Dányi Sebestyén Alapítvány (Népfőiskola) programja

Kedves Barátaink!

Pénteken, február 14-én tartott összejövetelünk (programtervünk) legfontosabb gondolatait teszem emlékeztetőül közzé.

A művelődési ház padlásterében kialakított helység (hála Istennek) majdnem kicsinek bizonyult ahhoz hogy mindenki kényelmesen elférjen az asztal körül.

Erre az ülésünkre a Dányi Krónika helyi internetes portálon minden érdeklődőt meghívtam, de új arcokat akik erre a megszólításra jöttek volna (sajnos) nem láttam. (Nem, mintha a "régi arcoknak" nem örülne az ember).

Legelőször is a talán legizgalmasabb napirendi ponttal kezdem az emlékeztetőt hiszen a mintegy két és fél órás összejövetelünk idejének a négyötődét az erről történő eszmecsere foglalta le. Erre lehetett is számítani.

Egy helyi társadalmi jelenség közgyűlés-szerű megbeszélése sok kockázatot hordoz magában, ezért a vita vezetőjének (jelen esetben nekem, az előterjesztőnek) a felelőssége, hogy végeláthatatlan és megszámlálhatatlan, az emberben tolakodó kérdések, még ha bővebb értelmezésben ide is tartoznának, ne jöjjenek elő, ne vegyék el a levegőt a fősodortól, jelen esetben a dányi iskola helyzetének megtárgyalásától, amit a gyermekek más iskolába való tömeges átíratása miatt tűztünk napirendre.

Úgy gondolom fegyelmezett mederben folyt az eszmecsere és ha az ember néhány mondatot talán másképpen is fogalmazna meg utólag mint ahogyan tette, összességében kultúrált, sok energiát felhasználó, nagyon feszes beszélgetés volt, olykor egyes kérdésekben vita alakult ki, a megengedett keretek között, sőt a probléma élessége miatt erre szükség is van, így a helyes útra való rátalálás is közelinek látszott. Harag azért nincs senkiben, remélem.

A gyermekek zömének más iskolába való íratása (Isaszeg, Gödöllő stb) az előterjesztő szerint elsősorban pedagógiai kérdés és ha így van, akkor a megoldás is elsősorban pedagógiai eszközökkel orvosolható. De nem tisztán csak!!! ezzel, hanem ehhez társuló külső erők igénybevételére is szükség van. Ez a külső erő elsősorban a helyi társadalom és ehhez jönnek, jöhetnek igazgatási, fenntartásra, üzemeltetésre vonatkozó változtatások is.

Nem zárja ki (sőt talán feltételezi) hogy a tanítás módszertani megújulása, új, eddig nem használt (nem ismert) módszer bevezetése mellett!!! az iskola fenntartójának is változni kellene.

Kérdés az is, hogy az iskola önkormányzati fennhatóságának megszüntetése hozzájárult-e a kialakult helyzethez.

Szakirodalmi adatokból tudjuk, hogy az iskolába kerülő cigány gyermekek szókincse, fogalom-ismerete nem éri el az eredményes oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges (minimum) szintet sem vagyis az iskola nyelve a cigánygyermekek többségének idegen nyelv. (a cigánygyermek előbb tanulja meg a cigány nyelvet és csak ezt követően a magyart, így a diglosszia (kétnyelvűség) már önmagában is probléma) Ezen a helyzeten az eredményesen működő óvodai nevelés se tud önmagában változtatni. (főleg azoknál akik rendszeresen még óvodába sem járnak).

A cigánygyermekek továbhaladását erősen gátolja az a háttér (szubkultúra) amelyből az iskolába érkeznek.

Ugyancsak gátolja az iskolai eredményességet a cigánytanulók egy részének a szociális magatartása is. Így például együttműködés a nem cigány gyermekekkel, az utcai (iskolaszüneti) szóhasználat sokszor naturális szintje a bandában verődő puszta látványtól is félelmet keltő deviáns magatartás.

