Az oktatás és annak jövője

Sokszor nem is cseng olyan jól ha azt mondjuk: oktatás.
Gondoljuk el amikor valaki "kioktat" bennünket, mi a véleményünk róla.
Vagy ha valaki oktatóan lép fel velünk szemben még rosszabb, mint a kioktatás mert ebben, vagyis az oktatóan való fellépésben már eleve benne van, hogy az illető lenéz bennünket. Nem gondolja azt, hogy tudjuk azt amit ő tud. Vagy még többet is!

Az oktató iskola sem cseng túl szépen, mert ebben is van valami felsőbbrendűségi tudat, én mindent jobban tudok mint te.

A tanítás-tanulás folyamatában viszont két egyenrangú fél van, a pedagógus és a gyermek, akik szerepüket tekintve különböznek egymástól.

Emlékezzünk gyermekkorunkra, amikor még minket is "oktattak" az iskolában. Nem múlik ez az érzés el bennünk és látjuk talán magunkat "Három Matyiként", kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek.

A tanítási órán a pedagógusnak az a feladata, hogy növelje a gyermek kognitív (észbeni, tudásbeli) képességét és járuljon hozzá a gyermek kommunikációs fejlődéséhez.

Ezt csak úgy lehet eredményesen végezni, hogy kiválasztjuk azt a tanítási formát (módszert) ami ehhez hozzásegít bennünket.

Mi úgy tanultunk valamikor az iskolában, hogy a tanító, tanár állt előttünk, a padok előtt, (jó esetben, mert rosszabb esetben ült a katedrán az asztalnál), és magyarázott. Mi pedig vagy ilyen vagy olyan intellektuális aktivitással követtük ezt a magyarázatot, ami nem volt rossz azoknak akik követni tudták, de szinte felesleges azoknak akik valahol, valamely ponton elakadtak.

A cigány gyermekek jó részének és más szociális hátrányban (és nem észbeni hátrányban, nem tehetségbeni hátrányban, hanem szociális okok miatti hátrányban) lévő gyermekeknek a szöveg értése, (feldolgozása, raktározása, sőt mi több "használata") már a puszta megértés során is gondot okoz. Ezeknek a gyermekeknek az iskola nyelve idegen nyelv.
Már az indulásnál lemaradnak! Gondolhatjuk, milyen következményei vannak!

A szekeret viszont mindenkinek húznia kell, hogy haladjon!

A kérdés tehát úgy vetődik fel, hogy van-e olyan módszer amely eredményesebb tanulást hoz, másrészt van-e olyan módszer ami a hátrányos helyzetűek lemaradását megakadályozza.

És azt kell erre mondani, hogy van!

Mert hát van!

És nekünk erre kell most összpontosítani!

Egy kis kitérő.
Amerika (USA) a népek kohója. Összegyűlt ott néhány millió ember a földkerekség szinte minden tájáról és ez a folyamat most is tetten érhető. (Már nem csak itt, de Európa számos országában.)

A Stanford állambeli egyetemen is foglalkoztak azzal, hogy a különböző kultúrából érkező gyermekek miképpen taníthatók eredményesen, vagyis hogyan lehetne a tanítás normál folyamatában a hozott hátrányokat eltűntetni és az osztály tanulóit egy startvonalra állítani.

Elemezték az iskolai tanítás folyamatát és látták azt, hogy a hagyományos tanítási formák nem hoznak eredményt.
Újat kell kitalálni, új formát, új módszert, amely hatékonyabb az előzőnél.

Csodák nincsenek még az iskolában sem, viszont vannak tapasztalatok, hiszen nagyon sok Újvilági és sok Európai (köztük magyar) tudós pedagógus folyamatosan dolgozik és dolgozott az iskolai tanítás eredményesebbé tételében. A pedagógusok ismerik ezek egy részét, tanaikat is. Ilyen tudós előd Pestalozzi, Comenius, Dewey, vagy a magyar Karácsony Sándor, hogy egy pár nevet mondjak innét is, onnét is.

A tanítás lélektani folyamat is, aztán szociológia és természetesen az oktatástan.

Stanfordban végzett munkát tanulmányozta egy fiatal magyar tanár is, aki eredeti végzettségét tekintve agrármérnök és mérnök- tanár majd iskolaigazgató lett.

Angol nyelvtudásának és a tanítási módszereknek bővebb ismerete céljából Stanfordba ment és az ott tapasztaltakat haza hozta.

De nem csak hazahozta, hanem fel is használta, alkalmazta abban a borsodi iskolában amelynek igazgatója lett.

Ebben az iskolában a tanulók 68 %-a hátrányos helyzetű, cigány családokból származott.

Mi a tanításának eredménye, melyet a pedagógustársak is átvettek?

Ebből az iskolából, ahol korábban a kompetencia-mérések messze elmaradtak az országos átlagtól az eredményeik miatt, és szinte fehér holló volt a továbbtanulás, napjainkra úgy változott meg a helyzet, hogy szinte minden gyermek tovább tanul, az érettségi vizsgát is adó iskolatípusokban a tovább tanulók 70 %-a sikeresen felvételezik.

Itt van a példa előttünk!
Nem mese (legfeljebb meseszép).

Ez megoldható minden iskolában így a miénkben is!

Csak el kell kezdeni, és következetesen a pályán maradni, mert Hejőkeresztúr iskolája ezt bizonyította és bizonyítja napjainkban is e mellett azon iskolák több tucatja, ahol ilyen módszerrel tanítanak! Van köztük államilag fenntartott iskola, van valamelyik felekezet által finanszírozott, van általános iskola, és van gimnázium is.

Kell-e még több, hogy lépjünk mi is!