Sorozat. Az erdélyi utaink mai szemmel. - Útban Csíksomlyó felé

Induljunk el Csíksomlyóra ezennel, lélekben, elménkben és szívünkben felidézett érzéseink, élményeink segítségével, hogy mindazt a szellemi és lelki ajándékot, melyet kaptunk, szinte újra megelevenedve megújítva megerősítsük és a mai időkre is aktuálissá tegyük. Az utolsó utunk 2019-ben volt. Most két nehéz, életünket sorsfordítóan befolyásoló kemény, járványtól fenyegetettségben élő éven vagyunk túl. A 2019-ik évi zarándoklat volt sorban Csíksomlyóra a tizenkettedik zarándokutunk. Tizenkettő mítikus szám. Tizenkét hónap van egy évben, tizenkét óra egy napban, tizenkettő a tanítványok száma. A tizenkettő erős szám! Lehet rá építeni! Lehet gyarapítani, lehet a dányi emberek életének fontos és meghatározó mozzanatává tenni. Kapaszkodóvá, olyan kapoccsá, melyet az égben kovácsolnak.

Most már dereng valami a Somlyói hegyek felett, úgy halljuk, de ez még mindig nem a kikelet. Mária most is vár bennünket és szomorúan tudjuk csak megüzenni neki, mennénk, ha mehetnénk. Kérjük innen is a Csíksomlyói Szűzanyát, anyai palástját ne vegye le rólunk, járjon közbe Szent Fiánál az Úrjézusnál, adjon erőt nekünk a felépüléshez, erőt az induláshoz.

A lelki induláshoz is.

Elhagyjuk falunk határát is, bekopogunk képletesen a szomszéd falvak, városok kapuján, sorba-sorba, míg fut alattunk visszafelé az út.

A zarándoklatunk egyéni és önálló döntésünk alatt álló elhatározás, mely a lelki életünk részét képezi és amelyet közösségben (communis) akarunk megélni. Mert így még dicsőbb s nemesb, mint ahogyan az egyik szép énekünk mondja, - igaz, más összefüggésben.

Nem kirándulni megyünk most Erdély szép földjére, tájaira, nem túrázni mert nem turisták vagyunk. A turista az ismeretlen dolgokat keresi izgalmasan, mi az ismert helyekre megyünk izgalom nélkül. Tudjuk mi vár ránk.

Vár ránk a Napbaöltözött Asszony, akinek a képe a somlyói templom oltáráról tekint ránk, míg két nagy szentünk, István és László királyaink őrt állnak mellette.

Mária betegek gyógyítója! Testi és lelki bajaink orvosa. Visszük Hozzád megsebzett életünk minden baját, minden kínját, körülöttünk ólálkodó veszedelmek félelmet keltő hírét.

Visszük örömünket is, sikereinket, egészséges alkotó életünket. Visszük fiaink, unokáink sikerét, kérjük Tőled óh Nagyasszony, ne vesd meg kicsinységünk oltalmat kereső könyörgését. Sokan elmennek tőlünk, családjainkból, a szülőfaluból, ebből az országból, elsodor az élet egymás mellől bennünket, visznek az utak szerte szét, szétszakadozunk mint sűrű ködben a vízcseppek, de életünk nem világosabb, hanem zavarosabb lesz. Egyik a városba, másik még messzebb tájakon, harmadik az ország határain is túl, tengerek által növelt távolságba a negyedik, keresi életének, jövőjének értelmét és biztonságát. Nehéz így az édesanyai élet, tele aggodalommal és féltéssel és nehéz így családot is egybe tartani.

Megyünk hozzád, hogy lásd sírástól gyötört arcunk, betegeink gyógyulásán munkálkodó szívünk. Megyünk, mert tudjuk, Te vagy az elesettek barátja, megszomorítottak vígasztalója, kilátás nélkül élők reménye.

Viharként csapott le ránk a testi veszedelem, rettegve féljük fájdalmát és a bekövetkezett veszteségeket. Korán halt életek rémképét, maradék bajainkat, szomorúságot, pesszimizmust, semmibe bámuló üres tekintetek melankóliáját tartsd távol tőlünk. Sikítva sír a megrabolt boldogság, éjsötét madarak repkednek fölöttünk lázálmainkat kísérő izzadságba burkolt látomások riasztanak minket.

