Még egy gondolat az ötvenhatos forradalomról

Több helyszínen tartottak, faluban, városban, határon túli magyar településeken megemlékező nagygyűléseket 1956 tiszteletére.

Községünk is ezek sorába illeszkedik.

Néhány mondatot erről a dányi eseményről, mely eleven, élő gondolatokat és valamikor átélt érzéseket hozott fel bennem is, mint olyan embernek aki már 11 éves lévén jól emlékszik a dányi dolgokra.

Mivel az ünnepi beszéd is említett dányi eseményeket, azokat szeretném saját élményeim és gondolataim felidézésével teljesebbé tenni.

Három eseményt emelt ki a polgármester asszony, melyek valós történések voltak, talán azzal a megjegyzéssel kiegészítve, hogy a községházán történő iratmegsemmisítések (kútba dobták, elszórták őket) inkább nevezhető az ellenállás egyféle megnyilvánulásának mintsem felforgató tevékenységnek.
Az emberek adóíveket kerestek, a beszolgáltatást nyilvántartó lajstromokat.

Az emberöléssel járó megítélés inkább személyes leszámolás volt, de kérdés persze, miért tartott magánál Hangodi István lőfegyvert.

A rendőrt lelővő bírósági tárgyalása a helyi kultúrházban volt, többen tettek az elkövetőről őt terhelő vallomást mert egy eléggé titokzatos ember volt, még véres legendák is fűződtek személyéhez.

A falugyűlésen -a legenda szerint- jelentkezett Sándor bácsi bírónak, de a részleteket nem ismerem, annyi bizonyos, hogy évekig járt át Zsámbokra minden nap jelentkezni a rendőrségen.

Ami a forradalmi eseményekre vonatkozik Dányban, arról van személyes élményem.

Elsősorban Dr Helméczy Mátyás pedagógus nevét kell említenem.

Az első vh parkjában tartott nagygyűlésen elszavalta a Nemzeti Dalt, biztatott bennünket, hogy kiabáljuk a falun átvonuló, a fővárosba tartó tankok felé a "pasli doma" orosz nyelvű szöveget, vagyis azt, hogy menjetek haza.

A gépkocsioszlopot egy terepjáró vezette. A nagyhídnál megállt, megnézték nincs-e aláaknázva a híd, majd az őket megközelítő dányi embert megütötték, pedig csak azt akarta kérdezni tőlük, hogy hová mennek.

Helméczy Mátyást lecsukták, aztán elhelyezték Dányból és megbecsült tudós tanárként ment nyugdíjba Dunaharasztin.

A másik, rejtett pedagógus megmozdulás Kálmán Attila nevéhez fűződik.
Ezt én is csak később, tőle tudtam meg.
A Széna téren harcolt egy "dióverővel" (így nevezték ezt a puskát) de soha nem használta, járőrözött vele. A forradalmi neve a Széna-téri csapatban "Tanító" volt. Államtitkár lett az első kormányban, majd tudományos munka jutalmául doktori címet kapott, gimnáziumi tanárként ment nyugdíjba és lelkes népfőiskolás volt. Őrzöm kéziratban visszaemlékezéseit. Lelkemben pedig dányi éveit.

Érdemes lenne a dányi eseményeket a maga hiteles valóságában feldolgozni.

Aztán Hegedűs István tanárt is gyorsan elhelyezték Dányból. Azt beszélték, hogy forradalmár volt.

Az autóbusz fordulójában lévő "Gyükér Sanyi kocsmája" (szövetkezeti italbolt) előtt Magó Julia dányi tanárnő (középiskolai tanár volt, Filoména nővér titokban) kenyeret gyűjtött a forradalmároknak akik teherautón érkeztek és megálltak pihenni a községünkben. Én is kenyér nélkül mentem haza.

Szót lehet ejteni a nemzetőrség felállításáról is.
Bolla István bácsi korábbi csendőr vezetésével Nemzetőrség alakult községünkben. Két tagjáról tudok, az egyik Nagy Pali bácsi volt, ( a háborút megjárt akkor még fiatal ember) a másik Dóczi (Bader) Pista, akit azért ismertem mert a futballpályán ő volt a legkeményebb hátvéd.

Érdemes volna a dányi eseményeket összegyűjteni dokumentumok alapján is mert elmulasztottuk azt a lehetőséget, hogy míg éltek a forradalomban tevékenykedő emberek, nem kérdeztük tőlük az események sorát.

Nehéz éjszakám volt (tudom, ez magánügy) de ezzel is szeretném bizonyítani azt, hogy a forradalmi események még ma is felkavaró élményeket keltenek bennem.

Megnéztem minden elérhet csatornán és hírportálon a megemlékezéseket, részt vettem a dányi ünnepségen is, elég volt ahhoz, hogy nyugtalan, álmatlan éjszakám legyen.

A történelmében élő bölcs nemzet minden olyan elmúlt-kori, múltbéli eseményt újra és újra beépít a maga személyiségébe ami nem hagyja őt nyugodni, hogy a feledés homályába süllyedjen a hősök áldozata, sokszor életáldozata is.

A magyar nép és mondjuk ki, ne legyünk álszemérmesek, a dányiak is elfelejtették a nemzeti ünnepeinket kellő tisztelettel és alázattal megtartani és ha még halványan, időnként erősebben meg is nyilvánulnak szakrális ünnepeink, azok már inkább szekularizált események mintsem érzelmileg, tudatilag azonosulni tudó alkalmak lennének.

Ez a veszély áll fenn napjainkban és ezért, ennek következményeiért, senkit magunkon kívül okolni nem lehet.

DE ezt is magunknak kell viselni, aminek feldolgozása is nehéz egy olyan makro környezetben és mikro világban ahol a felelősöket rossz sorsunkért nem magunkban hanem a másikban keressük.