Örök feltámadásban

Ki ne mondaná megrendülten, mély átérzéssel és nagy bizalommal a Hiszekegy ima utolsó sorát: "várom a holtak feltámadását és az örök életet" vagy ahogyan mi mondjuk itt Dányban,a mi templomunkban az egyetemes Hiszekegyben: "hiszem a test feltámadását és az örök életet".

Ez járt a fejemben pénteken az estére hajló délutánon, amikor hallgattuk Dr Rácz Tibor Ákos előadását a művelődési házban, melyet Értékeink felfedező útján címmel tartott, érdeklődő, témában több-kevesebb jártassággal bíró hallgatói előtt.

Sokaknak, így a régésznek is a földbe temetkezett ezüst, arany, kerámia és más régi tárgy kincs, melynek felszínre hozatala és elemzése igazi tudományos munka eredménye.
Megvallom, hozzám nem állnak közel ezek a tárgyak, de tudom és láttam, hogy a teremben többen ültek, akik amatőrként ezt az izgalmas (és mondhatni szép) munkának, a régészetnek amatőr tudósai, szenvedéllyel közelítő kutatói. Elismerés illeti őket is.

Az én világom az ember felé hajló ábrándos világ, kik e tárgyaknak valaha élt gazdái, tulajdonosai, kik ugyanúgy várják holtukban, hogy meglássák a napvilágot, mint ezek a tárgyak várták.
Sötét, zivataros, villámokat termelő éjféli idők, nagy robbanással kisért jelzéseiben ott érzem, látom, hogy megmozdul a föld és életre siet a múlt. Az én képzeletemben. Megjárom én is a tájat, a földet, a távolságot, fémkereső helyett egyetemes szeretetbe ágyazott gondolatokkal hívom életre az elköltözőket.
Az elköltözötteket.

Az élet a fényt keresi. Így van ez, legyen tárgy vagy személy. A föld mélye, akár másfél méteren akár ezen túl, csak ideiglenesen tud lakást biztosítani az anyagnak, mert a világ egy, vagyis EGY, akár fémbe, akár a szénnek szerves vegyületeibe van csomagolva.

Mindennek mértéke a Teremtettség, vagyis az, hogy volt az Idők kezdetén Valaki, és ő azt mondta: Legyen!
Lett hát világosság, lett anyag is, sárga fénybe tündöklő arany, és lett ember is, saját fényébe burkolt isten-képmás. Ezt az élő, fénylő tündöklésbe burkolt képmást vagyis az embert, látogatja meg az ő Teremtője. Ad neki élményt, sikerélményt amikor engedi, hogy megtalálhassa a mindenség fényét magán hordozó Kincseit.

Ne gondoljuk, hogy a "resurrectionem mortuorum" vagyis a holtak feltámadása csak az ember privilégiuma lenne.

Nyújtsd ki hát a kezed, hogy elérhess a Kincsig. A kincset érő tárgyakig. Nyújtsd ki a kezed, hogy elérhess az emberig. A te felebarátodig, aki várja élve, vagy életben pislákoló eleven hódolattal azt a fémkeresőt, mely a szívedig ér.

Tárgyakat néztünk, "hűha" élménnyel.
Embert láttunk a lét ködébe tapogatózó elszánt értékkeresőt.

Az Ég nincs mindig csak felettünk. Közénk jön olykor, megmutatja a földnek belsejét, naptól elzárt sötétnek hitt világát. Megmutatj az ember útját. A mi utunkat, melyek elvezetnek a kincsig. A kincses jelenlétig. Földbe ágyazott, sötétségbe burkolt valóság, isteni kisugárzás és erő eléri a szívünket.

Halászok lettünk. Halászok, mint Péter, Jóna fia, aki Kéfás volt. Árulóvá lett apostolfejedelemség a mi lelki tükörképünk.

Megújul a föld gyomrából örvendezve világra újra születő feltámadottá az érc, az agyag. Az Anyag, hogy Te Deumot mondhasson az életért. Az új napért. Az új napfényért.

Feledjük el gondjainkat. Feledjük új mámorba született ostoba harminc ezüstjeinket.

Száguldva repüljön hitünk az ég felé, a felhők irányába.

Hogy feltámadhassunk. Érctestvéreinkkel, agyagtestvéreinkkel, pénzzé lett hiúságunkat feledve.
Csalódásainkat hátra hagyva.

Megkörnyékezett, hamis igérettel bíró, sőt azt néha kereső kicsinységünk emelkedjen ércmagasan fölénk, mint a szélkiáltó, világnak, országnak elmondva, hogy megértettük az anyag titkát. A föld mélységéből hozzánk kiáltó kincsek titkát.

Miénk hát a kincs ezután. Örökre. Egyesült a végtelenség kicsi embervoltunkkal, kicsi anyagvoltunkkal.

A Feltámadás dicsősége lett úrrá rajtunk. Embereken és ásatag, földbe ágyazott csillogó érctestvéreinken egyaránt.

Megszületett a Remény!