Tudjuk, ismerjük bűneinket, harácsoló természetünket. Elrontunk mindent, ami elrontható, még azt is, ami elronthatatlan. A szép természet üde zöldjét vegyszereink égetik, egyiptomi csapásként zúdul ránk a fenyegetettségek sora, érinthetetlen tájakon tátonganak az emberek okozta természeti sebek. Mindent viszünk, elrabolunk mások elől mint rossz tolvaj, ami közös életünket szolgálhatná. Utánunk következő nemzedékekre, fiainkra, unokáinkra testáljuk leszegényített életünk hagyatékát, kóros gázokat a levegőben, a természet egyensúlyának helyrehozhatatlan sérelmét. Birtokoljuk harcainkat, mit más emberek ellen vívunk, a szegények kirekesztését, a fedél nélküliek kitaszítását, a bőrszínek különbözősége okozta felsőbbrendűségű komplexusunkat és isteni magasságokba képzelt téves tudásunkat, kőbe vésett parancsolatainknak, törvényeinknek kiválasztottságunk adta gőgjét.

Lenne miért eléd járulni Nagyasszonyunk, kinek első Szent Királyunk ajánlotta fel országunkat. Eléd járulni mi vezeklő tudatlanok, lelki szegények, istenfényességet kereső eltévelyedtek. Darócba öltözve, térden állva.

Egekbe járunk gépeinkkel, de nem találjuk meg a templomajtó kilincsét. Felhalmozunk mindent, ami kell és azt is ami nem. Elvesszük az árvák kenyerét, a betegektől a gyógyító kezet, fedél nélkülieken viccelődünk és a magatehetetlen felebarátainkat kikerüli megkérgesedett szívünk. Ki törli el a mi bűneinket? Ki más, mint kérésedre a te Szent Fiad! És az akit ezzel megbízott az Utolsó vacsorán, és csíksomlyói zarándokként velünk könyörög hozzád. Ego te absolvo. Téged feloldozlak!

Nagy hát a baj a földtekén. Utazunk jobbra is, balra is, ha kell is, ha nem is. Háborgó szívünk csillapíthatatlan vágyai fekszenek sorba határidőnaplónkba. Fényért, levegőért kiált a józanság, miközben ördögi kacaj vijjog hanyag beképzeltségünkön. Ezek a dőzsölés buta pillanatai.

Megyünk Hozzád mindenkiért. A bűnösökért is.

Megyünk, mert mi sem vagyunk bűn nélküliek.

Megpihenünk szent oltárképed előtt. Sorba állva, ha kell órákat várva, míg eljutunk kegyszobrod közelébe. Érintésünkkel vedd le a bajainkat, bűneink zálogát rólunk, adj nekünk reményt és megtisztulást. Szent Fiadat kérjük a zsoltáros szavaiból indított kérésünkkel: Adj nekünk kegyelmet és megtisztulunk, moss meg bennünket és fehérebb leszünk a hónál.

Ezekkel a gondolatokkal érjük el most (virtuálisan) az autópályát, elcsendesedve érezzük, hogy szíveink összeértek.

Dányból indulunk. Dányiak kókaiak, isaszegiek, Vácszentlászlóról érkezettek és távolabbi települések hozzánk csatlakozó zarándokai, fel és le Pilisvörösvártól Izsákig. Egyetemes, tiszta, jószándékú a mi utunk. Ünnepélyes arccal fogadjuk barátainkká a hozzánk csatlakozókat. Csend üli meg a tájat, mint emelkedett pillanatokban szokás. Közös imával mondunk hálát az Úrnak!

Csak az autóbusz zsongó, álomba ringató nyugalma éri el rövid időre célját.

Néhány perc és átlépjük a magyar - román határt.

A magyar - román nézetkülönbség kibékíthetetlen ellentétet hordoz magában. Ki van igazán otthon Erdélyben? Ki élhet az elsőbbségi joggal mint honfoglaló. Ki az őslakos és ki a betolakodó? A román, vagy az erdélyi magyar, a székely? Vagy egyik sem, mert mindenki az Isten rendelése szerinti földön él?

Nézzük meg a történelmi adatok objektív gyökerét.

Erdély története évszázadokig visszamenően független a román állam történetétől. Független, önrendelkezésre épülő közösség, mely magyar nyelven beszél, tehát magyar. Székelyként magyar. Volt, hogy Unióban az anyaországgal (1848-as követelmény), volt, hogy önálló fejedelemségként (ez volt a hosszabb idő) és előfordult a bécsi döntés idején, hogy Magyarországhoz csatolták. (Erdély északi felét). 1940-ben. Volt idő, amikor Erdély képezte a magyar kontinuitást a világban (három részre szakadt ország) és volt, hogy külön békét kötve, európai rangú önálló politikát folytatott. A történelem országútja nagyon széles és nagyon hosszú.

