fogyasztása hosszú élet titka).
Kapát fogunk kaszát, gereblyét, - máris látja mindenki milyen hősies munkába kezdtünk, micsoda hősei vagyunk a társadalmi munkának -mint valaha mondták.

És számtalan példája van a felesleges, nem okos és önmagában fontosságot nem hordozó híreknek, képeknek.

Pedig milyen szépen mondjuk időnként a szent Írásokat. "Nézd ezt a farizeust, bűnös ember, nem én aki tizedet adok, bőjtölök stb.

"szeretik ha az utcákon, tereken köszöntik őket, a templomban a fő helyre ülnek" -és majd ezeknek mondja a Gazda: barátom menj hátrább add át a helyedet az arra méltónak".

Jól érezzük magunkat a cellulóz szalagon! Szalagátvágás, tömeg, -illúzió. De jól fizet. Csupa-csupa derű az élet!! Szép a világ! Nem tagadom. Van ilyen arca is. És a sötét arca, és a roncstelepe. Az égig érő giz-gaz -mint a költő mondaj? Mert barátom ezek is mi vagyunk!

A mutogatás, a magamutogatás korát éljük. Miért? Miért vagyunk ilyenek?
Nem tudom. Csak sejtem, de elmondani nagyon hosszú és bonyolult lenne.

A korunk betegsége a rossz aktivitás. Mondhatnám exhibicionizmusnak is, de az nagyképűségnek tűnne, -bár ez magamutogatást jelent, de betegesen magamutogatást.

Nem betegség ez hála Istennek, még nem. De tünet, rossz irány és elsősorban azért, mert talmi dicsőségek hajszolásához vezet, mely csak látszólagos dicsőség, de a legrosszabb azért, mert arról elvonja a figyelmet ami változtatást igényel. Betegség talán? Társadalmi nyavalya, 21-ik századi kór? Egy olyan kór amely a rossz szándékú kommunikációból nőtt ki és inkább eltakar, befed mint megmutat.

Van egy szociálpszichológiai tétel: ismételd meg sokszor és elhiszik az emberek.

Én őszinte világban szeretnék élni -bizony bűnösen, mert bár az eredeti bűnünket eltörölte a keresztségünk, de a szerzett bűnök ellen gyengék és gyávák vagyunk.

Hogy mi dányiak jobban-e mint mások abban nem foglalok állást, mert a vélemény nem álláspont csak hiedelem.

Vannak eszközeink. Ilyen pl a lelkiismeretvizsgálat, bűnbánat, penitencia de csak azt tudjuk ma még mondani: Domine non sum dignus. Uram, nem vagyok méltó.