Magyar virtus

A világ egyik legegyszerűbb sportjátéka a futballozás.
Szabályai könnyen megjegyezhetők, könnyen alkalmazhatók, a nézők által minden mozzanata követhető. Mivel nem bonyolult rendszer áll a néző előtt, továbbá a legfontosabb mozzanata a labda elrúgása minden emberben megtalálható készség, szinte a velünk született adottságon alapszik. Látod a kisgyerek hogyan rúgja a labdát? Szenvedélyesen. Mindegy, hogy kislány vagy kisfiú. (Nehogy rám süsse valaki ezért a megjegyzésért a genderizmust!)
Aztán évek után ez a készség vagy erősödik vagy eltűnik. A környezetnek a szerepe ebben nagyon nagy.

Emlékszem rá, talán alsótagozatos legény voltam, álltam a futballpálya szélén és hallgattam az emberek beszédeit.
Községünkben ezt a sportot nem a parasztság hozta be hanem az iparos réteg. Az első futballisták is e körből kerültek ki, Juhász testvérek(Tibi és Bangyó) iparos csemeték, pl Lázár Pali bácsi, az üzemi dolgozók, Vér Feri (Tojó), Vér Jani, aztán a Pintér testvérek (Sándor és András) és így tovább.

Ebben az időben a szögletrúgás korner volt, a lesállás offszájd, a partdobás taccs, a hátvéd bekk volt, a védekező középpályás half, a középcsatár pedig center.

A játékszisztéma támadó jellegű volt. Nem tolongott a kezdőkörben tíz játékos mint most, hanem a futballpálya minden négyzetcentimétere foglalt volt.
Ez az úgynevezett WM rendszer a labdarúgás őshazájából ért ide hozzánk.
A lényege egy piramishoz hasonlított. Egy ember állt a kapuban (kapus, ez mostanra sem változott. A többi viszont mind másképpen alakult. A WM rendszerben három védő volt, jobb bekk 2-es mezszámmal, középen centerhalf (3) balbekk (4), jobbfedezet ás a balfedezet állt előttük, (5-ös és 6-os számmal) végül öt csatár, jobbról balra. A jobbszélső, mellette a jobbösszekötő, majd a center, balösszekötő és balszélső. ( 7,8, 9, 10 és 11-es számmal).
Én is viseltem (büszkén) az ötös számú mezt a dányi csapatban.

A magyar válogatott most lejátszott két mérkőzésén (Európa Bajnokság) a játékrendszerében sajátos cserét hajtott végre. Egy kapus, három hátvéd (ez így a régire emlékeztetett) aztán öt ember a térfél közepén és végül két csatár.
Ebben a szisztémában három nullra kikaptunk a portugáloktól, és egy-egy arányú döntetlent játszottunk a franciákkal.

Ezen a francia-magyar meccsen lejátszódott az a kis magyar valóság, amely a többi hasonló kis magyar valósághoz képest, sikeresen zavart össze bennünk mindent. Mindent amit a labdarúgásról tudunk, mindent, ami a társadalomban lévő helyzetünket illeti.
Ez volt valójában az igazi magyar virtus. A többi, vagyis a játék bennünk, a nézőkben hagyott valamiféle nyomot, és keltett a magyar médiával kapcsolatos bárgyú nézetet. Ezek sorozatát.

Nézzünk egy-két magyar virtust ezennel.

Az újságok (kommunikációs csatornák) úgy jellemezték az egy-egy arányú döntetlent, hogy erre a világ ( A VILÁG ) felkapta a fejét, megjegyezte magának örökre minden ember, volt covidos vagy nem, oltották vakcinával egyszer már vagy kétszer, teljesen mindegy. Világszenzációról van szó -szerintük.

Szerintem pedig arról van szó, hogy miközben dicsérni akarta a magyar válogatott teljesítményét (egyébként joggal), pontosan azt fogalmazta meg hogy ez egy kutyaütő csapat, mert ilyen eredményt a világon senki nem várt tőlük. Olyannyira gyengék, hogy minden kisebb vagy nagyobb eredmény amit botladozó lábaikkal elérnek, az isten tudja minek köszönhető, de az ő fuballtudásuknak biztosan nem.

