Kerülj közelebb

Kedves Barátaink!

Köszönöm mindazoknak, akik visszajeleztek korábbi "éhség" írásomra. Valójában, az ígéret szerint most is erről lesz szó.

A remény szava a mi szavunk.
Hinni mindabban amit csinálunk, vagy mások csinálnak és ez a közösség javát szolgálja.

Hinni kell abban, hogy azok az emberek, akik itt élnek ebben a faluban, akik velünk élnek, élnek és gondolkodnak, reménykednek, cselekednek, vállalnak, sokszor veszélyeket is hordoznak a saját kárukra, adományoznak, együttéreznek a sorstalanokkal, a sors nehézségeit állandó teherként hordozókkal, akik féltik a jelent, mert féltik a jövőt, a holnapot, akik kisegítenek, akik segítenek másokon, akik a gyermekek sorsát a vállaikon hordozzák, a szegények sorsát a szívükben hordozzák, akik a sajátjukat úgy szeretik, hogy a másokét is féltik, szülessenek akár dányi embernek, vagy váljanak beköltözőként dányi emberré, mind-mind küldetésként vannak itt, vagyunk itt, szolgálatként, egy vagy több ügy szolgálataként, ura a tetteknek és a szándékoknak, nem cselédje vagy hajlott hátú kiszolgálója.

Ha mi igazán hiszünk abban, hogy bármely módon szerzett jogunk az itt lakásunkra, a Dányban rakott fészkünkre, nem az ismeretlenben vagyunk, nem az ismeretlenbe jöttünk, nem idegenként hanem gazdaként, a saját dolgaink gazdájaként, nem előkészítetlen vidékre jöttünk hanem, előkészített talajra jöttünk, gyökeret verni annak tiszteletére aki minket ide rendelt, ide hozott. Aki mint jó "földműves megdolgozta" számunkra ezt a talajt, televénnyé tette virágzásra, boldogulásra, nehéz de megérdemelt életre.
E nélkül, e tudat nélkül élni sem tudunk, mert előkészített a talaj minden termőrügynek, nemes szándék erősödésének, családok megszentelt örömének, emberek reményének, hogy az élet nem is történhetett volna másként, talán még jobban sem mint ahogyan történt.

Míg ilyen gondolatok között élünk, azt sem felejtjük el, hogy a körülmények foglyai is vagyunk. Bezár bennünket szűkített világunkba a saját hibáink büntetés-bére vagy mások cselekedetének bármily szándékból tett és épített zárkája.
Ilyen fogva tartottság a létszámában egyre zsugorodó iskolánk. Iskolánk, oly sok dányi gyerek kicsi alma matere, a legnagyobb magyarok egyikének, Széchenyi István nevének hordozója.

A mi dolgunk, mit dolgunk! KÜLDETÉSÜNK! kitörni ebből a zárkából. Néhány jószándékú kísérlet után, végre végérvényesen.

Ez a mi nagy kalandunk, szent kalandunk, életünket megnehezítő körülmények között, mint annak az embernek a szabadulás, aki úgy látja, úgy érzi, hogy életútjának zsákutcájába jutott.

Ez a MI "éhségünk". A szabadulás-éhség, a rend visszaállításának éhsége, a szabadon gondolkodó ember siker-éhsége. A hőseink tiszteletének éhsége, a 350 éves dányi oktatás további élet-éhsége.

Az iskolánk fogvatartottsága a mi fogvatartottságunk is egyben. Hiába a talaj, minek is a televény, ha nincs aki minden gyökerének kicsi kis szálával fogva a rögöt, azt átölelve, körülfonva, a humuszt, a televényt, elvenni annak éltető nedvét, helyette valahol a világban pusztaság és szárazság közepette gyötrődik.

Teremtsük meg első lépésben az egymáshoz közel kerülés útját. KERÜLJ KÖZELEBB ! Ez a jelszó. Az első intelem.

Kerülj közelebb kicsi gyermek a dányi iskolához. Először csak az épülethez aztán annak kínálatához.

Végy kezedbe hangszert, -ha eddig nem tetted, tudd meg milyen az "együtt fújni" a másikkal. A tanároddal együtt játszani, a hangszereddel még éjjel is együtt lenni vele a szeretet jeleként.

Kerüljetek közelebb dányi gyerekek a szabadidős hozzáértő felnőttek által kínált foglalkozáshoz, miután itt is kiépültek a hozzá vezető infrastruktúrák, várva téged a gyermekszerető vezetők.

Kerülj közelebb a gyermeki kultúrális élethez azt követően, hogy várnak téged ennek házában. Tánccal már most is, dallal a jövőben, színjátszással, kirándulással és más, nekünk laikusoknak felfoghatatlan élet- és személyiségépítő "trükkökkel", a szakemberek.