Ezek a magatartásminták otthonról hozott "készletből" merítenek, melyet nem a gyermekek eleve meglévő rossz szándéka okoz. (tehát nem azért olyan, mert cigány, hanem a szubkultúrának is nevezhető okokból az).

Jól látszott az, hogy a jelenlevők nem előítéletből származó véleményeiket hangoztatják, hanem felelős résztvevőként a helyzet tárgyszerű leírását mondják el.

Vita sem fér ahhoz, hogy a cigány-magyar gyermekek heterogén csoportban való oktatása, hogy hátrányt senki ezért ne szenvedjen különleges tanítási módszert igényel, melyre az előterjesztő haszálható és követhető példával jött elő. (Hejőkeresztúri modell)

Az iskola nagyon mélyen gyökerezik a helyi társadalomban, éppen ezért egy-egy palánta kiszakítása is mély fájdalmat okoz és kényszerű szükségességet nem pedig elfordulást és főleg nem szembenállást jelent.

Nem hordozzuk a zsebünkben a bölcsek kövét. Ez a felismerés mondatja ki velünk, hogy senki nem jogosult a maga álláspontját az egyedüli üdvözítőnek beállítani.

Az igyekezet önmagában dicséretes, de sokszor hibára is készteti az embert.

A közös bölcsesség viszont eredményes lehet.

Ha csak ennyi a felismerésünk a pénteki vitánkból már az is elfogadható.

De ennél többről van szó.

A sportban jól ismert jelenség az, hogy egy-egy éles verseny után a sportoló ezt követő éjjel nem tud aludni. Nehezen megy ki az emberből az erősen benne élő akarat és feszültség. Így van ez más helyzetben is ha erős küzdelemben van az ember.

Én sem tudtam jól aludni az éjjel. Eszembe jutott egy immár 35 éve történő esemény.

1990 március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén voltak a több párton alapuló országgyűlési választások.

Március 25-e után 9 hónapra Karácsonyt ünneplünk, Jézus Krisztus születésének ünnepét tartjuk.

Karácsony még a nem hívő embereknek is ünnep, a szeretet ünnepe. Nekünk is, a szereteté, sőt még ennél is több. Megszületik Jézus Urunk és megszületik vele együtt az ember reménye is.

Karácsony után a legnagyobb ünnep tavasszal a Feltámadás ünnepe, Húsvét.

Azt kérdeztem magamtól az éjszaka, vajon a magyar társadalomban (nevesítve bennünk), Gyümölcsoltó Boldogasszony után a választással megszületett-e a szeretet is egymás iránt. Mert ha nem született meg, akkor a feltámadásra, hazánk, nemzetünk feltámadására is hiába várunk. Akkor minden ami "nemzeti" vagy politikai "kereszténység" csak puszta jelző marad, önámítás egy olyan közösségben, nevezetesen nálunk, a mi falunkra vonatkoztatva ahol ráadásul nagy többséggel még legutóbb katolikus (vagyis egyetemes), vallási szellemben működő iskolát akartunk. (és remélem akarunk ezután is).

Az iskola kérdése közügy. Mindannyiunknak kötelessége van ezzel kapcsolatban és ebből egy felelős dányi ember vagy szervezet sem vonhatja ki magát. Felelősségünk viszont megosztott attól függően hogy milyen státuszt töltünk be a közösségben. Nagyobb státusz nagyobb felelősséggel jár!

Mindezek felismerése nélkül viszont a munkánk sem fog sikerrel járni!

Beszéltünk a második pontként arról, hogy a község közterületének egy önkormányzattal közösen kijelölt helyén állítunk egy életfát.

