Kerek évforduló 2

Hogy mennyire eltávozunk a természettől, a természetestől, -ezáltal mondhatni, hogy az égtől is, a földtől is- és valami elképzelhetetlen bizonytalan jövőjű világban élünk, ezt csak akkor tudjuk szinte elemi erősségű döbbenettel megállapítani amikor összevetjük napi olvasmányainkat -főleg a politikai híreket valamint a kereskedelmi adók műsorait (amit nem olvasunk, hanem nézünk természetesen) azzal a történetekkel, olvasmányokkal amelyeket -úgymond- komolyabb írásokból veszünk.

A jelképek, rítusok, szimbólumok, ünnepek, szokások, kialakult helyi kultúrák már nagyon messzire kerültek tőlünk.

A számokat tisztelni kell, ismét mondom, mert ezekben egy egészen sajátos és kivételes világ van rejtve.

Említettem az előzőleg néhány számot, de hozzá kellett volna tennem egyet-kettőt, hogy ha nem is bizonyítva lássuk, de legalább megsejtsük az élet és a világ teremtettségének hitbéli erősségét.A háromról, hétről, tizenkettőről szóltam (keveset) de szólnom kellett volna a négyről is. Mert a négy, a teremtett világ és az emberi természet egész-ségét jelenti. Azaz kerek, hibátlan egészen egyben lévő voltát.

A négy magában rejti a hármat. A három tükröződik a természetben az atomokból indulóan (proton, neutron, elektron) a három kiterjedésű testekig (hosszúság, szélesség, magasság) egészen a három személynévmásig (én, te, ő).

Még két példát mondok ami a Bibliára vonatkozik, mert ez a könyvek könyve, a mi útjelzőnk és irányfényünk.

A Teremtés történetéből ismerjük Ádám személyét. Ádámot az Isten földből alkotta. Az ókori Kelet felfogása szerint a név egyértelmű a személlyel.
Az ember szó eredete, héber, úgy mondják, hogy ádám. A betűk (csak a mássalhangzók) számokat érnek és ez kifejezi az ember természetét. A D-betű értéke Keleten 4, míg az "M" 400. És most gondoljunk néhány sorral feljebb mondottakra: mi a négy? A négy az Egész, a teremtett világ és az ember együtt.
Az Ember (ádám) 4 + 400.

A sort lehetne folytatni.

Mindezeket azért írom, mert gyorsan túl leszünk mi, mostani emberek a számokon is és ezek jelentőségén, értelmén, ugyanakkor egy egészen más, lényeget hordozó világban élünk.

Még egy dolgot mielőtt a címben meghatározott témáról beszélek. De ide tartozóan.

Vajon miért jutott eszembe nekem -sokszor felteszem magamnak ezt a kérdést, de most már választ is találok rá-, hogy 1989-ben népfőiskola megszervezésébe kezdjek. Nem volt jó nekem a nélkül is?
Gyerekkoromban nem voltam úttörő. (Az osztályunkban csak két úttörő "pajtás" volt.
Nem voltam tagja később sem tagja, a gimnáziumi évek és a szegedi tanulmányaim idején már egészen kiterjedt ifjúsági szervezeteknek.

Volt viszont egy erős belém plántált szándék a közélet iránt, amelyet a főiskolán a népművelő Waldman tanár úr ültetett el. Mindenkiben. Ez lesz a dolgotok -mondta. Falura kerültök és a falusi embernek szüksége van a szellemi táplálékra. Esti iskolát szerveztek majd azoknak akiknek nem volt alkalmuk az iskolát elvégezni, tanfolyamot bíznak rátok, közéleti funkcióba kerültök, vagy intézményvezetők lesztek, de nagyon széles az út amelyen mennetek kell.

1989-ben tizenhét év közéleti munkát mondhattam magaménak, huszonkét évi munkaviszonyom közepette.

Lázadó típus voltam annyi bizonyos, már a főiskolán is és azt követően itthon is.

Nem csak a társadalmi környezetemmel voltam elégedetlen hanem a magam belső környezetével is. Úgy éreztem valami hiányzik belőlem. Ezért aztán egyre-másra iratkoztam be a különböző felsőfokú intézményekbe, Debrecenbe, aztán újra Szegeden, ezt követően Budapesten.

Azt gondoltam 1989-ben, hogy eljött az ideje a közélet reformjának is, és most "izmosabb" vagyok mint valaha, próbáljam ki magam ebbe a reformtörekvésbe.

