Itt vagyTartalom / Helyesbítés, egy névcsere miatt

Helyesbítés, egy névcsere miatt


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2021 December 10

Kedves Olvasók! Barátaim!
Előző írásomban így szól egy mondta: "Jól látjuk ezek után, hogy az 1272 csak Sebestyén gyógyulásának éve."

Helyesen úgy van, -másütt ez többször megfogalmazódik, hogy 1272-ben nem Sebestyén, hanem Benedek gyógyult meg.

De azt gondolom, hogy a figyelmes és kedves Olvasók ezt észrevevén, elírásnak vélik, ami fedi is a valóságot.

Még talán annyit mondanék, hogy Kozár atya a 700 éves falutörténetet nem a település alapítására érti, hanem a Benedek gyógyulása óta eltelt hétszáz évre.

Bizonyíték erre az is, hogy Gyula atya így kezdi könyvének legelső mondatát: "Dány a történelem tanúsága szerint 1272-ben már lakott hely, falu volt."

Ezzel a jövő évi ünnepséget én nem prolongálni (időben eltolni) javasolom, sőt azt megtartani, magam is fontosnak tartom.

A tények miatt így még izgalmasabb lesz a készülődés, mert az ünnepség pontos okát meg kell jelölni. Gyula atya írására is vonatkoztatva úgy kell megjelölni, hogy az ne legyen történelemhamisítás, hanem egy fontos lépés ahhoz a Kozár örökséghez, amit a"Dányi pap" éppen ebben a munkájában is példaként állít elénk, a kiapadhatatlan község- és hazaszeretet olthatatlan továbbvitele.

Cimkék