Iskola a határon, iskola a falunkban

Milyen érdekes a világ, ha jól megfigyeljük.
Beszédesen érdekes!

Bandukoltunk a havas hómezőn Andrással.
Az ökumenikus ima hét legutóbbi alkalmával történtekről beszélgetünk. Milyen üde, friss, tartalmas és sokatmondó lehet egy baráti, vagy inkább lelki találkozás, mint amilyen az imahéten résztvevők találkozása volt.
Üzenetet érő találkozás!
Kiderül az alábbiakban miért.

Elsősorban azért, mert nincs vége az ita missa est (menjetek békével) felszólítással a hívek (gyülekezet) együttlétének, bár nem pontosan ez hangzott el a babtista imaházban, tegnap este, de ez volt a lényege.
Nincs vége a hívő emberek találkozásának még az áldás vétele után sem, mert - íme a példa- még most is téma köztünk, mi is történt valójában tegnap este a gödöllői felekezetek közös rendezvényén az ökumenikus találkozáson.
Elhoztuk magunkkal a "feltöltött" lelkünk kincseit.

És éppen ekkor, pontosan ekkor, amikor a babtisták vendéglátásáról és a szolgálattévő papok, lelkészek tanításáról beszélgettünk, csörgött a telefonom. A zsebembe nyúltam érte.

Itt következik az amiről szólni akarok. Vagyis az üzenet értéke és realitása. Miért is most hívnak engem telefonon. És éppen abban a témában, mely beszélgetésünk tárgya szerint idevágó .

A hang, mely beleszólt a vonal (vagy az éter) másik oldalán, arról kezdett beszélni, hallottam-e róla, hogy aláírásgyűjtés indult a faluban arról, hogy szeretnék-e a dányi emberek, hogy katolikus iskola legyen a községben.

Tetszenek érteni? Akkor mondta a bizonyos hang ezt, amikor az emberek hitéletéről beszéltünk ketten, valahol a Felső-Tápió mentén, ahol a befagyott folyót szegélyező vizes élőhelyek felett havat hozó felhők úsztak, cinkék kergetőztek a bokrokon, varjak sötéten károgtak a kiszáradt jegenye csúcsán.
Mi más lenne ez, ez a kép kérem, az elszálló szó, leheletbe burkolózó hang, a tegnap esti élmény és a berregő telefon, mint a lélek szava a lélekhez. Kimondjam? Mi más lenne ez, mint emberi fogalmaink által tisztán le nem írható, de a fogalmakon is túlmutató jelenség. Jel inkább. Jel, mely szól hozzánk, mond valamit nekünk, körülvesz és figyelmeztet. Ember! Figyeld a körülötted zajló világot. Figyeld, mert sorsod könyvét írják abban.

Így van, amikor együtt jár a gondolat a lélek igényével.

Igen, hallottam róla, -mondtam, visszatérve a telefonáláshoz.

Sőt többet is tudok mondani. Többet, témába illőt.

Az egyik hozzánk talán 12 - 14 kilométerre lévő egyik községben megszervezték a község katolikus iskoláját.
Nem nagyobb, talán kisebb is ez a falu mint a miénk. Két iskolája van, az egyik felekezeti iskola, katolikus jellegű.

Még mást is mondok: Ebben a faluban, a katolikus iskolában olyan módszerrel tanítanak a pedagógusok, amely módszer bevezetését én is javasoltam a dányi iskolának, Dány községnek.
Nem volt eredményes a javaslatom.

Dányt erősen sújtja a tanulók elvitele, mely már a kisgyermek korosztályra is kiterjed lassan.

Többszörösen hátrányos helyzetű faluban, minden jó javaslatnak helye van.

Annak is, hogy választható legyen a gyermekek iskolába íratása: katolikus iskolába menjenek (ha megfelelnek a fenntartó egyház által támasztott követelményeknek) vagy állami fenntartású iskolába.

