Köztünk élő tehetség(es)ek

Sok minden eldől az ember életében már csupán azzal, hogy hová születik. Palotába-e, kunyhóba-e, tehetős családba, vagy szegénységbe, falura vagy városra és az is, milyen korban. Milyen történelmi körülmények közé.

Sok dányi gyerekkel találkoztam, sok tehetségessel.

Tehetségesek voltak a sportban, a tanulásban, a leleményességben, a humorban, a szorgalomban, a munkában, a barátság építésében, a szervezésben, a vállalt szerepekben, a rájuk osztott munka lelkiismeretes végzésében.

Vagyis, minden ember, ha különböző szinten is, de tehetséges.
A tehetség kibontakozása egy másik kérdés. Na, itt van aztán szerepe a földnek amelyen élünk, a településnek ahol lakunk, a szülői háznak ahová születünk, az egész miliőnek, magyarán szólva annak a táradalomnak amelyben élünk.

Az iskolát különösen fontosnak tartom. Az iskola nem csak otthonunk, anyánk (alma mater), életterünk, hanem közvetítője a tudásnak, a jellemnek, az állhatatosságnak, a kiszámíthatóságnak, a helyes közvetítésnek (vagyis a beszédnek), az életmintáknak, a példáknak, a világlátásnak, feltárása lehetőségnek, kinyitása ajtóknak, átlépése küszöböknek, hogy hová menjünk, mit válasszunk, hogyan fogadtassuk el magunkat, a nézeteinket, alakítsuk sorsunkat.

Az élet is egy iskola. Nagy iskola! Tanítómester. Mert az iskolákból nem eleve "kész termék" jön ki, hanem inkább lehetőség, amely kezünkbe adja sorsunk irányítását.

Helyezzünk-e ebbe a nagy kosárba, melyeknek tartalmát felsoroltam egy-egy embert, hogy példa legyen mindarra amit leírtam.

A tanulásnak nincs soha vége. Hiszen ha vége lenne bármely pontban, időben, akkor megrekednénk azon a szinten ahol megálltunk és életképtelen emberek lennénk.

Én is tanultam tanultam az imént is.

A tanítómester az, aki elém tárja azokat az ismereteket amelyekkel eleddig nem rendelkeztem.
Ezen ismeretek nélkül nem teljes az ember boldogsága.

Szeretek foglalkozni a múlttal, a történtekkel és szeretném megfejteni a titkokat. Ki nincs így? Azt hiszem senki.

Hozzájutottam néhányhoz. Néhány titokhoz.

Tudom, ki volt az én üknagyapám! Kik voltak az ő fiai és kik azok akiknek ők apjaik voltak, nagyapjaik, kik tartoznak egy ágba egyenesen származva egytől a másikig, kik a testvérek és kik azok akik egy másik fa ágán tartózkodnak ennek az eleven fának, a történelmünk eleven hajtásainak, a családfának.

Tudtam a nagyszüleim minden testvéréről. Néven nevezhettem minden második fokon hozzám tartozó unokatestvéremet. (Másodunoka-testvérek) tudom a nevüket. Tudom, hogy száz főt is jóval meghaladó számban csak egy nagy teremben tudnánk összejönni ha akarnánk. A még életben lévők. Ezt a tudást megszereztem.

De az üknagyapám családfáját csak Gódor Józsitól tudom. Mert ő kikutatta ezt. Igazi kutató munkát végzett. Szorgalmasan, hosszú idő igénybevételével. Kitartóan.

Gódor Józsi egy tehetséges ember. A sok közül. A sok dányi ember közül, egy!

A tehetség nincs önmagában! Mint az ujjam! A tehetséges ember vonzza a munkát. A kihívásokat. A tehetséges embert a siker élteti. Ezt a sikert nem lehet jóllakatni. Legfeljebb elégedetté teszi az embert, de nem lustává. Nem mindenben megelégedetté. Nem lesz az ilyen tehetséges emberekből Pató Pál úr. Az ilyen emberekből csak példa lehet. Mások előtt! Másoknak! Akár mint Józsi!

Ilyen ez a föld, amelyből vétettünk. Ilyen jó televény, hogy a tehetséges emberek megteremnek benne.

A föld is elhasználódik. Kimerül. Kifogynak tartalékai. Sovány lesz, elveszíti életerejét. Életkedvét, életnedvét.

A föld táplálása utánpótlást igényel.
Tehetségesnek született gyermekek helyben való felnövését. Helyben való képzését, tanítását.

Ha elhordják a termőréteget akkor csak a kőzet marad. A kőzet nem terem. A kőzet nem termő. De a kőzetet is termővé lehet tenni.

Az iskola, a család, a faluközösség felelőssége mindez. Hogy ne kezdjük előlről, a kőzetnél.
Hiszen megadta az Isten elődeink által a termőföld gazdag áldását.

Hát éppen mi lennénk azok akik ezt elherdálják?

Akik átvettük apáink örökét (és örömét), átvettünk meg nem oldott gondokat is.
Felültünk a bakra és kezünkbe vettük a gyeplőt. Azt üzentük mindenkinek, bízzatok bennünk. Bátran bízhattok. Keményen fogtuk a szárat, nem engedtük lazára a gyeplőt. Nem hagytuk a kocsit és lovakat a sors kényének, kedvének kitenni.

Volt bennünk bátorság, volt felelősség mert tudtuk kik állnak mögöttünk. A tehetségesek, akik továbbra is építeni szeretnének. Jövőt teremteni, álmodni éveket, évtizedeket. Már nem csak saját maguknak hanem gyermekeiknek is.

Tegyük kezünket az eke szarvára! Aki az eke szarvát fogja, az nem néz visszafelé.
Aki visszafelé tekintget az nem a megoldás végét keresi hanem unja a munkát.

Szabad ekét váltani, lovat váltani is szabad. csak egy dolgot nem szabad várni. Remélni azt, hogy a szomszéd majd felszántja a mi kertünket. Helyettünk.

A tehetséges dányi emberek a múltban is, a jelenben is előre tekintettek.

Mint az én üknagyapám akinek egyik utóda Gódor Józsi.

És hány ilyen ember van még, él még köztünk. Akik valamiben tehetségesek. Főleg az építésben, hinni a falunknak sikerében és jövőjében.
Hordani a televényt, földet a föld hátára, hogy minél mélyebbre elkerüljön bennünket a terméketlen kőzet.