Az életfa olyan fafaragás, amelynek alapja egy szép formájú száraz fa melynek törzsét és ágait különféle fafaragványok díszitik. Nem akármilyenek! Alapját a mesevilágból, a mondák világából vagy más történetekből származtató szimbólumok adják. Ez nem csak a keresztény és a magyar kultúrkör termékei, a történelmi szimbólumok a hitvilág képei hanem bármely olyan utalás amely az emberre, az ember nemes cselekedetére, történelmének, hitvilágának képeire vonatkozhat. Üzeneteket hordoznak ezek a múltból a mának, a jövőnek is és ezek az üzenetek beszédes képek, olyan a faragott fa az életfa vagy világfa mint egy történelemkönyv vagy művészeti lexikon ha szépen elkészítik.

Említette valaki Makovecz Imre Életfáját melyet a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjában láthattak az emberek. Egy gyökerével a földbe kapaszkadó fa, mely utal arra, hogy ami fönt van, az lent is van, és amilyen ágas-bogas a világ, olyan szerteágazó a lélek is, mely ugyan nem látható de folyton-folyvást élethordozó.

Aztán szó esett egy dányi ember saját kezével írt (vagy inkább napjainkban íródó) életrajzának fakszimile kiadásáról is.

Ez a dányi ember ma ugyan nem Dányban él, de ezer emlék köti gyermekkorához és ifjúkorához melyet községünkben élt le a történelemnek egy a mai napig is sok ellentmondást szülő szakaszán. Születése ugyanis a háború utolsó éveire esett, a dányi iskolát a diktatúra legsötétebb idején végezte, 1956-ban az élet köszöbén álló pályakezdő, kevés lehetőséggel, sok bizonytalansággal rendelkező fiatalember aki szép szakmai életutat tarthat maga mögött.

Egy olyan, már sajnos csak nyomaiban élő korosztály tagja mely még most is él köztünk, de történelmi hagyatéka éppen a bizonytalan sorsfordulók miatt tanulság mindenki számára.

Döntöttünk arról is, hogy élményszerző kirándulásunkat az idén Kalocsán kezdjük, Homokmégyen folytatjuk és a hajósi pincesoron zárjuk. Ez a gyalogos zarándoklatunknak is egyik szakasza volt.

Aztán szeretnénk legalább két előadást is meghallgatni másokkal együtt.

Az egyiket Zolcer János tartaná aki a felvidéki Ipolybalog szülötte, újságíró, a német ZDF Tv munkatársa. Előadásának témája: Ki (kik) tervezte megölni Szent II János Pál pápát.

A másik előadás Hábel János tagtársunk ajándéka ai közénk hívja ismerősét, Bán Jánost, aki Bán Mór néven írja regényeit, a a tizenkét kötetes Hunyadi sorozatot is többek között melyből film is készül.

Az anyagi helyzetünk ahogyan mondani szokás stabil (nem gazdag), de némi pénzzel rendelkezünk, melyet az adományokból és az önkormányzat támogatásából szereztünk. A gazdasági felettes szervünknek (alapítvány vagyunk) a beszámolásunk most esedékes.

Várjuk tagjaink és szimpatizánsaink áldozatkész felajánlásait, legyen az bármely összegű.

A Teleki Egyesületnek (Gödöllő) is tagjai néhányan közülünk. Hogy a Teleki programjába is részt tudjunk venni, ahhoz tagsági viszonyt kell létesítenünk. (Most időszerű, mert a Teleki közgyűlése február 22-én lesz, aki ezt szándékozik tenni, az jelezze felénk).

Részt kívánunk venni a község szépítésében azzal is, hogy a faluszépítési napon Szent Margit szobrát -miként tettük a Szent Imre szoborral is- megtisztítjuk a rárakódott szennyezéstől.

Az idei programunkat már január 18-án megkezdtük. Emlékezetünk és tiszteletünk jeleként gyertyát gyújtottunk Szent Margit szobránál (halálának évfordulóján) és Sebestyén szobránál is a névnapjára emlékezve. Mindkét ember élete Dányhoz is kapcsolódik.

2025-ben tarjuk nagy írónk, Jókai Mór születésének 200-ik évfordulóját. Méltó módon szeretnénk róla megemlékezni.

Gódor András