És azt az évek óta hangoztatott véleményemet is fenntartom, hogy az iskolában megfelelő oktatási módszereket kell bevezetni, melyek az adott helyzetben a legjobb eredményre jogosítanak bennünket. Ezek a módszerek újak nálunk, a vállalkozóbb szellemű iskolák viszont már eredményesen próbálkoznak élni vele.
Előttünk vannak példák, előttünk a szakirodalom, elemi kötelességünk, kötelessége az iskolának a helyi intézményi hálózatnak az elénk dobott kesztyűt felvenni. Vannak akik megteszik, vannak akik nem.

Tudnunk kell, a saját kezünkben van az életünk.
Tudnunk kell, hogy a sikerért meg kell küzdeni, az eredményért meg kell szenvedni.
Tudnunk kell, hogy kapcsolati hálónk szövésére alkalmas szátvát nekünk kell felállítani.
Tudnunk kell, hogy látható és láthatatlan erők vannak körülöttünk. Segítő erők vektorainak sugarában vagyunk és tenyerén annak, aki véd és óv minket.. Csak meg kell ezeket látni. Meg kell ezt találni.

Emberi létünk legtisztább misztériuma, hogy mi magunk tudunk tenni magunkért. Mi a magunk eszével és tudásával, tárgyi és kapcsolati tőkénkkel, szakmai együttműködésekkel és a hit erejével vagyunk képesek a nehéz helyzetből kijutni.

Senki emberfia nem oldja meg a dányi problémákat, csak a Dányban élők közössége, szakembergárdája , tisztviselő kara és választott testületének tagjai.
Ezeknek viszont össze kell fogni.

Azt mondja Arany János is, "küzd érte, ha a cél nemes"! ("És ne állj ellent ha nem érdemes)"

Nyitottnak kell lenni a világra, alkalmazni a mások által már kipróbált, eredményes, bevált módszereket, mert az élet ezt követeli ma tőlünk.
A megelégedett, a tűzben nem edzett, a nehéz helyzetet nem vállaló, maga által magasabb követelményeket meg nem fogalmazó, a létezés szintjén vegetáló a kényelmesebb utat választó ember, mind a közéletben, mind a közalkalmazásban, mind az emberek sorsát befolyásoló társadalmi státuszokban előbbre nem viszi, de súlyosan károsítja a közösséget.

Kilátástalan helyzetünk, csupán a sodródás szintjén élő létünk akkor lesz, ha az előttünk álló kihívásokra nem felelünk időben, mégpedig az adott helyzet megoldásához a legjobb lépéssel.

Ehhez egyik lehetőség a katolikus iskola létrehozása.

Önmagában ez sem lesz elég. Önmagában az intézmény csak a lehetőséget adja, adhatja meg. De hogy milyen lesz a rendszerbe kerülők kimenetele (output), azt a benne élők együttes munkájának színvonala fogja meghatározni. Elsősorban a rendszert működtető szakembergárdával, és másodsorban az őket támogató, segítő mechanizmusokkal.

Mindkettőről volt szó, évek óta már. A katolikus iskoláról is és a módszertani megújulásról is.

A problémának megoldását akkor és ott kell kezdeni, ahol és amikor az jelentkezik.
Ez a helyzet most eljött,sőt ez a helyzet néhány éve már itt van, és ennek a helyzetnek a megoldása tovább már nem halasztható.

Ne vegyék, ne vegyétek nagyképűségnek, ha most ideidézem -ismételten- Ottlik Géza író mondását.
"Nem azé, aki akarja, nem is azé aki fut, hanem egyedül a könyörületes Istené".

Ne legyünk hát elbizakodottak, ne legyünk fékevesztett kalandorok, de bízzunk abban akinek szavát az ökumenikus imahéten halljuk, aki most is szólt hozzánk.
Bízzunk egymásban és tartsuk távol tőlünk a megosztottságot, az írígységet, a rossz tanácsadókat és a rossz tanácsokat.

Kell-e nagyobb erő annál, ha hiszünk munkánk sikerében, kell-e meglátni (meghallani) a csendben hozzánk szóló igét, kell-e ennél nagyobb bizalomforrás, kell-e ennél tisztább jel?

Döntse el ezt ki-ki saját lelkiismerete szerint.
Úgy döntse el, hogy minden döntéssel az ember maga fölött mondja ki az itéletet.