Karácsonyfa

Végre csend van. Békebeli áldott csend. Nem úgy mint az Adventben. Annak főleg utolsó napjaiban. Ja! Igen! A szeretet! Hajt bennünket. Vacsorák, céges bulik, zene, ének, kiáltás. Zavar. Tudatzavar. Megfordított idő.
Nem lehetne mindezt -kérdezem- a karácsony és az új esztendő első napja közötti időre tenni? Hogy várhassuk, valóban várhassuk az Úr érkezését. Hogy arra várhassunk. Ne a bulira. (Mely egyébként még lehet kedves is, jó is, szükséges is. Csak hát az idő! Az időzítés.

Az időben van elrejtve az ember élete. Az idő, beszédes kísérő és emlékezetes. Az idő számon fogja rajtunk kérni, hogy megfordítottuk a világot. A világ menetét. A dolgok sorrendjét.

Nem is talán mi, de a számonkéréskor ez nem lesz enyhítő körülmény!

Háború van most ott, ahol a béke született. A békességhozó a világra jött.

Ott is zaj van. Puskaropogás, gránátok robbannak, emberek halnak meg. Tudatosan. Eltökélt szándékkal ölni őket. Nem csak innét oda, hanem onnét is ide.

Júda valamikor nagy ország volt. Nagy királyság. Aztán kicsivé vált, egy tartománnyá csupán, Judea tartománnyá. Talán az első templomrombolás idején. A hasmóneusok harca idején, Makkabeusi időkben. Vagy a Barkochba korszakban.

Jézus áll a hegyen és sír. Siratja a Város pusztulását, siratja a szentély és a templom lerombolását. Be is következett Lerombolták a test templomát aztán negyven év sem kellett hozzá, lerombolták másodszor is a templomot. A zsidók templomát.

Galilea bő kétezer évvel ezelőtt harmonikusan szép vidék volt. Jobbára zsidók éltek ott (bár volt idő amikor csak kevesen), de visszanépesült.
Pálmaligetek a szelíd dombokon, olajfaligetek, búzatáblák, tájba símuló dombok a tenger felé, máshol a filozófikus Tábor hegy, kellems vizű Jordán folyó és a sokszor háborgó, de bőven termő tenger, a Genezáreti tó.
Nem úgy mint Júdea haragos földje és merész ormai.

Jézus Galileában nevelkedett, de Júdeában született. Ennek így kellett lennie. Ich muss sein. (Ha jól írom?)

Lélekfeszítő csendes éjszakában helytálló őrállásban pislákol egy mécses a barlangistállóban.

Erre emlékezünk karácsony éjszakáján.
Gyantaillatú nordikus fa a fenyő. Elővesszük, asztalra állítjuk és feldíszítjük.

A fa díszítésében a Kisjézust öltöztetjük. Bíborban, bársonyban, selymes papírosban, édes illatú gyümölcsökkel, nagymamánk szépséges szemére és jóságára emlékeztető, erős marokkal gyúrt tisztaillatú süteményekkel.
Jó kedvvel, gyermekségben született imádkozó szívvel.

Imádkozó szívvel.
Lehet a karácsonyfával is imádkozni. A karácsonyfa puszta léte már ima, de leveleinek üdeségében elfér a mi tudatos készülédésünk.

Egy ókeresztény író, Órigenész, aki Krisztus születése utáni században, a második évszázad végén született, író, pap és teológus arra a kérdésre, hogy hogyan imádkozzunk egy egész kis tanulmányt szánt.

Legyen ez a mi eszözünk az imádságra, 21.ik század felgyorsult idejében.

Vegyünk elő egy színes papírlapot. Kemény papírt.
Vágjunk ki ebből öt kört, öt karikát, nem nagyobbat mint egy jókora érme. Mint egy kitűző.

Órigenész azt mondja, hogy az imádságunk első része legyen dicsőség. Dicsőítsük Istent Jézus Krisztus által, dicsőítsük amennyire emberi szó képes az Isten hatalmasságát felfogni. Amennyire szép magyar nyelvünkkel ezt ki tudjuk fejezni.
Karácsonykor könnyebb dolgunk van, karácsonyi énekeink közül pl a Dicsőség mennyben az Istennek éppen megfelel erre.
Dicsőség, dicséret, imádás, hódolat lehet egészen hétköznapi tetteink közül számos és lehet ezt a utcán, a családunk körében, a járműveken, bárhol gyakorolni mert a jócselekedetek egyben Isten-dicséretek is.
Írjuk fel az első papírunkra a "D" betűt és akasszuk ezt a fának valemelyik, fentebbi ágára.

Aztán az imánknak hálát is kell tartalmaznia. Mi mindenért tudunk hálát adni az Istennek. Sok mindenért.
Dávid király, akinek családjából származik Jézus (az emberi testbe öltözött Isten), szent Dávid királyként van közszájon. A Dávid Zsoltárokat Szenci Molnár Albert fordította le és Misztótfalusi Kis Miklós, az első bibliánk, a Vizsolyi Biblia után kiadott Károli Biblia sokszorosítója. Nem volt mindig szent a cselekedeteiben Dávid. Nagyon is bűnös ember volt. Élvhajhász, gyermekével véres háborút folytató ember, aki végül is Isten emberévé vált, végül általa győztek a Filiszteusok felett. az ő hálaadásai a vallásos irodalom gyöngyszemei.A második körre írjunk "H" betűt és tegyüj fel a fánk egyik alsóbb ágára.

Az ember helyesen teszi -mondja Origenész- ha imájában kéréseket is megfogalmaz, Istent kéri sorsának irányításában, de a kérésben, magában, bizalom is van, barátság, annak kifejezője, hogy személyes közünk van az Úrhoz. Nem csak elfogadjuk, hanem felajánlkozunk egyben és társaként mindig számítunk rá.
A harmadik betűnk a "K" és ott a sok színes papír között, a szaloncukrok gazdag tengerében igen vidáman érzi magát.

Negyeddiként a fánkra "B" betű, a bocsánatkérésünk szimbóluma.
Az imádságban megvalljuk tévedéseinket, hibáinkat, még vádolhatjuk is magunkat az el nem végzett kötelességeinkért. A mulasztásainkért, restségünkért, ó ne mondjam, lustaságunkért és azokért a meg nem tett jócselekedetekért, amit megtehettünk volna, de mégis -rendszerint magunknak megmagyarázva, magunkat felmentvé- elmaradtak.
Legyen egyben erős fogadalmunk ennek lehetőség szerinti pótlására.

Az ötödik betű felrakásakor megismételjük az első betűnket a "D" betűt, mert dicsőséggel kezdjük az imát és dicsőséggel, dicsérettel zárjuk.
Ha bele gondolunk, az egész életünknek egy nagy dicséretről kellene szólni. Mert az élet adomány -bárhogy is lehet a továbbiakba- kivételezettség hiszen alkalmat ad nekünk arra, hogy bizonyítsuk, jó helyre hullott az Isten vetőmagja amikor a magyar szántóföldbe helyezett bennünket.

Így lehet az egész karácsonyfánk ima, de a karácsonyunk is imádságban bővelkedő kegyelemnek a forrása.