Martin és az output

Egyedül ült a teremben amikor beléptem. Mereven bámulta a padlót, szinte mozdulatlan volt, még a lélegzetét sem lehetett érzékelni.
Sűrű, fekete, balzsammal borított szöghaját hátra fésülve hordta, egyenesen vágva, pajesz nélkül.
Dzsekit hordott, kordbársony nadrágot és sportcipőt, de hogy milyen márkájút azt nem tudom.

Visszaköszönt illedelmesen. Halkan ismételte: "jó napot".

Aztán nézte tovább a földet, rólam tudomást sem véve.

Nem ismerlek,- szólítottam meg. Felnézett, nézését szomorúnak láttam. Meleg tekintete volt.

Én sem ismerem magát, válaszolta.

Bemutatkoztunk egymásnak.

Élhetett volna még, mondta egy idő után, még csak 54 éves volt. Én szedtem ki a ronccsá tört autóból.
Nagyapámat nagyon szerettem.

Most a munkahelyemen (egy hulladékosztályozó nem régen alakult "nemzeti" nagyvállalat) targoncát vezetek, de van jogosítványom nehézgépekre is.

Az úgy történt, - folytatja, hogy már kicsi koromban kezdtem gyűjteni a vasat. Nagyapámmal az erdőbe mentünk, a lerakott illegális hulladékban ha vasat vagy fémet tartalmazó tárgyat találtam, azt eltalicskáztam a falu szélén lévő gyűjtőhelyre.
A rezet leolvasztottam, így gyűjtöttem össze. Emlékszem, milyen nagyon örültem amikor ötven-hatvan ezer forint volt amit félrerakva, megszámoltam.
A nagyapám segített nekem!

Aztán annyi pénzt összegyűjtöttem, hogy vásároltam egy rossz állapotban lévő autót, amit folyton javítanom kellett és ezzel jártam a falut. Nem, más községekbe nem mentem, mert nem volt jogosítványom. Itt a faluban azért "elment".

Aztán ismét elhallgatott, mígnem belépett egy fiatalasszony (a felesége) a váróba kicsi leánygyermekével. Az asszony szép, tiszta arcú nőszemély, divatosan öltözködött és a kislányról sem lehetett volna elmondani a "szokott" módon, hogy cigány mert olyan szépen fel volt öltöztetve. Saját anyanyelvükön váltottak egy pár szót, hogy mit mondtak egymásnak azt nyilván nem értettem, de a fiatal feleség távozásának körülményeiről ítélve, nem barátságos volt az elválás.

Aztán néma csend ült ismét a teremre.

Nem firtattam a beszélgetés folytatását, de Martin magától szólalt meg néhány perc gondolkodás után. Mintha az élete folyt volna le előtte, mondta a sorsának további alakulását.

Autóval kereskedtem ezt követően, amikor már meg tudtam venni egy használt kocsit.
Senkitől nem tanultam, hogy konkrét példát mondjak, de "nálunk" az utcán csak erről folyt a beszélgetés. Az autók, meg az árak, a javítások, a nyereség és én mindent megfigyeltem. Dányban az úri cigányok már interneten végzik azt amit én csináltam, de ők nagy tételben dolgoznak.

Voltak sikereim, de volt veszteségem is amikor rosszul ítéltem meg a kocsi vételárát az értékesítéshez képest. A tanulópénzt meg kell fizetni mindenkinek!

Nehéz munka ez! Sok benne a rizikó! Meg aztán a piac is változó, a kereskedők egymást licitálják felül. Az! -fortyan föl a közbevetésemre amikor egy dányi nevet mondok neki aki szintén autóval kereskedik- kisfiú a piacon- intézi el egy könnyed véleménnyel az egészet.

Tudok beszélni a balesetről is amiben a nagyapám 54 éves korában meghalt mint vétlen utasa annak a szélhámosnak aki vezette az autót.
Nem nehéz erről beszélnem, mert nagyon szerettem őt és tudom, most is itt van köztünk.
Előveszi az okos telefonját és mutatja, így nézett ki a nagyapám és itt van egy videó is amin látszik. (Szép bariton hangon cigánydalt énekel egy bajuszos férfi, tapsol hozzá időnként. Altató-andalgó nóta, szomorúan szép és egzotikus)
Nagy temetés lesz! A sír már készül, a nagyapám szüleit és korán meghalt kisgyereket is oda fogjuk temetni.

A virrasztás már megkezdődött! Tegnap elfogyott két malac és három birka a virrasztók között és sok pálinka is, meg bor is, ahogyan mondja. Egy kis csend után újra szólal: jöjjön el a virrasztásra maga is, ha csak egy kis időre is, szívesen látjuk ha megtisztel ezzel bennünket.

Martin úgy látszik barátságot kötött velem. Nagyon figyelmesen hallgatta amikor dédnagyapjáról meséltem -Dudusról meg feleségéről Annáról- mert gyakran jártam náluk (is), hiszen nehéz és hosszú volt az az út ami eltelt a dédnagyapa és Martin között, távlatban és időben is.

Csak azt mondhatom: büszkék lehetnek a dányi pedagógusok (és maga a község is), hogy termékeny volt az idő és nem haszontalan amit a dányi szolgálatuk jelentett.

Outputnak nevezik a termék előállításkor a kimenő darabot, a végterméket.
Elnézést, hogy talán bosszantó ez a hasonlat és maga az "output" emlegetése is, de nem ritka ezt a nevelés folyamatában is használni.

Ha ma még vannak is "Dudusok" de vannak már Martinok is szép számmal a közösségben és adjon ez erőt a további munkához minden pedagógusnak, minden dányi embernek.

Mert köztünk fognak élni velünk és remélem nem nélkülünk!