"Fejére szól, ki szót emel"

Arany János: Walesi bárdok című verséből való az idézet. Mondanom sem kellene talán. Ismerős.

Az életből is talán. Onnét is ismerős.

A vers apropója, hogy koszorús költőnket, Arany Jánost felkérték, hogy írjon egy köszöntő verset (dicsőítőt!) Ferenc József (a magyaroknak csak "ferencjóska") magyarországi látogatására.

Megírta erre a fent idézett verset.

Azt jelenti az idézet magyarra fordítva, hogy fejével, vagyis életével játszik az aki a zsarnokot dicsőíti.

Lám így is meg lehet mondani az igazságot. Finoman, átvitt értelemben. Ahogyan a találó magyar mondás tartja: "fiamnak mondom, hogy a menyem értsen belőle".

A Magyarok Világszövetsége elnökségi ülésen nem finomkodott.
Megmondta, fejezze be a szlovák kormány a magyarok mai napig is tartó vegzálását. Példa erre a Csallóköz fővárosában, Dunaszerdahelyen történt események.

Sőt felszólította a magyar kormányt is, hogy álljon ki a felvidéki magyarok jogtiprása ellen. A kormányt is, az országgyűlés tiltakozását is kérve.

(Csóri Sándor elnököt váltó időszak óta nem is kap a világszövetség egy megveszekedett buznyák állami támogatást).

De lépjünk ezen túl.

A Világszövetség legutóbbi (2024 augusztus) világtalálkozóján sok szép könyv került bemutatásra. És sok érdekes ismeret került elő, kutatási eredményként vagy egyszerű élettapasztalat képében.

Vetési Zoltán: Magyar kincsek egyetemes értékek című könyve is ebbe a sorba tartozik.

Vetési könyvének gerincét, vagyis írásának központi gondolatát mindvégig egyetemes értékként egy triad, vagyis hármas fogalmi egység alkotja. Rövidítve: T I R.
Ez a Teremtő T) Isteni (I) Rend (R).

Vetési Zoltán nem lelkész nem teológus, nem egyházi alkalmazásban lévő férfi, hogy azt tarthatnánk róla, neki "illik" ilyeneket mondani.

Vetési egy gondolkodó magyar, aki sűrítve akarja kifejezni életfilozófiáját, hogy aztán azt egy egészen hosszú könyvben részletesen is kifejtse. Olyanban részletesen amit lehetne forgatni ifjúsági összejöveteleken, az iskolákban, a fiatalok és a gyermekek értelmének pallérozására.
Akár még itt Dányban is.

Így tudnánk ünnepelni nap mint nap. Kultúrát, magyarságot, hazaszeretetet, egyetemes emberi értékeket.
Így megkímélne a sors bennünket attól, hogy kampányoljunk. Hogy a kultúra napján a kutúráról beszéljünk (hallgassunk) jóesetben és nem kultúrának látszó értéktelenségbe tipródjuk.

Magyarságról annak egészen nemes értelmezésében, ne "csak" egy díszes vagy dísztelen ünnepen beszéljünk, hasson át bennünket egy-két órácskára, hanem egész lényünkben legyünk magyarok.

Hogy a hazaszeretet nem csak azt jelenti, hogy hortobágyi palacsintát eszünk a kilenclyukú hídnál (nem mintha ez bűn lenne), hanem egész történelmünk valóságának a küldtéstudati üzenetébe éljünk.

Hogy ne mások mondják meg nekünk mit tartunk egyetemes emberi értéknek: pl mit szabadságnak és mit szolgaságnak, mit agressziónak vagy kit az agressziót szenvedőnek.

Hogy a magyar emberben a rendet, annak ésszel felfogható értelmében, cselekedeteiben a napi munkában akár, felfogásában és életfilozófiájában a teremtő Isten akarat szerint ítéljük meg és gyakoroljuk. A mindennapokban is.

Milyen népszerű napjainkban a kvíz játék. MIért ne lehetne ez egy téli program szabadidős elfoglaltság Vetési könyve alapján, ahol tudásról, erkölcsiségről, küldetésről ismernénk meg alapvető fogalmakat és magatartási mintákat a szép kultúrházban?

