Köztünk élő tehetség(es)ek 2

Aztán itt van Sz. András. Nem köztünk él pillanatnyilag, de itt született, Dány a szülőfaluja, itt élnek (éltek) barátai, itt volt az iskolája.
Itt járta az erdőt, mezőt, élte meg a háborút, községünk "felszabadítását". Elhagyta a nyolcadik osztályt, félénken hallgatta a felnőtteket az 1956-os forradalom idején és a tsz szervezésekor feltette magának a kérdést: hogyan tovább?
Élte a háborús fiatalok bizonytalan életét, se föld, se gazdaság, kolhoz, csajka rendszer (mint az öregek mondják). Szép jövő mondhatom!

Aztán elteltek az évek, évtizedek. Pestre járás közben sokszor fakaruszon (ez egy ablaktalan bányászbusz) Isaszegig, (fél óránál is több) 424-es vontatású gőzmozdony a Keletibe. Meneteidő 70 perc sokszor vagy több.
Futás az isaszegi állomáson versenyben a többiekkel, hogy legalább legyen hely a Dányba tartó buszon. Egy sör a barátokkal "Gyükér Sanyinál, vagy Imrénél, házi munka a kertben vagy a tsz-ben még egy-két órát, hogy teljék a munkaegység, aztán holnap kezdődik minden előlről.

Sanyi is megnősül, János is, (Isaszegre megy) Juliska is férjhez megy "Éva" Pistához.

Barátok, munka, bejárás Pestre, vasárnap mise, délután meccs, este bál. Kocsma egy italra, éjfélkor lefekvés, kezdődik a hét.

Dányi anziksz az 1960-as években. Sz. Andráshoz hasonlóan még sok dányi fiatal pillanatnyi perspektívája.

Aztán az iskolában szerzett élmények jönnek elé sorban. Mit mondott "a" Helméczy, miről tanított "a" Kozár a hittanórán. A fiatal tanító, a mindig kerékpáron járó Attila az osztályfőnök, mivel bocsátott el a nyolcadik osztály után. És az "öreg" Barati, aki tetőtől talpig úriember volt, (hírlett, büntetésből került Dányba tanítani), Istvánka tanító példája, dicsérete, biztatása: kell tenni valamit. Változtatni kell az életen!

Aztán elteltek évek, évtizedek.

Az illat a fa bűvölete, kézbe símul a gyalu.
Új ötletek, újítások: remek szakember lett Sz. András

Levél a teológia professzortól: "Szívesen látom a Sárospataki Református Kollégium felújításának ünnepén tartott Istentiszteleten és azt követő szűkkörű beszélgetésen saját lakásomban".

András büszkén mutatja a megőrzött levelet.

Egy elfeledett "szürke" nemzedék tagja, akikkel semmi sem történt azon kívül, hogy túlélték a háborút, megszenvedtek egy diktatúrát, félénken figyeltek egy felszabadító forradalmat, látták a nemzet gerincét képező parasztság szétverését, jogfosztását, életük derekán pedig azt hallották: fényes demokrácia köszön rájuk, osztrák szintű életszínvonal, nyugalom és béke.

Száz bajjal és betegséggel, de felemelt fővel élnek még akik élnek, ők a Fényes Szellők utódai akiknek a forradalom lángjából csak a pernye jutott.

Érdemes lenne rájuk is gondolni!

Gódor Józsik, Szabó Andrások, e földnek termései, községünk fiai és leányai, bátor példaképei az utódoknak.

E földből vétettek mint apáik, nagyapáik, és ezek elődeik e szellemnek termékenyítő ereje zubog véreikben, jelképei is egyben korosztályaik helytállásának.

G. J. és Sz. A. nem egy korosztály de nem is állnak messze egymástól. Sem időben sem térben.

Magyarok ők a magyar népben, miként magyarrá lett mindenki aki ezt a nyelvet beszéli. Miként mi magunk is vagyunk.
Legyen bár ősünk szlovák, német, ruszin, román, vagy bármily náció szülötte, mert ebből születik a magyar: Árpád véréből, de Hunyadi sarjából is, József Attila erejéből is, Petőfi lángelméjéből is.

Hát mi ne tudnánk egymással szót érteni?