Hiszed-e?

Az idén, január második felében is volt ökumenikus összejövetel (imahét) Gödöllőn.

Ebben a városban a régiónk központjában, járási székhelyen, melyhez annyi, de annyi szállal kötődik községünk is ismét részt tudtunk venni ezen a vallási, keresztény összejövetelen. Nem is tanulság nélkül, mint minden évben is szoktuk. Legfeljebb egy-két alkalmat ma kényszerűségből kihagyva, de régebben, minden nap ott voltunk, hétfőtől szombatig a szép, régi vagy ma már az újabb templomokban. (Új templomnak számít még a Szentháromság templom a város szívében vagy az egyetem területén éppen frissen átadott premontrei apátság temploma amely Szent Ágoston nevét viseli).

Minden ökumenikus imahétnek van mottója. Ezt a világ valamelyik egyházi közössége dolgozza ki és ehhez kapcsolódnak helyben a különböző felekezetek vezetőinek (papjainak, plébánosainak, lelkészeinek) igehirdetései, melyekből egy a fő szónok témájaként egészen részletes tanítást is tartalmaz. Minden templomban más-más személy a szónok, de a főszabály, hogy nem a szóban forgó templomból való az aki -a mi nyelvünkön szólva- prédikál. Így például szombaton a református templomban a hivő sereg előtt a szónok Pius apát úr volt, a premontrei templom plébánosa.

A mottó most abból a bibliai jelentből született amikor Jézus feltámasztja a halálból barátját, Lázárt.

A vezérgondolat ebből született, mégpedig egy kérdőmondat formájában amit Jézus intézett Lázár egyik testvéréhez, Mártához: "Hiszed-e?".

Azt hiszem nem sok gondolat fejezi ki plasztikusabban és velősen az ember vallásához való kötődését és az Istennel való kapcsolatát mint ez a tőmondat: "Hiszed-e".

Ez a mi vallási magatartásunk, az egyházhoz való viszonyunk és az embertársaink iránti szolidaritásunk (szeretetünk) lényege: hisszük-e.

Van-e hitünk. Van-e a hitből eredő reményünk és van-e ehhez kapcsolódó szeretetünk? Ez a hit lényege, vagyis élnek-e az Istenben magasztosulttá lett Jézusunk mozgatta szálak bennünk.

Feltámadunk-e naponként a bűneinkből, azt végképpen hátra hagyó szándékkal és megbánással. Teszünk-e embertársainkért annyit, amennyit megkövetel a keresztényi magatartás, a jézusi példa, hogy segítünk a másik embernek hitében ha kell, megszorultságában ha valami hiányzik az életéből, bajaiban ha ez gyógyítja a lelkét, testét.

És teszünk-e a környezetünkért annyit, hogy jó szívvel adjuk azt át utódainknak. Teszünk-e iskolánkért annyit, amennyit megkövetel a tudás honi táptalajának megforgatása, megújítása, termővé tétele.

Élünk-e a másiknak, a másik embernek, az ő életének, bűnbánó szívvel ha erre is szükség van, akarunk-e segíteni mások sorsán, él-e a lelkiismeretünk az igazságért lobogni, ha szükséges szenvedni, vagy éppen erről-arról lemondani.

Hisszük-e Lázár feltámasztását Jézus isteni erejével, Jézus feltámadását a benne lévő Isten erejével, megújítását balsorsba torkolló nemzetünk életének, vagy akár kicsi tettek világot mozgató erejében hívő lélekként, ha kell egy emberként összefogva.

Erről is szól a hitünk. Hiszed-e? Vallod-e nap mint nap, hogy ellent kell állnunk a világ csábításának az ördög hatalmának, a pénz, a vagyon szükségen felüli birtoklásának.

A romboló lét kiszippantja az erőt. Mint ahogyan kiszippantotta a jó pedagógusokat az iskola közösségéből (még azért nem teljesen), a gyermekeket természetes közegéből, az iskolából.

Hiszed-e hogy ennek gátat tudsz emelni. És az elburjánzó egoizmusnak is. A túlhajszolt anyagiasságnak is, a lustaságnak is, a széthúzásnak is a nemtörődömségnek is, a pusztításnak is és a pusztulásnak is. A megszűnésnek a virágzás helyett az feledésnek a hervadás helyett, a virulásnak az elvirágzás helyett, az alkotó élet elrablásának az építés helyett?

És nem csak hiszel érte, de tenni is fogsz. Többet mint eddig. Holnap többet mint amit ma tettél, holnapután válladra veszed és ezt követően szétosztod mindazt a kincset amit teremtettél ezzel.

Az ökumené a keresztények együttműködés a hit erejében. Az imahét ennek megvallása és a fogadalomtétel. Csendben, magadban, de eltökélten.

Lázár, Márta és Mária, a három testvér tagjai voltak egy közösségnek. Ez a közösség a Jordán folyó innenső partján élt. Az esszénusok csoportjához tartozott, Betániában. (Mert volt a Jordánon túl is egy Betánia nevű település, a Bibliában sok esemény kiinduló pontja).

A szóban forgó Betánia valójában a csoport olyan székhelye volt, ahol egy épület, ház köré gyülekeztek, és ez sok vándornak is otthont adott. Zarándokoknak is akik Jeruzsálembe mentek rendszeres időközönként. Mint egy óvóhely, segítőhely működött, menedékház ha tetszik vagy átmeneti szálló.

Az esszénusok olyan vallási közösség amelyben szigorú szabályok szerint éltek az emberek. Isten emberei voltak ők, de elkülönültek más csoportoktól jámborságuk, szigorú aszkétikus életük miatt. Keresztelő János is ide tartozott és Jézus több tanítványa (a tizenkettő közül) korábban tagja volt az esszénusok közösségének.

Lázár és lánytestvérei szintén esszénus volt. Jézus többször megfordult köztük, mint ahogyan -kissé előre szaladva- majd találkozunk a közösség tagjaival az utolsó vacsora idején is.

Lázár barátja volt Jézusnak, aki éppen a Jordánon túli Betániában tartózkodott amikor hírül vette barátjának Lázárnak a halálát. Legalább négy napja halott volt Lázár amikor Jézus megérkezett és feltámasztotta őt.

Hiszed-e? -kérdi Mártától Jézus.

És ez a hit, Márta Mária, Lázár, az apostolok hite most itt él bennünk. Időben, térben már távol ugyan de -remélem- ugyanazzal a frissességgel.

A tettek erejében most is itt van bennünk, mely a betániai események nem egyszerű továbbélése, de tetteinket mozgató erő is lett.

Hiszed-e?