Ki beteg, mi beteg?

Ez a Nap már úgy süt, hogy éget.
Más ez a Nap mint régen volt. Más! Nem szelíd, hogy szerelmesen símogasson, fényével világítson. Ránkszabadult lángoló napkitörések, izgalmas atomfúziók többezer celziuszos melege féktelenül omlik ránk. Ha egy rendszerben nincsenek fékek, mondjuk egy autóban, akkor kormányozhatatlanná válik. Öntörvényű lesz és kiszolgáltatottá teszi utasát.
Nincs az éterben, fönt a sztratoszférában magát puhán ringató réteg. Nincs ózon. Vagy van ugyan, de már kevés. Az életbenmaradáshoz kevés. Az ózon, ez a háromatomos oxigén, akkor teremtődött meg, amikor az élet létrejött a földön. Vagy ezt megelőzően. Itt az évek milliószám léteznek, az ember maga ehhez (is) igen parányi. Ha nincs fék, nincs ózonpajzs, akkor az élet is elpusztul. Megég.
Vannak hát jó sugarak és vannak rosszak. Hogy miből mennyi éri el a Földet, azt a "fékrendszer" szabályozza.
Mára ez a fékrendszer sérültté vált.
Mi pedig sérülékenyekké lettünk.

A jó napsugarak belebújnak a növényekbe. Hatalmas reakciót hoznak létre. Ennek termékei a mi táplálékaink. Közvetlenül is, meg közvetetten is.

Finom forró por, mint tűzből maradt hamu borítja be az utat. Meztéláb valamikor élvezetes volt ezen menni. Szaladni! Húztuk a lábunkat közel a talajhoz, a porszemecskék mint bodor felhők egészen a térdünkig értek. Térdig gázoltunk a napba! A gyógyító felhőbe. A szürkévé lett forróság elűzött belőlünk minden bajt.
Barátunk lett a por. A föld. Piszkos latyakká nemesedett ha eső érte. Mi meg tapostuk, visítva, egymásra fröcsköltük a sarat.

Készítettünk a sárból kis robbanószerkezeteket. Gyúrtuk, ököllel vertük a többmarék sarat, mint nagymamáktól láttuk gyúrni a tésztát. Amikor olyanná vált mint ma a gyurma, elveszítette felesleges vizét (kivertük belőle), formálhatóvá vált.
Mint egy kisebb fajta cipót, kézbe vettük és a közepébe egy gödröt vájtunk a két hüvelyk ujjunkkal. Kéttenyérbe hát a sárcipó, a közepén annyira mélyítettük ki a gödröcskét, hogy az alja hártya vékony legyen. Ezt aztán jóerősen odateremtettük a földhöz, szájával lefelé. Akié a legnagyobbat szólt az kapta a többiek elismerését.

Hamunagyságú szemcsék a szőlő között futó dűlőúton. Levetettem a papucsomat, belegázoltam a porba. Mintha tűzbe léptem volna.

"Kinyitotta" ma is a szemét a Nap - mondat nagyapám, el-el fulladó hangján, mint akinek a tödőventilláció nem éri el talán a negyven százalékot sem. Gyermekkori kép a tarlón. Az ég világoskék mindenhol. Nincs felhő, nincs árnyékot adó fa sem.
A tarló aranysárga színe visszaveri a sugarakat. Melegítenek alulról is felülről is. A lábbelimet nagyapám szabta. Régi gumicsizma kivénhedt, repedezett feje. Minden lépésnél szortyog, cuppan. Nagyapám edzett, kéregerős lába nem tűri az alkalmi lábbelit. Mezítláb megy a tarlón is. A szederág lába köré csavarodik mint egy alattomos kígyó. Tüskés szára nyomot hagy az az alsó lábszárán. Kiserken a vére is. Én láttam! Nagyapám mondta legyél te is meztéláb. Csusszanva told a lábad a tarlón. Megszokja!

Négyen voltunk a tarlón. Arattunk a földünkön. A szüleim nagyapám és én, aki alig múltam tíz éves.
A marokszedés a kaszás után történik. Sarlóval. Aztán még egy sor és máris fekszik a kötélen a levágott ÉLET.

Művésze voltam a kötélkészítésnek. Az ősziárpában magából készült a kötél, de a búza, ha hitványabb volt nem termelte ki az alapanyagot. Rozsból készült ekkor a kötél.
A kötél készítésének mozdulat-sora most is bennem van.Hogy képes lennék-e kötelet fonni, azt nem tudom.
Tudtam bánni a kötözőfával is. Embermunka. Marok kell hozzá és jó technika. Ha a kötél kioldódik, valaki nagyon bosszús lesz. Elsőként ki kell állni a keresztbe való hordás terhét. A kereszt a tarlón készül. Tizenhárom vagy tizenhét kévéből. Huszonegy kéve magas építményt eredményez.
Aztán ki kell bírnia a kötélnek azt a feszítő terhelést amikor kocsira rakják. Behordáskor. Újabb tehertétel a kocsiból a kazalba rakáskor. Itt három kézen is keresztül megy. Végül még két próbatétel: az egyik a kazalból a cséplőgép etetőjéig, majd az "etetés" finoman szórt mozdulata.

Jó föld jó búzát terem. Így mondja a nóta. (De hol terem a szép lány?) Kérdezték egymástól az emberek: hogy fizet a búza?
Tizenkét mázsa holdanként. Jól adja! A búza "alá" nem szántak istálló trágyát. Azt a krumpli ültetéshez adták.
Aratáskor jó erőben kell lenni az aratónak. Főleg a kaszásnak. Hány suhintás a kaszával, míg dűlő úttól dűlő útig ér? Ötszáz méter a távolság. Mondjuk. Egy öllel, egy kaszavágással mennyit halad előre az ember? Húsz centit talán. Egy méter öt "ölelés" ötszáz méter kétezer ötszáz suhintás. És hány rendet kell vágni. A tábla széles. Akkor annyit!

Hallom innét is azt a finom búgó hangot, amikor a kombájn motorja jár. Ha a vágóasztal is működik, akkor durva lesz a hang.
A kombájn fülkéjében halkan duruzsol a klíma! A tarlón hetven fok, a fülkében huszonkettő. A por beburkolja az aratógépet. A vezető fülkében annyi por sincs mint az íróasztalomon. Hogy adja a búza? Hatvan mázsa! Hektáronként.

A föld az, amin jársz. A talaj az, amin élsz!

A talajban sok élőlény nyüzsög. Milliószámra. A talaj szervesanyaga a televény. Régen, a tsz időkben felégették a tarlót. Elpusztították az élőlényeket. Nem talaj többé.
A talajt istállótrágyával javították. Ma túlnyomóan műtrágyával. A műtrágya megváltoztatja a talaj pH-ját. Vagyis a sav-bázis közeget.
Tiporja a nagy gép szántáskor, vetéskor, aratáskor.

Megritkult az ózon felettünk!

Adj Uram munkást a te aratásodba!
Adj az aratóknak jó kedvet, bőséget és bölcsességet.

És adj mértékletességet, igazságot.
Kevés már nekünk a mi szabad akaratunk amit adtál! Lásd, elvékonyodott, megritkult az ózon felettünk. Szabad akaratunkban tönkre tesszük a környezetünket.
A környezetünk tükörképe a mi emberi társadalmunk.
Beteg a Föld, nagyon beteg.