Történelmi vonulat szitáló ködben. Gondolat-töredékek.

December 28-án történt. Azaz tegnap.
Sűrű, nehéz vízcseppekkel volt tele a levegő, úgy szitált a köd, mintha eső esne.
Borongós, hideg, nyirkos nap volt.
Temetésre gyűltünk össze. A hangulatunk, az érzéseink jelentek meg az égen, a felhőkben, az éterben, a légkörben, a földhöz közel is.

Plébános atya Erzsébet testvérünktől búcsúzva, utalt a nap, december 28-i emlékére is amikor azt mondta, hogy ez a nap a dolores dies, a mortes dies az egyházi rend szerint a fájdalmak napja, a halál napja.
Most egy édesanyát, nagymamát temettünk. Mondhatni, még fiatalon.
Emlékezetünkbe idézte plébános úr azt a szomorú napot, aminek emlékét tartjuk az Aprószentek ünnepén. December 28-án.

Néhány mondatot szeretnék szólni arról az időről aminek emlékére tart megemlékező ünnepet az Egyház, most december 28-án. Majd később másról is szólok.

Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek (valószínűleg babiloni tudósok) látogatása, Krisztus születésének hírül vétele után, minden két év alatti fiúgyermeket. (Mt 2,16)

Nagy Heródes?

Hiszen ez a régóta uralomban lévő király, aki vasfegyelemmel kormányozta Izraelt, a megszálló rómaiakkal viszont jó kapcsolatot tartott, aki eltétetett lába elől mindenkit ha őt hatalmára veszélyesnek tartott. A tulajdon gyermekét is. Jézust is kereste, az új Királyt, mivel nem találta, megöletett minden két év alatti fiúgyermeket.
Nagy Heródes, a történelem tanúsága szerint időszámításunk előtt (Krisztus születése előtt) 4 évvel meghalt.

Miképpen lehet ezt az ellentmondást feloldani?

Nagy Heródes halála után Galileát -Jézus családjának lakhelyét- egyik fia, Heródes Antipász kapta, hogy ott uralkodjék.
Judeát viszont -ahol Betlehem volt- a legidősebb fiú, Arkhaleosz irányította.
Arkhaleosz kapzsi ember volt. Hatalmát fitogtatva, még a megszálló rómaiak is megelégelték uralmát és elüldözték a trónról.
Judea egyébént is "darázsfészek" volt a rómaiaknak. Az országrész kormányzását úgy oldották meg, hogy helytartót neveztek ki az élére. (Ilyen római helytartó volt Pontius Pilátus is az Úrjézus kivégzésének, keresztre feszítésének idején.)

Mivel Nagy Heródes történelmi tény volt, miként az uralkodása is, a gyermekek leöletése is, Jézus Krisztus születése is, ezért a dátumokon változtani kell. A tény, tény marad, de a számított idő megváltozik.

Jézus Krisztus élete és halála nem csak történelmi tény volt, hanem a világ sorsát lényegében meghatározó isteni küldetés is (az Atya elküldte fiát) ezért a születése -melyhez számítjuk most a történelmi idő kezdetét- néhány évvel korábban volt. Talán i. e. hatban, vagy hétben.

És most egy kis huszadik századi dányi epizód.

Visszagondolva a huszadik századra, melyet már két évtizede magunk mögött hagytunk, röpke pillanatra emlékezetünkbe felidézve a rendszerváltás óta eltelt több mint harminc esztendőt, azt mondhatjuk, hogy az a generáció, (pontosabban szólva generációk) amelyek a huszadik század történelemalakító tényezőjévé váltak egy olyan történelmi kornak áldozatai vagy szerényebben szólva viselői, amelyet szebbé is tehetett volna a sors, ha nem lenne a Himnuszunkba is fogalmazva: balsors akit régen tép. Magyar sors, magyar élet a népek tengerében.

Erzsébet, akit mindannyian Erzsinek hívtunk, kinek utolsó tisztességet adván temetésére összejöttünk, nagyon sajátos magyar időszakban, élettérben, küszködő-kapaszkodó magyar honban született.
Koporsójára írt évszám visszarepít bennünket gondolatban az 1950-es évekre.

Rákosi Mátyás kormányának népjóléti, majd egészségügyi miniszterét aki 1949-től 1953-ig töltötte be tisztségét Ratkó Annának hívták. Egy megszállottan elkötelezett ember volt aminek -mint lenni szokott az ilyen emberekkel- látszólag jó de inkább ellentmondásos korszaka, a Ratkó- korszak 1950 és 1956 közé eső időre esett.

A Ratkó korszak legellentmondóbb jelensége a gyermekszületések számában mutatkozott meg.
Ratkó ugyanis két intézkedésével elérte a gyermekszületések ugrásszerű növekedését ebben az időben.
Az egyik intézkedés az abortusz, a művi vetélés szigorú tilalma volt.
A másik a gyermektelenekre kivetett adó.

Erzsi is a Ratkó korszak idején született. (De egész biztosan nem a Ratkó intézkedések eredményeként.) Erzsi néni és Sanyi bácsi szeretetteljes családi légkörben nevelte fel három gyermekét. Két fiút és a kislányt, a legidősebbet, Erzsit.

Erzsi hetedik osztályos volt amikor én haza kerültem tanítani. Mintagyerek volt az iskolában. Színjeles, kitűnő minden évben.