Én azt mondom minden olyan emberrel együtt, aki már húzott a maga lábára futballcsukát és viselte a közösségének szimbólummá vált mezt, volt a hátán ötös szám (mint nekem), hogy nem csak a labda gömbölyűségének okán, vagy a vaktyúk is talál szemet véletlenségének köszönhetően, a magyar válogatott, igenis szerezhet pontot a nála jobb képességű játékosokat felsorakoztató csapattól.
Nem nagy eséllyel ugyan de ez is előfordulhat holnap is, szerdán este 9 órakor, a német válogatottal való erő-összemérés esetén.

A magyar újságírás, kommentáció, akkor lesz jó, ha a valóságot mondja, főleg olyan esetben amikor az igazság-hazugság dimenzióját mások is kontrollálhatják.
Nem kell minden esetben szenzációt kutatni, hajszolni. Nem kell nekünk minden esetben a leg...leg...legelején lenni az eseményeknek
Hogy mi a legtöbbet, hogy mi mindenki mást megelőzően, hogy mi ezt már régen megmondtuk, hogy, mindenki más csak utámunk következhet.

Végül is!
Van a csapatunkban két ember akinek édesanyja nem mondhatta ki először a drága magyar szót nekik. Nem itt születtek Magyarországon. Magyar sorsot vállaltak viszont, erre esküt is tettek. Szívembe zárom őket. (NÉGÓ és W Orbán)
A franciák ellen játszó kezdő csapatunkból csak három ember játszik a magyar nemzeti bajnokságban. Igaz az egy magyar gólt az a Fiola Attila szerezte, aki a három közül az egyik.
A szövetségi kapitány olasz nemzetiségű ember. Nem baj ez, mert W. Orbánnal együtt oly szépen artikulálva énekli a magyar Himnuszt, hogy még Nemanja is megírigyelheti tőlük.

A mi csapatunk Ukrajna és É. Macedónia szintjén van. Durván!
Volt lejjebb is, volt idő -nem is olyan régen, amikor a szurkolók levétették a meccs végén a játékosokról a mezüket, mert méltatlanná váltak azt viselni, hordozni.

A mi meccseredményeink nyilván nem idézik az aranycsapat játékát. Még talán az Albert - Bene korszakét sem. A csapatot erősítő és kenyszerpihenőn lévő Kalmár Zsolttal és Szoboszlai Dominikkel együtt sem.

Van olyan idő, amikor az embernek rossz kedve van.
Ilyenek azok a percek, amikor a magyar nemzeti bajnokság mérkőzéseit nézi. Sajnos így van ez.

A szurkolók érzelmi attitűdjében, ebben a frenetikus, égig kiáltó megbocsátásban és sikerélmény okozta felemelt hangultban együtt jelenik meg az elmaradt hétköznapi életek és jólétek heroizmusa, kézzel fogható lett talán a kiskanállal adagolt, de így is túldimenzionált ópiuma.
Akár a futballélmények mindennapjaira gondolok, akár másra. Gazdaságra, politikai ámokfutásokra, egy szűk csatornába kényszerített mozgásra, hírélményre, hogy nincs már olyan futballmeccs amely évtizedeken át tartaná bennünk a jókedvet. Pillanat van, pillanat mámora van, érzelmi és várakozásbeli kielégültség van. Pillanatnyi élet kiskanállal adagolt ópiuma van.
Szentté avatott Ri- Ria Hungária.

Abban az időben amikor a Reál Madrid Pestre jött, hogy megmérkőzzön a Vasassal a bajnokok tornája kebelén belül, akkor így állt fel a Madrid csatársora ellenünk: Tejada - Del Sol - Di Stefanó - Ruiz - Gento.
Egy ember nem jöhetett velük. A 10-es mez viselője: Puskás Ferenc!
Őt helyettesített az "idevágón" Ruiz.
Aztán Madridban helyreállt a világ rendje.

A szurkolói elégedettség indexét, mutatóját azzal mérem, hogy ha majd győz a magyar csapat, az nem lesz világszenzáció, inkább elvárt eredmény lesz. Egy olyan csatársor alkotja majd ennek a csapatnak a támadó szekcióját, amelyre évtizedek múltán is emlékezni fognak.
Hogy ki viseli majd a 10-es számú mezt (és ki az 5-ös számút) azt nem tudom ( a Madridban ez Vidalé volt), de azt tudom, hogy világbajnok jelölt csapatunk nevét, és emlékét nagyon sokan fogják őrizni.

Addig is: Ria- Ria Hungária!!!