És a románok miként látják?

Tekintsünk egy pillanatra a Himnuszainkra.

A magyar Himnusz is, a román is a 19-ik században keletkezett.

Kölcsey Ferenc előtt is volt himnuszunk, ez pedig a mai gyakorta énekelt Boldogasszony Anyánk kezdetű egyházi ének.

Ezért állva énekeljük!!

Visszatérve az eredeti gondolatra.

A magyar Himnusz szelíd könyörgő ima nagyobbrészt, a román Himnusz felszólítással kezdődik: "Ébredj román!"

A versek egyikében ezt olvashatjuk: "Most vagy soha, bizonyítsd be a világnak, hogy még folyik a római vér az ereidben.

Más helyen pedig ez van: Nézzétek ti dicső árnyak. Mihály, István, Mátyás király, Román nemzet a ti dédunokáitok."

Hogyan jön ide a római vér. És Mátyás király?

Vázlatszerűen erről az alábbiakat kell tudni. (Mátyás királyról majd később lesz szó)

A dákok jelenléte a kulcspozíció ebben az esetben. Dákok éltek e vidéken, (miként szlávok, morvák, hunok st) Dácia létező közösség volt. A Római Birodalom provinciája volt mint pl Pannónia. Gyakran összecsaptak a Római Légió katonáival, harcos, békétlen nép volt a dák, jelenléte a Kr. e. 2-től ismert.

A rómaiak szétverték a dák hadsereget, elfogták és lefejezték azokat akiket találtak és értek. A királyuk Decebál öngyilkosságot követett el és ezzel felbomlott a dák közösség.

Kr u. 271-ben Aurelius római császár végleg kivonta csapatait a dák földről.

A román nacionalizmus sarkalatos tételét a dákó-román elméletbe rögzítette.

Klein Ince (Micu Clain) a XVIII-ik században állította fel elméletét. Micu pap volt, püspök, aki mély elfogultságában nem igazolt tételt fogalmazott meg.Lényege röviden az, hogy a szép dák lányok és a római hadsereg katonái közötti kapcsolatból született utódok a román nép ősei.

Sok ellenérv cáfolja ezt, de én csak a rövidség kedvéért egyet említek: A Római légió katonái a Provinciákból kerültek ki, nem volt abban római katona sohasem. És ha lett volna is? A Légió vasfegyelme semmiféle kilengésre nem adott alkalmat.

Eltelt majdnem 1000 esztendő, míg 1200-ban a történelem lapjain megjelentek a románok.

Mi történt ez idő alatt? 271-től 1200-as évekig nincs román adat a történelemben.

A dákó-román elmélet bármily tetszetős is egyeseknek, de sem historiai adatokkal, néprajzzal, szavak eredetével és tárgyak használatával, földrajzi nevekkel, vallási történetekkel (melyek perdöntőek az ilyen vizsgálatban) stb nem támasztható alá. A románság ősi területe nem nyugaton, nem is Erdélyben, hanem a délkeleti részeken, a Balkánon keresendők.

Míg ezzel szemben Attila hun és avar seregei 395 táján feltűntek pl Havasalföldön, az Aldunánál és Erdélyben is.

Nagy Károly római császár (és francia király) legyőzi a hunokat, akiknek maradék többsége a Kárpátok déli csücskébe menekül. Ezeket hívták később székelyeknek. (Székely azt jelent: felvigyázó, őriző, határőr.)

A Prut folyó mentén letelepedő (Moldva) honfoglalók magukat csángó magyaroknak nevezik. (talán kunok voltak? akik jól beszélték a magyar nyelvet).

Czelder Mátron jegyezte fel csángó földön az alábbi népi versikét:

Csángó magyar, csángó magyar
Mivé lettél csángó magyar?
Ágrul szakadt madár vagy te
Elvettetve, eltemetve.

Halljuk még áll Magyarország.
Óh Istenünk Te is megáldd
Hogy rajtunk könyörüljenek
S elveszni ne engedjenek....

És folytatjuk utunkat, most már Erdély területén.

Következik a Bihari sík. Közigazgatásilag Bihar megye. És a legnagyobb városa Nagyvárad.