Együtt a családok, együtt Dányért, a fiatalokért, a közösségért, a testi-lelki szabadságért.

Ma (még) nem a mi iskolánk tanulója vagy (vagy voltál) de holnap már nem lesz más út csak "A Széchenyi"!!

Az iskola az ŐSERŐ!

Vissza az iskolát a dányi gyermekeknek!

Ez korparancs. Ez feladat.

Ha mára meg is sérült a valaha oly ép és egészséges dányi iskola, melynek egyik épülete két év múlva lesz 140 éves, a másikat a legendás hírű Klebelsberg Kunó kultuszminiszter építette (három év múlva centenáriumát ünnepli) a többi részt szorgalmas emberek hozzárakták amikor még ötszáz gyermek járt az iskolánkba (ma 170), de összefogással, mint a történelem során oly sok nép a vándorlást vagy a fogságot követően, a jubileumra újra teljessé, vagy közel azzá válhat.

Rajtunk az Isten szeme -mint mondani szokás nagy tettek előtt.

Rajtunk az isteni bölcsességek áldott adományként őrzött tudós ember-szemek is kiknek intelmei, mint kivételes emberi lángelmék figyelmeztetései a mi vezérlő gondolatainkká is válnak.

A múlt században a Freiburgi egyetem tanára volt Martin Heidegger német filozófus. Előadásai a városhoz kötötték, de idejének nagy részét a Sváb Alpok meredek völgyében töltötte, a Fekete Erdőn épült alig több mint negyven négyzetméteres alapterületű "tanyáján".

Parasztemberek voltak a láthatáron akik szénát gyűjtöttek, fát vágtak, állatokat neveltek. Nagyteraszos parasztházaikat figyelte a filozófus és időnként leült közéjük, -mint ő mondta- hallgatni. Szívták pipáikat és rövid beszédeket tartottak: "holnap esni fog", "itt a széna összegyűjtésének ideje" az "idő rosszra fordul, üvöltenek a farkasok" stb. Ezt követően "-miután jól kibeszélgették magukat", mind hazamentek.

Heidegger háza előtt a völgyben egy kis fahíd volt a folyón.

Éppen elég "ingerek" ahhoz, hogy az ember filozófussá váljon. Hogy filozofáljon a természet nagy jelenségein.

Heidegger munkájának és gondolatainak egy részét együtt tárgyalják Ferenc pápa "Áldott légy" (Laudato si) című enciklikájával. Mert a lényeget tekintve megegyeznek.

Tőle, a filozófustól vesszük jelmondataink utolsó intelmeit, melyet az iskolánk (és gyermekeink) honi felvirágzásának szánunk.

A világot meg kell őrizni a jövőnek. Ezért mondja Heidegger a "jelszót" valójában nézeteinek összefoglalójának lényegét csupán öt szóval kifejezve:

"AZ EMBER A LÉT ŐRZŐJE" Mi hozzátesszük: Az iskola a lét egyik megalapozója!

Az ember az életének, tárgyainak, értékeinek így iskolájának is őrzője.

Ha tudunk vigyázni egy új útra, hogy az meg ne sérüljön, hát hogyne tudnánk vigyázni iskolánkra, gyermekeinkre, hogy azok mindig a mieink maradhassanak. Hogy ne sérüljenek, Hogy ne az legyen gyermekét az iskolába küldő szülőnek a legfőbb gondja, hogyan jut el kis tanulója az iskolába. Busszal, vonattal, mással? És haza?

A világ nem a kishitűeké. A Genezáreti tó viharos vizén hajót dobáló hullámokban is kishitűek ültek. (Egy kivétellel, aki ezt meg is mondta nekik). El is szállt kicsinységük tudata.

Heidegger tudós gondolatainak egy másik summája: a valahol lakni, a ház, a haza az otthon szentsége.

Ami a miénk, amiért megdolgoztunk, vagy akik megdolgoztak érte nekünk, azok a mi kincseink.

Ilyen az iskola is. Az iskolára, annak sértetlenségére és küldetésére való "oldott ráhagyatkozás", mint otthonra, mint házra, a heideggeri bölcsesség ránk édes de nehéz terhet rovó súlya. Hogy az maradjon aminek épült, építették, építettük, a mi gyermekeinknek szeretett otthona.

Ezt elérni, ennek megvalósításáért tenni legyen 2025-ben Dány programja!

Boldog, munkás, eredményes, "oldott ráhagyatkozásban töltött" új évet kívánok mindenkinek ezzel a vitairatot is képező írással.