És az életünket?

A Felsőhegyen harangot állító kókaiakról és dányiakról írtam egy kis novellát. Ebből idézek, mert ismét téma a felsőhegyi harang.

....A Felsőhegyen a harang is feltámad.
A Felsőhegy a magyar élet feltámadásainak szimbóluma.
Feltámadó harang, pusztuló szőlők, elburjánzott egykori szép mezőgazdálkodási kultúra alkonya (vagy vége?), csalitos dudványos területek a szépen művelt parcellák között. Ezen utóbbit kimondani is gyönyörűség. Magyar pusztulás, magyar feltámadás. Együtt minden.
Ha rosszkedű magyarságom győz bennem, akkor a parlagon hagyott földeket látom. Elvadult gyümölcsfákkal. Szomorú törzsű, évszázados cseresznyefák élnek bennem.
Ezek fölött uralkodik a betolakodó tatárjuhar. Mai idők tatárjárása ez. Huszonegyeik századi tatárdúlás.

Felállították áldott kezek a felsőhegyi harangot.
Szép házat építettek neki, kellemes, símogató hódfarkú cserepet tettek rá.

Félve néztem. Meghúztam volna a kötelet, hogy szóljon, hogy halljam a hangját. Nem mertem: attól féltem, hogy csak álmodom.

Tisztelem a kókaiakat ezért. Ezért is.
Tisztelem a Donát szobor miatt is.

......Szól hát a harang a Felsőhegyen ismét!

Úgy-e hallod ezt kedves Tóth Jóska, te is Dóczi János, ott fenn a magasban. A magasságos egekben!
Ugy-e ott is állítottatok harangot a kókai szőlők védelmére, Donát püspök segít nektek.

Kérjük mi is a szent püspököt, hogy járjon el az Úristennél az érdekünkben, magyar emberek érdekében, hogy ne legyen országunkban egy talpalatnyi föld sem a tatárjuharok martaléka.

Fordítsa az Úr az orcáját erre a kis hazára, a magyar nemzetre, hogy a Kárpát medence, ami az Úr tündérkertje adjon kenyeret minden magyar éhezőnek, s adjon munkát is a földeken, hogy ne legyen a magyar ember a köz kiszolgáltatottja, szükség-munkása, robotosa, hanem lehessen a maga gazdája.
Őrizd meg Úristen ezt a földet, a Te művedet minden gonosz támadástól, teremjen kenyeret a föld, lehessen minden magyar ember megújultan a Te vetésed, mint a mag, mert a Te munkád gyümölcse vagyunk és a Te kelésed, a Te búzatáblád. Ne legyünk árvakelés mint a csűrét vesztett mag, a kihullott és tövisek közé esett mag, hanem lehessünk virágzó színfoltja a Te kertednek.

Szóljon a felsőhegyi harang könyörgő, kérő hangon. Találjon meghallgatást Nálad és a Te akaratod legyen minden.

Legyen a térségünknek a mi falunknak, Kóka községnek is Örömódája és hálaadó éneke a most felállított új harang csilingelő hangja.
Helyettünk olykor, de nekünk és értünk........

Ezeket a gondolatokat írtam az új harangláb elkészítésekor és a harang megszólaltatása idején.

Most hallottam, hogy a harangot ellopták! Az éj leple alatt gonosz kísértések károsítottak meg mindannyiunkat és lettek a mi bánatunknak okozói.

Kedves Barátaim!

Nem lopták-e el az életünket is ezzel lelketlen pribékek? Egy kis életünket a mindennapokból mely bennünket a Felsőhegyhez köt.

De igen, tolvajok jártak köztünk, tolvajok, akik a harang szóra nem imára kulcsolják kezüket hanem fényes nappal is másokat megkárosító terveiket szövik.

Barátaim! Van-e fegyverünk, van-e muníciónk, van-e szent elkötelezettségünk a világ bűnei ellen.

Van-e ugyanez a mi bűneink, a saját vétkeink ellen? Bűnösöket loptak-e meg vagy egészen tisztákat a bűnelkövetők?

Míg nem következik be egy általános megtisztulás, míg erkölcsi talapzatot nem építünk magunknak homokból, ködből, mint Vass Albert írásában olvassuk, addig csak lerombolt oszlopokat fogunk látni magunk körül. Oszlopokat, melyet felépíteni nincs hitünk és erőnk, elkötelezettségünk és napfényveretű tisztaságunk.

A gonoszságot gyógyítani, eltűntetni, mint halált okozó járványt megszűntetni önmagával nem lehet.

Vissza kell térni -ha szükséges- az útelágazásokhoz, a hitünk vesztett csapdákhoz, talán mint szirénhangú énekek hamis akkordjaihoz és új gyertyát kell gyújtani. Új fényt a régi szövétneken.

Ha van élettapasztalatunk az erkölcsi tévedésekről, eltévelyedésekről, akkor most ezt elő kell hozni.
Nem megszűntetni mindent, ami jó, ami bennünket felemel, ami magyarságunkat élteti hanem határvonalat kell vonni a jó és a rossz között.

És mi a mérce? -kérdezhetné valaki? Hol a mérleg, mi dolgainkat könnyűnek találja?

Minden bennünk van. A jónak csírája is a rosszé is.

Van még elég magyar virtus, példa és jó szó, hogy oszlopot építsünk homokból -mint Vass Albert_ csupa ezernyi kis homokszemcséből és azt köddel kössük össze!

Homokból mely lehet éppen a Felsőhegy földje, ködből, mely lehet éppen a bennünk szétszórt hit, atyáink elfelejtett józansága és bölcsessége.

Csak egyet ne tegyünk: Ködszurkálók ne legyünk és a bennünket összekötő erőnek inkább a kovászai legyünk mint a szétrobbantói.

A harang pedig éljen bennünk addig is, egy közösség kifejezett emlékeként és ha megtaláltuk a megoldást a harang hangja minden bizonnyal megcsendül bennünk.