A hazatérő (első rész)

Sötét, majdhogynem koromsötét volt még odakünn, amikor a gazda betette maga mögött a saroglya ajtót és kilépett a hambitra.
A meleg ujjast magára húzta de így is érzékelte a tél gyémánthidegét a karján, hátán.

Felnézett az égre. Csillagok ragyogtak távol és messze, fényesen, egyik-másik hunyorogva, alvásra készülvén.
A Virradócsillagot kereste, de már nem látta. Elmúlt öt óra mormogta csendben, csak úgy maga-magának.
A Göncölre esett pillantása mely ferde irányú rúdjával mutatta az irányt. A nagyapja még Szent László Szekerének nevezte meg neki. Hosszan figyelte a csillagképet, úgy emlékezett, hogy ez a Magyarok Csillaga. A kocsi rúdjának harmadik pontján, a Kisbérest visszakacsintani látta. Mosolygott egyet, majd az istállóba lépett.

A Szellő még csak nyögdécselve tápászkodott fel, a Vihar már éles hangon ropogtatta a szénát. Szorgalmas jószág mindkettő. Még a kukorica ekézésekor sem kell lóvezető neki. Szép pár -hunyorított a szemével az öreg. Nem adná oda őket a fél világért sem.

Visszatérve a házba, már mindenkit talpon talált. Nagy volt az izgalom, főleg a kicsiny legény, Jánoska, az unoka volt nagyon élénk.

Na, Isten nevében! -adta ki a jelszót és az asztalfiából kivette az előző napon élesre fent kést. Óvatosan végighúzva középső ujját annak élén, a csizmaszárba süllyesztette, hogy a fogója könnyen elérhető legyen. Határozott, kemény léptekkel, mint aki harcba indul, elhagyta a szobát, nyitva hagyta maga mögött az ajtót, és a pirkadó hajnallal szemközt találta magát.

Bár már derengett az ég alja, látható küzdelemben tengelyt vetett a hajnal első fénye a sötétséggel.
Kivonult a ház is. A gyermek, Jánoska a felhalmozott szalmaboglyához szaladt, kis csomót csent a halomnyi tüzelőből, és nyomban csóvát készített, miként a nagyapja mutatta meg neki a mozdulatsort még akkor, amikor a tarlón, rekkenő hőségben az ölnyi gabonát kévébe kötötték.

A kiskapu kallantyúja az utcáról is elérhető volt. Ismerték a járást a szomszédok. Csikorogva adta meg magát az ajtó az elsőként udvarra lépőnek, a jobboldali szomszéd -akivel egyébként keresztkomaságban volt a gazda - ősszel nősült kemény öklű, tagbaszakadt fiának, Pistának. Őt követték a többiek, mind kit előző este megszólított, jönnének hajnalban disznót fogni, mert disznóvágásra készülünk.

A kirakott pálinkás poharat senki nem érintette. Nem lehet azt addig, míg élet van az "áldozatban".

Alig tartott néhány másodpercig és a kövérre hizlalt mangalica életereje átkerült a nagy univerzumba, hogy gazdagítsa az égi kondát, talán a Bojtárok útján vagy a Kaszások között.

A felhalmozott szalmából első terítéket rakták rá a disznóra, amikor a pálinkás poharak is kézbe kerültek.
Zord, zúzmarás időben, amikor a fák szakállai kirojtosodva húzzák a földre az ágakat, legjobb dolog -vélték a segítők- fehér-aranypálinkán keresztül nézni azt.
Meg is tették! Forgatták három ujjuk között az üveget, meg-megrázták, mennyire gyöngyözik, és elismerően bólintottak, hogy sokáig őrzi a láncot. Mélyen beszívták a kisüsti illatát és a gazdára emelték elsőként, jó egészséget, barátságot kívánva neki.

A gazda nem mozdult a tűz mellől. A perzselés az egyik legfontosabb művelet. Nem éghet ki a bőr, ott ahol zsenge. Nem maradhat nyersen ahol még tüzet kíván. Hogy is nézne ki a sózott szalonna bőr nélkül, melyet oly jólesik az étkezés végén még rágcsálni.

Jánoska szorgalmasan gyújtogatja, élesztgeti kistüzeit, hogy a következő szalmaréteg ettől kapjon lángot. Kisbeller ő már, -mondta is neki a nagyapja, te fogsz az én nyomdokaimba lépni, amikor már nem bírom a munkát. Nagy és szent küldetés ez a gyereknek. Olyan komolyan kell venni, mint a pap bácsi figyelmeztetését, hogy a szülőknek, nagyszülőknek mindig legyenek ők engedelmes jó gyermekei, unokái. Semmi más elfoglaltságért nem cserélné fel Jánoska ezt a napot.

A "disznófogók" még maradnak. Még a szalmában tart és le nem húzzák a "körmöt" a négy láb minden ujjáról. Aztán ezeket pohárnak használva, kiürítik az utolsó pálinka cseppeket is belőle, elmennek más-más irányba, a maguk dolga után.

