Népfőiskola

Nagy felelősséget éreztek a fiuk, hogy rájuk bízza a család kisebb vagyont érő kincsét, a lábasjószágot, tehenet, üsző- és bikaborjakat.

A fiúk ebéd után találkoztak a Dallos tónál.
A Dallos tó az utcabéli telek végében volt. Szemüveges L A ajos házának falát az innen nyert agyagból rakták. A kitermelt föld mint tátongó sebhely éktelenkedett az ápolt, gondozott kertek közepén. Ez a roncsolt terület mint az Édenből ördög által kiharapott mennyei valóság utáni kép csúfította a tájat.

Búzapirítóan meleg volt a nyár. A nap magasan állt az égen, árnyékot is alig vetett az akác az árokparton. Kiégett a papsajt is, csak a macskatövis szúrós tüskéi meredeztek fenyegetően az ég felé.

Úgy beszéltük meg a tanár úrral, hogy az Őrs vezér téren találkozunk a metro bejáratnál. Ő Budán lakik, könnyűszerrel eléri a Déli pályaudvari végállomást, negyed óra múlva kiszállhat a szerelvényből.

A "Tiszta" nem más, mint a Hosszútiszta, azaz a Sebestyén tábla.
A sápi kanyarral szemben,, Dány felé. Na, de ezt mindenki tudja. Mindenki, akinek a dányi iskolában oktatták, tanították Sebestyén Sebestyén nevét és hősi példáját. Remélem, ez most is így van a dányi iskolában.

A Dányi Sebestyén népfőiskola, figyelemmel az előttünk álló két hét kiemelkedő napjaira, meghív minden kedvesérdeklődőt az alábbi két rendezvényére.

Az egyiket november negyedikén tartjuk. Két okból!

Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja következik.

Kényes kérdésnek nevezzük azokat a bizonytalanságainkat, amelyekre magunk sem tudjuk a teljes, kimerítő választ.
De kényes kérdés az is, amelynek megvédésére vajmi kevés esélyünk lenne, ha valamely vitában az egyik vagy a másik fél álláspontjaként érvelni kellene. Mégpedig úgy, hogy a másik felet meggyőzzük igazunkról.

Régi iratokat kerestem egy öreg szekrényben. Mit találtam?
Édesanyám gyűjtötte régi újságokat, közöttük a Dányi Tükör, helyi újság néhány évfolyamának egy-két számát.

Már ez is tanulságos volt, érdekes, szinte történelmi időket idéző a számomra.

A tükör úgy-e egy tárgy. Egy olyan tárgy, amelyik mindennapjaink részévé vált. Nézegetjük "benne" magunkat pl reggel, borotválkozás közben, vagy a nők is nézegetik magukat, hogy a sminket "felrakják". Nem is gondolunk rá, hogy nélküle milyen bonyodalmas lenne az életünk.

A tükör olyan fontos tárgy, amelyik szólás-mondások, vagy népszokások alanyát is képezte.

Én most kedves olvasó, nem a címről szeretnék írni!
De nem is akarom azt kihagyni!
Mert valójában, a címről sokat írni nem lehet és nem is érdemes.

Miről van tehát szó?

Jó hangulatú társaság jött össze, hiba nélkül melengetett az őszi napsugár és kicsit ösztövér /sovány/ módon, de mégis csak szaporodott a leszüretelt szőlő a mustoskád körül.

Ez, szinte menetrendszerűen bekövetkezik. Mármint a sóhaj. Ilyenkor, szeptember táján, a tanévkezdés idején. Miért is ne, hiszen az alsó foktól a középfokon át a felsőfokú oktatással bezárólag 25 esztendő szeptembere hozott nekem is új izgalmat a tanévkezdésre. Negyedszázad évet töltöttem az iskolapadban vagy ilyen, vagy olyan oktatási formában.

Ez a harang ott állt a Felsőhegyen a Kókára vivő út mellett, közel Szent Dónát szobrához.
Ezt a harangot Dóczi János és Tóth József vezérletével újították fel a felsőhegyi szőlősgazdák.

Oly sok élmény tölt el bennünket naponta a legkülönfélébb helyeken, hogy azt feldolgozni is alig tudjuk.
Sőt, feldolgozni sem tudjuk.
Elfárad a szervezet is, kimerülnek az érzékszervek és tompább lesz a gondolkodás is.

A dzsipszi barum azt jelenti, cigánybáró.

Ez a nemes cím nem mást illet meg mint egy paprika-féleséget, melynek fekete termése van. /felfújt bogyó - mint azt iskolában tanulni lehetett a paprika terméséről/.

Nevezzük őt Margitkának. Férjét pedig Palinak.

Margitka egy vidéki pénzintézet gazdasági vezetője volt.
Többször járt nálam a főnöknőjével, így hozta a hivatali munka rendje.
Két különböző ember: Margitka és a főnöknője.

A "meglepi" nem más, mint a meglepetés. Argóban.
Ez talán egy, vidékre is lecsorgó városi folklór, vagy úgy ahogy van, egyik hungarikummá vált-váló eszes megyar találmányunk, vagy egyszerűen a kor terméke, azt én eldönteni nem tudom.
Lehet, hogy olyan mint a tiki-taki játék, vagy a moncsicsi-baba, született, meghalt, béke poraira.

Elnézést kérek, -sajnos nem először- pontosítani szeretnék egy megállapítást a félreérthetőség elkerülése miatt.

Igen, egyeseknek Pali bácsi, nekem kicsit furcsa. De mit tehetünk? Az idő halad, "elhalunk mi vének, csak híre marad meg karunk erejének" idézhetjük Aranyt, az öreg Toldi szavaival.

Az ember származástana -biológiai értelemben és nem a teremtés aspektusából nézve-olyannyira kézzelfogható tudomány, melyet mind a filogenetika vagyis a törzsfejlődés, mind az ontogenetika vagyis az egyedfejlődés -nem kell félnünk ezektől a szakkifejezésektől-kétséget alig kizáróan bizonyít. Persze kétségek mindig vannak a tudományban, az sohasem teljes, sohasem lezárt.