Itt vagyTartalom / Királyok vagy bölcsek

Királyok vagy bölcsek


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2024 January 06

....íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe és tudakolták: hol van a zsidók újszülött királya..." (Mt 2,1 - 12)

Ma Vízkereszt ünnepén, erre emlékezik az Egyházunk. Jézus születése utáni időkre, talán néhány napra, néhány hétre.

Napkeletről jöttek, vagyis nagyon messziről. Mikor kellett nekik indulni, hogy Babylonból valamelyik karavánúton, az arab sivatagon is átgázolva, ezernyi veszély közepette is nyugati irányba, eljussanak Jeruzsálembe. Éppen arra az időre érjenek oda, amikor a Kisded megszületik.

Kik voltak ők. Feleljük is rá rögtön: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.

Igen, már az ötödik században az arám és görög nyelvjárásokban Kaspar, Melkhior és Baltazar néven szerepelnek.

Baltasar Dániel próféta neve a zsidók babiloni fogsága idején, Melkhior pedig kifejezetten héber név. Talán azon zsidók utóda, akik nem tértek vissza a fogságból Palesztinába, így héberül is tudhatott. Kasparnak pedig a Szaturnuszt bolygót nevezték.

Ez a három név még előbb, szír forrásokban fordul elő, Kashudar, Hior és Bazantor változatban.

Máté evangélista szerint a Betlehembe látogató mágusok csillagászok és papok voltak. Okos, művelt, tanult emberek. Ismerték a jövendöléseket a Júdeában megszületendő megváltóról, figyelték az égen a Megváltó születésére vonatkozó jeleket. Csillagászok voltak ami a matematika alapján állt.

Reggel is elhangzott a homíliában a születési idő jele, az égen csillagok konstellációja formában.

A Betlehemi csillag égi jelenség, de nem csak egyszeri, hanem ismétlődő.
Ez akkor következik be, amikor a Saturnus és a Jupiter bolygók együtt állnak (konstelláció) a Halak jegyében.

Mi természetesen nem a csillagászati jelenséget ünnepeljük, hanem azt a próféták által az Ószövetségben is olvasható tényt, hogy meg fog születni a világ megváltója a judeai Betlehemben (hangsúlyozandó, mert Názáret mellett, Galileában is van egy Betlehem nevű helység).

Erről most nem többet.

Rövidesen írok a kedves olvasóknak éppen arról a korunkban uralkodó jelenségről, hogy miként akarják kiiktatni egyesek a világ számos országábnan (nálunk is?) a Messiást, mikén kívánják "keresztényteleníteni" a világot.

Cimkék