Történelmi lecke (fiúknak)

Az ember Jézus Krisztus születését áhítattal és szeretettel, a szegényes körülmények között élő Kisdedet együttérzéssel és egyben hódolattal olvassa.
Talán Jézus családjának szegénysége vagy egyszerű, a kor körülményeihez képest nem is kirívó életmódja, de a mi viszonyainkhoz képest mégis csak szegényes volta indítja az embert karácsony körül adakozásra, szeretetmegnyilvánulás különféle módjaira.

Tarmészetesen János evangéliumában egészen magas röptű filozófia rejlik és ekkor már látjuk, vagy ebben sejtjük, a világ legnagyobb csodája, vagy tette elővételezésének titkát. "Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt és az Isten volt az Ige".

Szép és kedves történetek állnak előttünk "Jézuskáról" énekben, mesében, regékben, de ez nem szabad, hogy leegyszerűsítse nekünk a dolgokat. Hogy valami mese-szerű történetet lássunk csupán Jézus születéséről gyermeki naívságban és ne azt az emberi próbatételt amelyet Jézus a haláláig viselt, és ne csupán történelmi olvasmányt lássunk a Betlehemi istálló körüli eseményekben, hanem egy olyan kort, amelyben már megszületni sem volt egyszerű.

Heródes király gyermekgyilkossága már láttatni véli velünk annak az időnek kiszolgáltatottságát, ha nem is többet, de annyit minden bizonnyal, hogy voltak emberek, uralkodók, akik a másik ember élete felett rendelkeztek és ezt senki nem kérte tőlük számon.

Tekintsük be a kétezer évvel ezelőtti Palesztina sorsába, talán még napjaink történelmi eseményei is könnyebben érthetők lesznek a számunkra.

(Nagy) Heródes király meghalt időszámításunk előtt kb 4-ben.
Három fia maradt, (és lánya, lányai is minden bizonnyal) de a három fiú osztozott az apai örökségen, a király vagyonán. Helyesebben szólva, amiért a kort és a területet Róma, a Római Birodalom uralta, a vagyon szétosztása a három királyfi között, Augustus császárnak jóváhagyása szerint úgy történt, hogy a legidősebb fiú, Archelaos kapta Judeát, Samariát és Edomot, de nem kapta hozzá a királyi címet csak népfejedelem (ethnarkos) titulust.
Herodes Antipas kapta Galileát és Pereát, míg Phillipusnak (Fülöpnek) az északkeleti területek jutottak. (Básán Tízváros stb).

Gaztetteiben talán Archelaos hasonlított legjobban gonosz atyjához. Nem is uralkodott többet mint tíz esztendeig, szemben fivéreivel (akik hajszálnyira sem voltak jobbak), akik majdnem negyven évet ültek királyi trónjukon.

Júdeában elpusztított a király több várost (így pl a Bibliában jól ismert Jerikót), másokat felépített, mindezt az elszegényedett nép filléreiből. Nem csak a zsidókat sanyargattam hanem a nem zsidó lakosokat is pl Samariában, így panaszt tettek ellene a császárnál és Augustus császár Galliába száműzte.

Nem is állított többször a császsár Judeába királyt, hanem un. procuratort vagyis helytartót küldött.

Jeruzsálemben állandó római helyőrség vigyázta a rendet. Tűzfészek volt ez a vidék, annál is inkább, mert a Parthusok fenyegetése a szomszédban volt, Róma így állandó klészültséget rendelt el.

Az adókat pénzbeszedők hajtották be, és ezzel a helytartó korlátlanul rendelkezett. Ebből az időből származik mind a mai napig fennmaradt mondás, vagy vélekedés, amikor azt mondják az emberek a zsarnokokra (értsd alatta sokszor a pártokra is), hogy ők már mint a legyek jóllaktak, az újak pedig ha helyükbe jönnek, akkor ugyanígy cselekszenek. Ezt Tiberius császár mondta környezetének.

