Népfőiskola

Gyergyószentmiklósi szállásunkon korán keltünk, indulás az autóbuszra, hogy elkerüljük a nagy országúti forgalmat, mely ilyenkor, Pünkösd szombatján különösen jelentkezik az oszlopokban haladó emberek sokasága miatt.

A határt átlépve - ahol némi izgalom mindig van, hordozva még bennünk régi emlékek maradványait - rátérünk az E 60-as útra, mely sokáig velünk marad. Jó minőségű út, az olaszok építették a rendszerváltás után. Haladni gyorsan mégsem lehet, mert a sűrűn egymás után fekvő települések ezt nem teszik lehetővé.

Induljunk el Csíksomlyóra ezennel, lélekben, elménkben és szívünkben felidézett érzéseink, élményeink segítségével, hogy mindazt a szellemi és lelki ajándékot, melyet kaptunk, szinte újra megelevenedve megújítva megerősítsük és a mai időkre is aktuálissá tegyük. Az utolsó utunk 2019-ben volt.

Az első rész vége Borsos Gézával fejeződik be, mint olyan emberrel, akihez elvezetett bennünket Béres Tiszteletes Úr.

Egyszerű a képlet. Ha nem jött volna létre ez a találkozás, akkor nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy nem Gyergyócsomafalva a mi testvértelepülésünk Erdélyben, hanem valamelyik más város, falu.

Kevés a levegő.
Nincs mese, ki kell mondani, elveszik tőlünk a levegőt. Fulladozunk.
Rátelepedik tüdőnkre, mellünkre a fojtó nehézségű levegőtlen, oxigénhiányos 21-ik század, immár lassan negyedévszázadnyi füstös-ködös szmogja. Hol ennek, hol annak képében mutatkozva, árva harcot vív bennünk a lét sápadt ereje, megrabolt testünk ziháló levegőtlenségével.

Ki lát bele a gyűrött levelű bimbók belsejébe?
Ki hallja meg a zenének áhitatos csendjét?
Ki állítja meg a szelek duruzsoló némaságát?
Ki a fény láthatatlan hordozója?
Ki a némaságunk beszélő titka?
Ki a bánatunk temetője?
Az öröm játszadozó jókedve?
Súlyos terheket cipelő létünk néma viselője?
Lángoszlopunk, fényünk, tengeri hullámokon ringatózó álom-valósága?

Vajon miért határozza el magát egy-egy ember (emberpár), hogy tanyát vesz, hogy megtanul gazdálkodni, vagy egyszerűen a természethez közel kerülve, maga mögött hagy csapot-papot, a nagyváros fullasztó döglött levegőjét, civilizációs betegségeket okozó (közte a depresszió is) környezetét és e helyett a magányba menekül.

Apró tévedése az embernek, hogy a történelmet nagy világrengető személyek alakítják.

Nem tudni miért, csak sejthető, csak kikövetkeztethető, hogy miért nálunk épült meg talán legutolsónak az új iskola. Vagyis a legújabb,nyolctantermes, tornateremmel, tanári szobával, szaktárgyakra készült úgynevezett kabinettel.Még a nyolcvanas évek elején. Tehát négy évtizednyire a mai naptól.

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és erőtlen égtől
Ments meg Uram a szürkeségtől.

Édes az ifjak méntás koszorúja,
Fehér öregek aranyos borúja,
Virága van tavasznak, télnek:
Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg keresők Barátja,
Hogy ne nézzek előre se hátra.
Tartsd rajtam szent nyugtalan ujjad,
Ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Házat építeni annyit jelent, valaki végleg megtalálta helyét a világban. Az életben. Magyar szokás. Az én házam az én váram! Mutasd meg a házadat, megmondom ki vagy! Jobb a szülőföldön egy putri, mint máshol egy kastély. Hazavárlak! Isten hozott!

Ha más napot nem is nagyon, de a születésünk napját -és persze más jeles napokat is, mint pl házaságkötés, ggyermekeink születése napja stb- számon tartjuk és megemlékezünk róla, időről-időre.

A édesapánk, édeanyánk születése napját is tudjuk.

Ez az aktív magány, amit a pandémia-okozta rendelkezés kényszerít ránk -okkal és jogosan- nagyon aktív szellemi életet is generálhat, kiválthat bennünk. Nem rossz az, higgyétek el, ha az ember néha elcsendesedik, elvonul a világ zajától.

És azon az éjszakán
Kenyerét kezébe vette
Önmagának Szent Torán
Érintéssel megszentelte
És ezen a Vacsorán
-legszentebb volt az az Este
ne csodálkozz e csodán-
Megmondta, hogy
AZ A TESTE

Aztán felvette a Bort
Szent Kelyhébe fölemelte
Ezzel e "Halotti Tort"
Szava élő "Torrá" tette
- a bor nem az ami volt
megújult az érintésre
Így lesz az Élő, ami "holt"
Megmondta, hogy

Talán nem haragszik meg rám Petőfi Sándor, hogy költeményének címét átvettem.
Miként a költőnek sem sikerült a terve, miként is fog viselkedni régnemlátott édesanyjával, (a sok szebbnél szebb gondolat füstbe ment, vagyis nem úgy történtek az események amint ő azt eltervezte), sokszor megy a füstbe a mi tervünk is. Vagyis elszáll mint a kémények-eregette "göndör" füstök.

Sokszor gondolkodom azon, reggeli ébredés után, mondhatni rendszeresen, hogy melyek azok az ügyek, dolgok, feszítő érzések, kimondásra vágyó szavak amelyek csak rám tartoznak és másra nem. Vagy nem mindenkire.
Tegyem e félre "e szent fát" (vagyis a médiumi eszközöket), vagy elsősorban tanulságként használjam mások javára.

"Temetésre szól az ének, Temetőbe kit kisérnek......

Petőfi Sándor verséből történő idézettől semmi nem lenne kifejezőbb, hogy utóljára szóljak hozzád kedves Hambalkó Feri.

Sugárzó jókedvet árasztanak azok a történeti mesék, amelyek állatokról szólnak, de úgy, hogy az állatok szinte embermód viselkednek.

Már gyermekkoromban is rácsodálkoztam. Megfogott rendkívülisége. Nagyobb, terjedelmesebb volt a "társainál" és ma is megállja a versenyt az összehasonlításban.
Nem csak kiterjedése, de formája is nagy hatással volt rám. Nézegettem, forgattam, nehéz testét aztán a helyére tettem.

Most ismét elővettem. Jó okom van rá. Nem is lehetne nála jobb barát és tanácsadó ma sem.

Már gyermekkoromban is rácsodálkoztam. Megfogott rendkívülisége. Nagyobb, terjedelmesebb volt a "társainál" és ma is megállja a versenyt az összehasonlításban.
Nem csak kiterjedése, de formája is nagy hatással volt rám. Nézegettem, forgattam, nehéz testét aztán a helyére tettem.

Most ismét elővettem. Jó okom van rá. Nem is lehetne nála jobb barát és tanácsadó ma sem.