Több dolog segített a döntéshez. A friss élmények, a levegő puskaporának megérzése, a billegő társadalom és gazdaság amely körülvett. És nem utolsó sorban az általam tisztelt ( sok dányi ember mondhatja még ezt) Kozár plébános úrral való találkozásom, aki elmondta, hogy Kállón katolikus népfőiskolát szervez.

Itt szakadt át a zsilip és tudván-tudatlanul olyan társadalmi közegbe kerültem amit akkor jó értelemben forradalminak lehetett mondani.

A katolikus-ság, -mint oly sok dányi embernek- otthonról hozott lelki élményem volt mely soha ki nem halt belőlem, de ennek bizonyítékait elmondani most egyenlő lenne az öndicsérettel és önigazolással, amire semmi szükség nincs.

Megismertem Kerkai Jenő jezsuita szerzetes munkáját amit a két világháború között a magyar falusi ifjúság felemelkedéséért végzett.
Kerkai páter a parasztfiatalok műveltségéért és a felemelkedéséért, életképességükért sokat tett, ami számomra nagyon vonzó példa volt.
Kerkai a szegedi szeminárium teológia tanára is volt és jó érzékkel "fordította" le a magyar közélet nyelvére a munkások felemeléséért és szociális juttatásaiért harcba szálló pápai enciklikákat. Kettő is volt ebből. Az egyik 1891-ben született, a másik ezt követő negyven év múlva, 1931-ben. (Rerum novarum és Qadragesimo anno)

Kerkai jezsuita szerzetes alakja is nagyin szimpatikus volt számomra. Vagyis emberi tulajdonságai, harcrakészsége és egyben kompromisszum képessége is.

Hittan tanára volt Kerkai Jenőnek Mindszenty bíboros zalaegerszegi papként akiben szövetségest talált céljainak eléréséhez. Ugyanakkor nem habozott vele szembe is szállni amikor úgy látta, -már bíborosként- akadályozza munkáját.
A legjobb főpapok, mint pl a székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár, Kerkai mellé állt, pedig olyan érzékeny állapotot akart megszüntetni (mérsékelni) a jezsuita Kerkai Jenő, mint a papi birtokok csökkentése és ezeknek a földeknek fiatal földnélküli parasztlegényekhez (családokhoz) való juttatása. Kerkai élete és munkássága minden keresztény embernek példa hitet erősítő helytállás.

Jól tudtam, hogy Kerkai Jenő törekvése az 1930-as évekbeni munkája nem ismételhető meg 1989-ben. A katolikus egyház vezetőinek többsége Kerkait támogatta. Az állam, élén akkori miniszrerelnökével, Teleki Pállal jó szemmel nézte a katolikus népfőiskola szervezését. Szociális államnak nem volt nevezhető az "úri Magyarország", de a katolikus törekvések, élén Kerkai Jenővel ennek megteremtésén fáradozott.

Kozár Gyula plébánosunk is részese volt ennek a mozgalomnak, és azt mondhatom, hogy Kerkai páter -ki tőle legalább 15 évvel idősebb volt- nyomdokain haladt. Ez a "KALOT-os magatartás érződött Kozár Gyula dányi plébánosi munkájában.

Aki ismeri a "dányi pap" Kozár Gyula községünkbeli munkáját, az ezt igazolhatja. Gyula atya is határozott volt, megingathatatlan és ugyanakkor kompromisszumkész mindaddig, amíg ez papi hivatását nem sértette.

Aztán megismertem még egy KALOT-os embert. Ő Ugrin József volt. Kerkai legközvetlenebb munkatársainak egyike, az érdi katolikus népfőiskola igazgatja. (Ugrin József lánya, Ugrin Emese a Kereszténydemokrata Néppárt főtitkára volt a 90-es években.)

Mivel ebben az időben (tanácsrendszer) már dolgoztak olyan emberek is a közigazgatásban akiket a legkevésbé lehetett vaskalaposnak tartani, demokratikus szellemiségű emberek voltak. Egy ilyen emberrel hozott össze a jósorsom, Újváry Irén volt a neve és a Pest megyei Tanács Művelődési Osztályán dolgozott.

A népfőiskola merőben más kultúrális eszmerendszerre épült mint amit addig ismerünk és tanítottak nekünk. Újváry Irén lelkileg népfőiskolás volt.

Ugrin József három napig tartózkodott Dányban. Hálás lehetek a sorsnak mert megismertem őt és szállást adhattam neki.

Milyen eszmerendszer vezette a munkánkat, azt legközelebb mondom el.