Üzenetek - emlékek

Még ma is érzem a földnek az illatát ha rá gondolok.
Érzem azt a puha, feketébe hajló földbarna illatot, amikor az eke megfordította a földet. A talajt. A szántó-eke tudniillik amely főszereplőnek lépett elő az őszi betakarítás után. A legfontosabb talajművelések egyike volt az őszi mélyszántás. Ma is az.

Lehet kérem drogériákba menni, mindenféle illatosított kence-fencével itt gazdagodni. Illatfelhőket eregetve, földet alig érintő lábbal szálldosni, közlekedni. Hamis illatokban bővelkedni és létet gazdagítani.
Talmi dicsőségek ezek. Elszállnak mintha sose lettek volna. Emlékük se él tovább mígnem helyükbe lép az újabb, általában reklámokban életre kelt kínálata a szépségiparnak.

Nem így a föld illata! Akit egyszer, legalább egyszer, boldog pillanatainak csúcsán megérint a szántóeke nyomán felszálló illat, az örök földi boldogságot szerez magának. Mert azok az emberek ezt az élményt míg élnek magukon viselik életük rövidebb-hosszabb idején át.

A szántóeke végig kiséri a földművelés kultúrájának minden szakaszát.

Az én életemnek meghatározó élményévé vált, az a rövid, néhány évig tartó idő, melyet -még gyermekfejjel és nyiladozó ésszel- megtapasztaltam.

Több, sokkal több ez annál mint egy sima emlék.

A szántóeke abban a korban amiről most beszélek, vagyis néhány évtizeddel ezelőtt, megbecsült eszköze volt a parasztembernek. Féltett és gondozott kincse.
Főleg az eke kormánya. Ez az egyik legfontosabb része az ekének, e csodába illő rideg, és mégis szeretett barátnak.
Az eke kormánya egy sajátosan meghajlított vas-acél lemez. Egy görbe tükör-féle, nem illik az Euklídeszi geometria egyik alakzatába se.

Az eke kormánya egész életében a földet csókolja. A felülete tükörsíma. Soha nem rozsdás, mindig fénylik. Hogy is volna! Rozsda az eke kormányán? Vagy karcolat. Vakrozsda -mint a szántó-vető mondja- mely eltávolíthatatlan és vérig sérti a földet. A talajt. Minden kis elváltozás, gondozatlanságból eredő hiba alkalmatlanná teszi az ekét, magát a szántásra.

Kisgazda! Mondta rám nagyapám, híven óhajtva, hogy a nyomdokába lépek. Földművelő leszek.Varázsló ezzel együtt és művész, valamint olyan tárgy, dolog birtokosa, amelyik megvéd egész életemben a rossztól. A rossz cselekedetektől és a még ennél is rosszabb "nem-cselekvéstől" azaz a lustaságtól.

Az eke kormánya a "gerendőre" van erősítve. A talaj felőli oldalán található az ekevas, amelyik vízszintesen vágja el a földet. A kormány előtt csoroszlya van. Ez hasítja ki a szántásba a szélességet. És vezeti a munkát. A munka irányát. Előre hát mindig, hosszú szabályos barázdát hagyni.
És az eke szarva? Fontos kellék. Fogja a gazda vagy nem, szántás közben az adott pillanat bölcsessége határozza meg. Aki egyszer ráteszi az eke szarvára a kezét az ne nézzen hátra. És ne is vegye le onnét. Sohasem. Így tanít Lukács az ő evangéliumában.
Az eke ennélfogva bibliai tárgy. Jézus tükröződik benne. A követés, a hűség, az előre tekintet és a létezés lényege. Az alkotás.

Gondolunk sokszor szüleinkre, nagyszüleinkre. A gondolat gyorsan elhagy bennünket, ha nem azonosítjuk be valamivel. Mondjuk egy tárggyal.

Én nagyapámra, apámra (ezáltal szüleimre és nagyszüleimre) úgy tudok szeretettel és tartósan gondolni, hogy megjelenik előttem az eke kormánya. Ez a fényes és tiszta elem. A szennyeződéstől mentes, szeretett eszköz.
Mint az eke tisztasága és örökkévalósága, úgy állnak ők előttem. Hibátlanul és tisztán.

Aztán más is van itt. Mások, akik emlékezetünkben élnek.

Néhány nap kell még hozzá és egyéves évfordulója lesz annak, hogy a járvány, a tomboló, fékevesztett ördögi erő, a vírus elvitte közülünk azt az embert, akit nagyon becsültünk és szerettünk.
A vírus tette -mondjuk úgy, hogy át nem gondoljuk az eltávozás lényegét, tudniillik azt, hogy az eltávozás oka lehet a megszólítás is. A Teremtő szava. És akarata. Ennek a bonyolult, számunkra megfejthetetlen titoknak a végpontja. A halál. Éppenúgy megfejthetetlen mint a megszületés. Akár születés, akár halál -hitünk szerint- megszólítás. Létre hívás vagy életből való távozás.
Akár egyik életből a másik életbe való átlépés. Fizikai létből a tiszta lelki, szellemi létbe.

A körünkből eltávozó embernek, az újjászületés boldog időtlen-idejében létező barátunknak az emléke is kötődik hozzánk. Nem csak úgy, hogy emlékeinkben él, hanem úgy is mint aki eszünkbe juttatja a múltat, a közös földi létet.

Dániel próféta éppen a szentmise mai Olvasmányába adja a kezünkbe az emlékezés örök létét.

Így jut majd mindig eszünkbe kedves barátunk, mint ahogyan Dániel mondja:

"..akkor majd az érteni tudók, ragyogni fognak mint a fénylő égbolt, akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok."

Sic itur ad astra! -vagyis így jutunk a csillagokig.

Nem számítva persze, hogy honnan jöttél. Az ekeszarvát markoltad hűségesen, Krisztus fényében, vagy az egyetemi katedráról hallatszottak szavaid, akár így akár úgy, a feltámadás dicsőségébe juthatunk.

A fénylő égbolt tündöklő csillagaival csak úgy ragyognak és ragyoghatnak, mint amilyen tiszta hűségben tündököl a szántóekének kormánya.

A csillagjárású egek a földi lét misztériumával karöltve vezetnek el bennünket az örök hazába, ahol az elemek harca és együttjárása a szépség harmóniájába burkolva szűnik meg és lép át egy magasabb dimenzióba.