Gondolat - töredékek (avagy bejegyzés egy évkönyv margójára)

Visszaemlékezni annyit jelent, mint újra érezni azokat az élményeket, amelyek máig hatóan élnek bennünk.
Az emlékezés persze lehet csalóka is, ha az ember legfrissebben megélt élményeit -múltbeli történetként- vetíti vissza, mintegy fordított projekcióként (belevetítésként) és így az átértékelt múlt nem más, mint a jelenvaló múltbafeledkezése.

Az emlékezés megszépítheti azt is ami kellemetlen volt az ember életében, mert saját gyengeségét könnyen felejti az ember, éppen úgy mint mások gonoszkodásait, mely -mint önvédelem- sajátos reakciója a szembenézésnek.

Viszont ha már ír az ember,- akár visszaemlékezést, akár mást- miért is ne lenne benne szándék a hitelességre. Az igazat és csak is az igazat mondani, igazat úgy, ahogyan a lélek ereje diktálja.

A felidézés adyendrés áthallása a csendnek. "Napsugarak zúgása amit hallok."

Azt vallom, hogy nem az események a fontosak egy iskolalás életben,
hanem az iskola üzenete.
Mi történt velem, vagy velünk, az mára már nem nagyon fontos. Sem nekem, sem nekünk. Másnak meg éppen nem.
Hogy miképpen dobálta az aktuális politikai rendszer az iskolát, miként játszott vele a hatalmasok kénye-kedve szerint, mint a forgószél a felkapott porral, arra lehet emlékezni ugyan, de az sem több múló konzekvenciánál.

Mit üzent nekem a besnyői Alma Mater, a Török Ignác Gimnázium?

Elsősorban a valahová tartozás örömét. Azt, hogy az ember nem marad magára még a legnagyobb magányosság idejére sem. Főleg, ha kétségek gyötrik.
Üzeni azt a biztonságot jelentő tudatot, hogy "valahol lenni kell egy palotának, ahová bejáratos, kit idelenn a minden örömből és fényből kizártak".
Ennek a palotának nem az illúzióját teremtették meg nekünk tanáraink, mert tudtuk -és azóta már méginkább tudom-, hogy ők is ennek a palotának ajtajához siettek bebocsátást kérni, személyes életük titkolt vágyait öntve a fényesebb és szebb életre remélt növendékek, tanulók elméjébe.
Én ezt éreztem akkor. Éreztem, de nem tudtam. Honnan is tudhattam volna, hogy a magyar iskolatörténetben egy egészen új gimnázium tanári karának többsége, döntő többsége az Úr elkötelezett híve.
Engem az Isten vezérlő szeretete irányított amikor édesapám beíratott a "törökignácba", és édesanyám kézenfogva vezetett föl a meredek domboldalon, megkezdjem mintegy negyven tanulótársammal együtt a tanulmányaimat.
(Érettségire maradtunk tizenhatan, mutatván a gimnázium -melyben semmi tömegszervezet nem tudott lábra kapni, sem Kisz, sem MHK, vagy valami más, -erős és szigorú tanári karát, melyből az emberi együttérzés és gondoskodás ugyanakkor sugárzott. De az igényesség is. A megalkuvás nélküli tanári magatartás. Követelek tőled, mert tisztellek -illett rájuk a klasszikussá vált mondás.

És ez az iskola magasan áll előttem most is, mert tudom, nem a domb tartotta magasan, hanem a benne munkálkodó szellem.

Üzente ugyanakkor ez az iskola a küldetés gyötrelmét, az állhatatosság tisztaságát, az igazmondás próbatételeit, az emberséget, hogy most is ott van gyöngéd símogatásainkban és szomorú nézéseinkben.

És üzente a tudás hatalmát! A jóllakottság helyett a szellemi éhségérzetet, hogy mindig tudtunk meríteni a végtelenből. A tudás végtelenségéből, az idő mérhetetlen szubsztrátumából a tér végtelenségéből és a múlhatatlan jövőből.
Semmi nem befejezett.
Az iskola sem.
A tudás-éhség sem.
A világ sem.
És az ember sem.
A folyamat sem, az újrateremtés sem, az alkotás sem.

Üzente az iskola nekünk a magyarságunkat.
Magyarságot üzenni, internacionalista közegben a legszebb hazaszeretet példája amit elgondolhatunk.

Ezért tudjuk Radnótival kérdezni ma is: "van- e ott haza, ahol értik a hexametert.
Juhász Gyulával tudtam ezért mondani Szegeden: " itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, Petőfi Zoltán erre ballagott".

És üzente.... hogy illenék végre mindannyiunknak -ha kell- megszólalni.
Őszintén, mint embernek dukál.
Igazul, mint várják ítéleteiket azok akiket megcsaltak.
Megmásíthatatlanul, mint a kőbe vésett Parancs.
Emberségesen és empátiával mint ahogyan azt a kitaszítottak, várják.
Előremutatóan, mint a remény.
Ellentmondást nem tűrően, mint ahogyan a felhőkben életre kél a harag.

Úgy, pontosan úgy végül, ahogyan a jó iskolák, az Alma Materek "a Jó Anyák" ezt tanították.

2019 február 28

Gódor András