Itt vagyTartalom / Meghívó határjárásra

Meghívó határjárásra


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2019 January 01

Kedves Barátaink!

A hagyományos téli túránkat, (határjárás községünk körül), most nem a déli irányba, hanem észak felé indulva tesszük meg.

Az útunk célja, elérni Szentegyed feltételezett helyét, mely a tóparti településrészünk névadója lett.
Szent Egyed, görög származású Bencés szerzetes.

A középkorban vidékünkön számos kolostor volt. Ilyen lehetett Szentegyed is.
Kóka körül gazdag lelőhely van, pl Várok, Szér stb, Zsámbok és Jászfényszaru között volt Parócza, Tura térségében Szentgyörgy, és így tovább. Ezek elpusztultak de nyomaik még most is látszódnak szerencsés esetben.

Szentegyed, lehet,hogy település volt. Vita robbant ki Vácszentlászló és Zsámbok között, hogy ki birtokolja. Tanúmeghallgatások (77 ember tanúvallomása, köztük néhány dányi lakosé) alapján Zsámbokhoz tartozott.
Pontos helyét nem tudjuk, de a feltételezett hely egészen biztosan nincs messze attól a helytől, ahová elmegyünk. Dánynak nem volt birtoklási köze Szentegyedhez. Nem esett viszont messze tőle. Ezért is feltételezhető, hogy a dányi Benedek, aki ács volt (pintér) Szent Margit csodás tetteiről tudhatott , aki maga is bencés apáca volt, és jutott így el betegsége gyógyításának okán sírjához. (1272-ben)

Az útvonal:
Találkozás szombaton 9 órakor a Szent Jakab zarándokkapunál.
Valkó irányába indulunk és a Vajas utáni Borovicska dűlőnél jobbra fordulunk.
Zsámbok irányát követjük és a Tó föle dűlőnél eljutunk a célhoz, egy-két éles kanyar után.
Visszajövet a peresi Szentegyed élő települést (üdülő övezet, zárkert) érintve, az országúton érjük el a községet.

A távolság, melyet megteszünk a székely kaputól indulva 15 kilóméteren talán belül van. Valamivel.
Kis elemózsia elkél, ivóvíz is, egyéb.
13 óra körül itthon vagyunk.

Nagyobb gyermek, unoka, bírja az út nehézségét, (rólunk nem is szólva, persze majd kiderül), ismerősöket hívjatok magatokkal, jó levegő, történelmi környezet, beszélgetés és ami még jut erre az időre.

Szeretettel: GA

Cimkék