Az ő korosztálya -mondjuk ki még egyszer és többé soha- a Ratkó gyerekek, nagy történelmi tettre voltak hivatottak.
A korosztályból orvosok, mérnökök, tanárok, az érettségizők egész sora (esti tagozaton) került ki, akik többet, jobbat és másképpen akartak mint szüleik.

A Kádár-korszak minden negatív jelensége ellenére is, távlatokat nyújtottak ezeknek a gyermekeknek. Mint ahogyan két másik osztálytársa,, Erzsi is lehetett volna orvos. Tanár, vagy mérnök. Mint számosan mások. Szakmunkás lett. Precíz, pontos munkát igénylő mesterségben.

Ez a korosztály megépítette két kezével szinte, mint madár a fészkét, oly szeretettel is saját családi házát, berendezte a szocialista kultúra engedte lehetőségek között bútorokkal, festményekkel, hobbijukat kielégítő eszközökkel.
Nem félek kimondani hogy boldogoknak láttam őket. És ha a gyermek boldog, boldog a szülő is. És áldozatkész. Segítőkész.

A faluban magas lángra csapott az emberszeretet, szinte ellentmondásképpen ebben az időben. Barátságok születtek, kapcsolatok épültek. Új "családmodell" jött létre: a fiatalok szinte családi kötelékbe élték meg az egymáshoz tartozást. Az egymásért való felelősséget.

A "felpuhult" magyar szocialista modell új életérzéseket teremtett. Ha a nagyvilág még nem is tárta szélesre a kapuját előttük, de vékony szálakon már látható volt a Nyugat. Zenében, öltözködésben a pult alól előkerülő (netán csempész úton) nyugati divatnak megfelelő "cuccok" találtak gazdára.

Nagy volt az ára, amit fizetni kellett mindezért.

Olyan korban éltek gyermekként ami egyszerűségében is biztonságosnak látszott. Biztonságosnak, irányítottnak. Meghatározónak, sőt meghatározottnak. Determináltnak. Eddig elmehetsz, de tovább ne merészkedj.

A szocializmus már lerakta alapjait a falu mezőgazdaságának tsz-ekbe való tömörítésével.

Új modell, felnőtt modell viselkedési kultúra, kapcsolati háló került eléjük. Az 1960-as évek-ben és még a 70-esekben is, ez az új modell elveszítette régi hagyományait, paraszti gyökereit. Új embertípusról tanítottak az iskolákban. A régi családi és közösségi értékek még elevenen éltek bennük, de a minta, ami eléjük tárult, már más volt mint az eddigi.

A mindig élőképet és elevenséget mutató falu, nappalra kiürült. Gyárakba mentek a szülők, üzemekbe. Kevert értékrendszer uralkodott. Fellépett egy sajátos értelmi-érzelmi cunami a községben, talán kognitív disszonancia, amelyben két én létezett. A régi, amelyet az uralkodó ideológia reakciósnak minősített és az új, amit viszont pontosan megmondani senki se tudott.

Erzsi és társai már városiak lettek. A szó szociológiai értelmében, de még falun laktak. Abban a faluban, amelyik az igényeiket távolról sem tudta kielégíteni. Vagy csak hiányosan volt erre képes.

Saját korosztályukban találtak menedéket. Annyi volt a fiatalság és modernség életükben, amennyit ki tudtak harcolni.

Erzsi a tanulás mellett aktív közéletet is élt.
Tánccsoportba verődtek. Szinte egykorúak, egyívásúak voltak.
Elemi erővel távozott a felhalmozódott életerő belőlük, melyet a táncban mint az érzések egyik legkifejezőbb formájában úgy jelenítettek meg, hogy a térség hírességévé is váltak. Nem csak idehaza, a szülőfaluban, de szerte a megyében is volt nevük, volt ázsiójuk.
Volt egy könyvtáros asszony aki felkarolta őket. Volt egy tanítónő, aki szárnyai alá vette őket. Áldás az ő poraikra is.

Hogy milyen lélektani erők és impulzusok adták a tánc erejét, nem tudni, mert a messze mostoha körülmények között is, megmutatták bámulatos tehetségüket, ami a rejtett geneológikus vagyis visszakövetkeztethető szülői, családi értéknek volt köszönhető.

Mint mondtam, nagy árat fizettek ők a boldogságukért. Az életért. A fiatalságuk nemes kötelékei bár egymáshoz láncolták őket, de az élet mégiscsak egyéni.
Egyéni dráma vagy egyéni játék, esetleg tragédia.

Szomorú leírni, hogy táncmesterük -akit ők a kor ellenére Bandinak szólítottak, velük távozott az élők sorából.
Meghaltak a partner fiúk is. Ha jól számolom öten vagy hatan.

És most már velük tart Erzsi is.

Valamikori vidám élete ha az utóbbi időben sok szenvedésre is váltott, gyermekeiben és unokáiban, most már csak azt mondhatom hogy testvérében, az idős és szeretett édesanyában feloldódott és tovább él.
És aki őt valamint ezt a korosztályt szerette, részese volt a történelmi vonulatnak amelyben éltek és nem csak szemlélője, de életprogramban kicsúcsosodó majdnem teljességben követte is, már ha csak a részvét szavával szólhat róluk, a dányi történelemnek fontos szereplőiként tarthatja ezt számon.