Zsidó önkormányzásból kevés maradt, a Római Birodalmat az ördög birodalmának tartották a zsidók és várták a messiás megjelenését aki majd őket megszabadítja a zsarnokságból. Ezt a sanyarúságot a bűneinkért kapjuk az Istentő, vélték a zsidók.

A helytartói önkényre példa volt az, amikor a templom pénzét a vízvezeték építésre használták fel, vagy az, hogy a főpapi ruhát nem a főrabbi őrizte hanem a helytartó és csak az ő kiszolgáltatása után lehetett felölteni ünnepi napokon. De ugyanígy volt a császár képének megjelentetése a közterületeken amely a zsidók hite szerint főbenjáró vétség volt.
Katonaság vert szét mégoly szelíd megmozdulásokat is.

Minden országra súlyosan nehezedett a rómaiak igája, de mindegyiktől legtöbbet a zsidók szenvedtek. A zsidó nép titokzatos volt, sejtelmes a rómaiak számára, minden cselekedeteiket félre értették és lázadásnak vették.
A zsidók éppenúgy kevéssé értették meg a rómaiak szellemiségét -szemben más népek türelmével.
Az Krisztus előtti 67-től a születés utáni 39-ig -jegyezték fel a történészek- nem volt év háború nélkül, zavargások, összeesküvések, vérontások nélkül, legalább 200 ezer áldozatot számlált ez az időszak akiket megöltek, kivégeztek vagy egyéb módon vérüket ontották.

Három nagy csoport (párt) állt egymás mellett. A szélsőségesen forradalmiak, a fanatikusok, a mérsékeltebbek és a beletörődők.

Jézus születési ideje körüli időket, kezdve Heródes színrelépésétől, utódai uralkodásának befejezéséig tehát i.e 67 - i.u 39-ig terjedő időszak véres harcok küzdelmének ideje volt. Ebbe az időszakba tehetjük azt a 33 évet, amelyben az Isten, Jézus Krisztus emberi személyében köztünk járt a földön.
Hetvenkét év embert gyilkoló viszonyai között járt a Béke és a Szeretet, mely a mai napig hirdeti az őgyőzelmét.

Az ember lehet okos is, ostoba is. Felhasználhatja életét arra is, hogy a Teremtő társa legyen a föld kincseinek gyarapodásában. Arra is felhesználhatja, hogy pusztítsa környezetét.

Ezen utóbbi esetben az ember, mint teremtmény még el is tűnhet a föld színéről, Az isten megvolt az ember nélkül is, de ha az ember nem láétja be, hogy ő nem élhet az isten nélkül, akkor saját vesztébe fut.

A természet törvényei örök törvények, akár a teremtés maga, de az emberi törvények csak emberi célokat szolgálnak, melyben az ember lehet Isten teremtő társa, de lehet ellensége is.

Az igaz ember élete jól példázza -szerintem- azt, hogy szilárd hit nélkül a népek csak színesíthetik, de nem teremthetik sem újjá , sem nem teremthetik meg a földet és annak kincseit.

A kereszténység gyökere a zsidó létben fogant meg és saját (autochton) környezetében erősödhet.

Az életre-halálra kiterjedő és azt eldöntő harc a sátán és az Isten térhódítása között húzódik.
Az isteni erő már legyőzte a sátánt, amikor úrrá lett a halálon és legyőzte a bűnt, amikor a második teremtéssel, megváltotta az embert, (amikor bűnei bocsánatot nyertek) most az a harc tétje, hogy az ember a mindennapi munkájával melyik tábort erősíti.

Ha erre választ adunk magunknak, mégpedig a betlehemi csillag fényénél megtalált választ, akkor lelkünkben megtaláltuk az értelmét annak az Örömhírnek, hogy mit jelent a szó "és az Ige Istennél volt." Mert Isten volt az Ige.