Népfőiskola

Akit így neveztek, nem volt más mint II Rákóczi Ferenc. De nem róla akarok írni. Hát akkor miért a cím?

Tavaly nyáron Losoncon jártunk, mert a dányi népfőiskola közelebbről meg akarta ismerni a péceli gimnázium névadóját.

Miről is van szó?
Arról, hogy tisztelegni szerettünk volna Ráday Pál emléke előtt, akiről 1962-ben az alapítás évében elnevezték a Péceli Gimnáziumot.

Balátom, sőt tudom, hogy nehéz egy írást odafigyeléssel olvasni, ha nem derül ki annak aktualitása. Ha nem érzi az olvasó az "énbevontságot" -ahogyan a pszichológia mondja: ego involvo- mert ilyenkor az érdeklődés -ha van is- csak formálisan van.

Az utolsó két cikkhez némi adalék szükségeltetik, -már csak a fiatalok kedvéért is /ha van ilyen/.

Nyilván, egy papról van szó. Méghozzá szerzetes rendi papról, amire az "O" betű utal /ordo latin szó, a jelentése: rend/, a Praem pedig a szerzetes rendek között a premontrei rendre utal.
Az emeritus-t használják az olyan, aktív életében erdményes munkát és elismerést érdemlő "nyugdíjasra", aki kiemelkedik társai közül, továbbra is érdemessé vált a tiszteletre.

Könyvhét van.

Az a nap is úgy kezdődött talán mint a többi. Nyár volt, junius, a tavasznak éppen a vége, vagy talán még ez is tavasz, de a hőség rekkenő volt, tegnap is, tegnap előtt is és ki tudja meddig lesz így.
A felkelő nap bíbora látszott Zsámbok felől, nem fenyegetően, de mégis valahogy furcsán.

Ha Csíksomlyóra megyünk, -hosszú az út, jó a társaság- kihasználjuk a /teremtő/ időt. Kihasználjuk azzal is, -ének és imádság mellett- hogy beszélünk Erdélyről, erről a csodálatos világról, melyet oly hosszú ideig eltitkoltak tőlünk. Most nem tudunk betelni vele. Mi legyen hát a programunk, mint hogy beszélünk történelméről és történelmének, mások által való meghamisításáról.

Ha az embernek elege lesz már a világ zajából, ebből az elképesztő káoszba süllyedt hangzavarból, ha az embernek elege lesz már a napi hírek bántóan alacsony színvonalú, de egyben agresszív tolakodásából, a butaságokból, ha az embernek elege lesz már a dölyfös úrhatnám pöffeszkedések láttán, és elege lesz a kicsinyes hatalommániákusok szintén kicsinyes "törlesztéseiből", akkor nincs más út, mintho

Még az 1970-es években történő esemény amikor az öreg csángó bácsit kérdezték, hogy honnét jött, azt mondta, Gyoszénből. Tudniillik a Szeret folyó völgyén túli faluból Moldvából Diószén nevű faluból érkezett Csíksomlyóra emberünk. Máskor is jött? -kérdezték tőle. Mindenkor amikor engedtek -mondta- "Met vót amikor nem engedtek, sem főden, sem bilétát nem adtak a trénre".

Azt is írhattam volna, hogy az Unió. Mert latin szóval a szövetség, az egyesülés unió. /Lásd 1848 szabadságharcának 12-ik pontja: "Unió Erdéllyel".

Amikor befejeződött a második világháború, Európa népei, országai, kivétel nélkül, akár a győztes, akár a vesztes oldalon voltak, rendkívül rossz állapotba kerültek.

5. Hogyan fogadott a tantestület?

Sikerrel beilleszkedtem a tantestület társadalmi életébe, mely ebben a községben semmilyen módon sem kötődött a párthoz, vagy annak fiókszerveihez.
Sokkal inkább a vallásosság dominált a mindennapok társadalmi életében.

Dr Helméczy Mátyásról írok, azzal a tanulsággal számolva, hogy egy vázlat is hihetően bizonyítja, az erős egyéniségek kitörölhetetlen nyomot hagynak bennünk.

Piros Pünkösd napjáról több mondás, köztük néhány dal született népünk ajkán az elmúlt századokban.
Húsvét öröme a Szentlélek eljövetelével lesz teljes.
A második Isteni személy megváltásunkra lett emberré, kereszthalálával és feltámadásával örök reménnyé. Szó szerint értve az örökkévalóság igéretét.

Ma már hétköznapi, régen inkább vasárnapi történetek voltak a kirakodó- és állatvásár emberek között megtörtént eseményei. A vásárok ugyanis vasárnap voltak. /Vasárnap - vásár-nap/

Azért, hogy elkerüljem a találgatást a cím kapcsán, sietek azt megmagyarázni, mert a lényeges dolgok csak az alábbiakkal bizonyíthatók. Az "elmesúrlódás" Széchenyi István kedvenc szófordulata volt, amely a korabeli nyelvhasználatnak nagyon is megfelelt.

A Dányi Krónikán megjelent zarándoklati felhívás és egyéb módon lefolytatott szervezés nyomán, mai napig 44 fő jelezte, hogy a június 1 és június 5 közötti időben tartandó zarándokútra velünk együtt /mármint a régebbi zarándokokkal együtt/ kíván jönni. Így alakult ki, most már minden jelentkezőt számba véve a létszám.

Nem nehéz kitalálnia a kedves olvasónak, hogy ez az írás húsvét másnapján születik. Egy-két gondolatot írok csupán abból az élményeimből, amelyek a húsvéti ünnepek alatt, vagyis nagycsütörtök és húsvéthétfő közötti időben értek.

A magyar nemzeti történelem könyveknek nem sok oldalán, lapján olvassuk községünk nevét.
Az egyetlen kivétel talán, a dicsőséges tavaszi hadjárat isaszegi csatája.

Elhozza a szép tavasz a szeszélyes áprilist is.

Az 1848-as forradalmat kísérő magyar szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának egyik fényes győzelmét érték el a magyar seregek Isaszegnél, 1849 április 6-án.

Községünk Dány is érintett volt mint közbeeső állomás és hadi út a magyar forradalmi történelem e számontartott eseményében.

Büszkék vagyunk rá és sohsem feledjük!

Az ember örökösen keresi helyét a világban. Élete végéig.
A hely, amit keresünk kitűntetett az életünkben, mert valami, valaki vonzóvá teszi. Általában a legmeghatározóbb korszak az ember életében, hogy helyet válasszon magának valahol, a gyermekkor. A gyermekkori élmények a nyíladozó értelemben komoly, erős helyet foglalnak el, olyant, ami az élet végéig megmarad.

A nagymamám finom, ropogós, maga sütötte kenyerére még mindig emlékszem. Látom behunyt szememmel, amint kiméri komótosan a lisztet, megszitálja, előkeresi a kelesztő szakajtókat a fehér kenyérruhákkal, a dagasztó teknőt a "kaparóval" és közben mondja nekem, szaladjak át a szomszédba Panna ángyomhoz, kérjem el a kovászt tőle.

A Dányi Krónikán ezzel a címmel olvastam egy felhívást.
KONKRÉTAN