És miért nem lehetne ezt a magyar oktatási renden belül is alkalmazni, mert lehetőség lenne rá annak számos hibája ellenére.

Játszani lehet velünk és a nagypolitika ezt meg is teszi.
Mert megteheti, miként megtehették az indiánoknál is az üveggyöngyöt kincsekre cserélni.

Mondjuk ki bátran, (mert talán bátorság kell ehhez is, hogy nem más mint a saját vére és fajtája az embernek fejét ne vegye), hogy nincs ma fóruma az embernek, gyermeknek, fiatalnak, ki művelődni akarna szabadon és tartalmasan ebben a hazában, ebben a világban, mit "leural" a gátlástalan haszonszerzésen alapuló elektronika.

A rossz megmutatja magát körülöttünk. Erről is szól Vetési.

A szellemben mutatkozik meg vagyis az ember szellemi világában, a kognitív (tudásbeli, észbeli) szférában amikor a tudáshiány nyomán fellép a gőg.

A lélekben mutatkozik meg amikor előre lép benne a gyűlölet és az önzés.

A testben is megmutatja magát, aminek a neve anyagiasság, birtoklás.
A szükséges mértéken felül.

Csak nehogy ennek, ennek az értékvesztő, felejtő világnak már a közeljövőben is látható képei legyenek. Vagy máris vannak?

Ma még lehet mindezek ellen szót emelni. Ma még lehet.

De, hogy érdemes-e?

Megfordítható-e a zúgó sebességgel tetteket tipró 21-ik század vihara?

Mert ha nem, akkor a vihar után, mint mindig csend lesz. De ez a béke csendje lesz-e vagy a pusztulásé az egyre jobban világossá válik. Talán nem is olyan soká.

Van-e kiút?

Azt hiszem, hogy elődeink, akár még csak 50 - 100 évvel ezelőtt meghalt falunkbéliek is nagyon csodálkoznának azokon a változásokon ami fél évszázad alatt bekövetkezett. Még az anyagi világ változásait csak-csak megértenék rövid idő alatt is, de azt a változást ami bennünk, az emberben, bekövetkezett, azt talán nehezebben. Vagy sehogyan sem.

A változtatásra mondok egy példát, egy rövid példát, könnyen megérthető példát Vetési Zoltán könyvéből, amelyet "Önvizsgálat és önjavítás" címen elsőnek mutat be.

A legnehezebb ugyanis a tükoörbe nézni.

Nézzünk ennek ellenére a tükörbe (lelkünk tükrébe) és keressük meg a kérdésre a választ. Mi a jó és mi a rossz bennem?
A bennem lévő rosszat miként alakíthatom át jóvá, miként a magyar mese hőse, hogy a jó növekedhessen?

Keresem a jót és annak hatását erősítem magamban. Így a jó növekedni fog a rossz el fog tűnni.
Ez nem megy magától, nyilvánvaló.
Kell egy külső hatás ami rávezet vagy mintegy rákényszerít arra, hogy a rossz eltűnjön, a jó növekedjen. Ez a hatás származhat embertől, de származhat az Isteni Rendtől is, figyelmeztetés, bírálat, büntetés vagy akár csapás formájában.
A Teremtő Rend az egységes Jót testesíti meg, aminek része a visszaszabályozás, ami törvény és nem büntetés.

Mint ahogyan a fizikai gyógyulás is fájdalommal jár, a szellemi-érzelmi javítás is megviseli az embert.

Vetési azt mondja, hogy a rossztól megedződött jó értékesebbé válhat az érintetlen jónál azáltal, hogy már ismeri az önjavítás útját, így másokat is ösztönözhet erre.

A példa arra való volt, hogy ne üssünk annak fejére mindjárt aki "szót emel" mert a megoldás kulcsa nálunk is van.

Hogy a leegyszerűsített (majdnem azt mondtam, hogy a mások által lebutított) társadalmi gyakorlat éppenhogy nem ezt preferálja. Ja! Annak is megvan a maga oka.