Angyalkák piros ruhában

Évtizedekkel ezelőtti gyermekkorunk zimankós télidejében, amikor a fák meghalt ágain mint öreg apó fehér szakálla csüngött a zúzmara, átölelte az éjszaka szerelmesen az eget és reggelre olyan vastagon borította a frissen esett puha hó a földet, hogy azt az útból ellapátolni is alig lehetett.
Az úttesten -földút volt akkor minden utca- nem csak a gyermekek szánkói siklottak nevetős símasággal, hanem a robosztus, lóval vontatott szánkók is. Fura tákolmányok voltak ezek a szánkók. A gyermekszánkók is és a teherhordó nagy szánkók is. Nem gyárakban készültek, futószalagon, elemeikből összerakva fantáziátlan primitívséggel mint a mostaniak hanem minden gyermek szánkója olyan volt, ahogyan azt az édesapa, vagy a nagyapa kifaragta. Az alkotó szíve dobogott ebben. Nagy ajándék volt ez valamikor a gyermeknek. Éppen a jóság és a szeretet okán.

Azóta nagyot változott a világ.
Eltűntek a varázslatos téli napok. Elvitték magukkal a szeretet gyöngyeit is. Száraz hideg napok jöttek helyettük. A sarkvidék küldte őket. Nem itthon teremnek, hanem importáljuk őket. A mi józan hideg napjainkat a beköltöző cinegék, a kékcinege, széncinege az őszapó és a színes tollú süvöltő madár hozta. Lehet, hogy éppen északról de inkább abból a titokzatos veremből ahová gyermeki fantáziánk küldte el őket a Sándorok, Józsefek és a Benedekek napján. Viszontlátásra kedves barátom, majd jövőre újra találkozunk.

Sokat változott a világ azóta!
Ebbe illik a hangulatlan, műfényekkel és nejlonokkal, műanyagokkal tarkított világ, de hála az örök Szeretetnek a szeretet amit a gyermekek a szülőktől kapnak, változatlan. A szülők szép szeretete és a nagyszülők áldott szeretete. Kár, hogy ezt a szeretetet nem az éjszaka esett kristálytiszta hó övezi, hanem a világ butító játéka. Jétékszerek lettünk magunk is. Játékok lettek a gyermekeink is. Játékok, amit egy megfoghatatlan kéz irányít, kormányoz valahonnét a toronyépületek számítógépekkel terhelt irodái felől.

December végéhez közeledve, bármilyen bonyolult is a világ, bárhogyan változik is, mégis letisztul azok lelkében, akik az újraszületést várják. Jézus eljövetelét a betlehemi jászolban.

Ha nem is lettem rabja, nem is fogok rabja lenni a számítógépes világ nyújtotta szirénhangoknak, de azért ott van az én íróasztalomon is ez a kiber-kultur világ poszt-posztmodern egy példánya.
Megnézem néha rajta még a facebookot is. Nem okoz az élmény mindig örömet bennem, de használom mégis, mert az emberi világ (és lélek) sajátosan jelenik meg benne. Keresztmetszet abból a térből amelyikbe én is mozgok, bár egyik végétől a másikig sohasem jutok el.

Le lehetne írni, talán még én is letudnám az emberi viselkedés egy sajátos modelljét egyfajta típusait az emberi nemnek akik megnyilvánulnak e térben. Szólnak erről-arról, politikáról a mások hangján vagy ízléstelen és rágalmazóan a magukén. Aztán vannak a szelídek, az igenlők, a dicsérő század ezt követően akik mindent dicsérnek a "jól nézel ki" és a "csinosak vagytok" kegyes hazugságokat is, és vannak természetesen azok, akik engem is "megfognak". Megérintenek. Egészen a meghatódottságig.

Ezek a képek és néhány mondatos (esetleg szavas) kommentek amit hozzájuk fűznek.
Ezek a képek amit nagyon szeretek nézni és el- elgondolkodni felettük, jövőbe tekintő makulátlan fantáziával, nem mások mint azok amelyek gyermekekről szólnak. Lépnek, mennek, másznak, bekenik lekvárral a csinos kis képüket. Próbálkoznak ezzel-azzal. Tanulják egyszóval a világot.

És megjelenik anyuka égőpiros ruhában. Lángol szinte a kép, és még jobban lángol amikor körülveszi őt három gyermek. Mondani sem kell, égőpiros ruhában.
Lángol a szív is. Lángot vet és meleget ad. Ez a melegség elárasztja a szobát. Bebújik a ruhák közé, a szekrénybe, a bútorokba, a szőnyegbe, a radiátorba. És bebújik az éterbe is a kíber-világba, ahol mindig csak titokzatos sötétség van és rideg-hideg tél. Így gondolom. De az égőpirosba burkolt kis szentek láttán még talán itt is melegebb lesz.
Bebújik ez a melegség a családba is. Megenyhíti a nagymama testi fájdalmát, a dédi öreg szívét is körbeveszi friss lángokkal, gyógyító meleggel.

Három tündéri lány egy családban. Égőpiros ruhában karácsonyt várva.
Három szép kislány mellett a már most is "nagy úr", kiváló táncos, legkisebb ajándék, kisöcsi. Kisfiú a lángoló lányok mellett, fehér ingben, fekete csokornyakkendővel.
Anyuka is fiatal(os). Modern frizurája a mostani divat szerint készült. Egyik felén fiúsra felvágva, rövid hajjal, másik oldalon hosszabb és a fejre símul. Tinédzser még mondhatná aki nem ismeri, az égőpiros ruhában, de négy szép gyermekkel kicsi életnövendékekkel, boldogörömbe hajló nehézségek között nem lehet más út, csak szépnek lenni. Fiatalnak és anyukának.

Tündérek égőpiros ruhában. De szépen is festenek a betlehemi jászol körül. Megvígasztalják a jászolba fekvő, földre szálló Istent, aki emberré lett értük is. Az ő boldogságukért, a tiszta szívért. A belőlük eredő jóságért és a kiapadhatatlan szeretetért.

Kicsi három földi angyal! Soha ne feledjétek ezt a szép lángolóan tűzpiros színekbe pompázó karácsonyt, és a kétezerhuszonegyes esztendő sok fájdalmát.

Zengjétek szüleitekkel együtt a karácsonyfa mellett örömajándékként kapott tűzpiros ruhában, Betlehem igazi csillagát köszöntve: A Kis Jézus megszületett örvendjünk.