A részekre szedés, a belső és váz-szervek egymástól való elválasztása nem akármilyen munka. Nem csak éles kés és súlyos balták kellenek hozzá, hanem anatómiai ismeretek is.
Ezeknek nincs híján a gazda. Ő ezermester, aki szerszámnyelekért nem, megy a boltba, hanem fogja a kétkézvonót és munkához lát.
Az állatok egyes betegségeihez sem hív állatorvost azonnal, az első betegség tüneteket látva, maga kúrálja ki azokat. Sikerrel. Lábbelit is foltoz, ha kell, és nem jön zavarba akkor sem, ha a háztetőt kell javítani, vagy a földművelő eszközöket használható állapotba hozni, a lovak leesett patkóit megerősíteni, a szekér kitört oldalát pótolni.
A gyümölcsösben új fajtákat olt, szemez, és tudományos értékű ismerettel ülteti el a fákat, aszerint hogy melyik melyiket kedveli, porozza be, vagy akár szolgál a másiknak védelméül.
A talaj szerkezet előtte nyitott könyv. Nem csak színéről, illatáról, morzsalékonyságáról különbözteti meg őket, de azt is tudja, milyen növény való ide, vagy oda.
Ismeri a felhők járását, pára- és vízüzenetét, a szél tartósságát annak irányából és erejéből megítéli.
Az óra felesleges, mert éjjel a csillagok állásából, nappal a fák árnyékának hosszáról, a fatörzsek színezetéről tudja az időt és az irányt.

Kellőképpen megpirított, rézbarna színét elnyerő állatot, a segítségére lévő rokonok, családtagok vízzel leöntik, erős kefével letisztítják, forró vízzel átmossák, majd leöblítik.

A sonkák kiszedése az első igazi próbatétele a szakmának.
Nem lehet húsvét napján olyan ételt az asztalra tenni, ahol megcsonkolt végtagok ijesztően meredve nézik az embert.
A forgót kell megtalálni, egyenesen azt, egyetlen kanyarintással ki kell vágni és akkor elkívánkozik az a testtől magától is.

Orjára bontja az állatot. Milyen finom, ízletes leves lesz ebből füstölés után. Mit készítsek a vendégeknek -kérdezi majd a felesége és ő azonnal rávágja: orjalevest! Ez dukál azoknak, akik a munkában segítenek nekünk.

"Kövér legyen a pecsenye"- kiált át a kapun, minden arra járó. "Részed legyen benne" -válaszol kedvesen a gazda.

Orja csak úgy lesz, ha a hátáról bontja a disznót.

Ha van a földön izgalmas pillanat, akkor ez a művelet azok közé tartozik.

Mindenki körülállja, nézi, szemléli, várja, hogyan mélyed a kés a bőr alá, feltárva a hátszalonnát, ott ahol a legvastagabb. A marjánál.
Fél súknál is vastagabb a szalonna, morajlik át a "tömegen" az elismerést kifejező megállapítás, és mutatják is a kezükkel, a becsukott négy ujjat, a nyitva hagyott hüvelykkel még kiegészítik.

A többi -egyenlőre- az asszonyok dolga, siet el a gazda, hogy szétnézzen a portán, és egy kicsit lazítson is, mert nagy munkák vannak még hátra.

A gazda, nevezzük néven most már, a Mihály nevet kapta a szent keresztségben.
Akkor volt ez, amikor a muszka összeveszett a japánnal, hogy kié legye a mesés kelet hatalmas szépsége, ki hajtsa gyarmati sorba a kiterjedt Kínát.
Erős idő volt akkor is, a születésekor, hidegebb annál, mint lenni kellene terménybetakarítás idején, amikor a szüret igaz a vége felé jár, megágyazódik a jövő az őszi búzavetéssel, az Úr pedig Szent Mihály mérlegére lép.
Szeptemberi gyerek. Úgy tartja a néphit, hogy az, aki szeptemberben születik, szerencsés ember lesz. Okos is, vagyonos is. A bajok, bánatok kerülik, a siker mindig megtalálja. Az Úr gyermekei a szeptemberi fiúk!

Úgy áll ott a nagy asztal mellett, fehér kötényében, feltűrt melegingének ujját igazgatva mint ahogyan állhatott a nagy Napóleon harci sikereinek legszebb napjaiban a sereg előtt.

Halomnyi gőzölgő étel került ki a bográcsból az asztalra, mind feldolgozásra vártak.

A mangalica feje és szíve, nyelve szalonnával keverve majd a sajtba kerül.
A halványpirosra főtt máj a hurka ízét adja majd meg, ha az abalében frissre főzött kásával összekeveri, no meg még belsőséget is tesz hozzá, lépet és vesét.
Kolbászt most nem készít. A mangalica arra nem jó.
A kolbásznak való fajtát Gyertyaszentelőre vágja le. Új sertésfajtát hozott be ő a faluba, már harmadik éve hizlalja kétszáz kilósra a fekete Cornwalt, hústermelő ez, már többen követik az ő disznónevelési módszereit a faluban.
Mint más újítását ezt is átvették a gazdák. Nem csoda. Jó gazda hírében áll Mihály falun belül és azon túl is.

Kiállításra vitték az általa termelt sárgadinnyét. A faluban ő ültetett először ebből a fajtából, Togót és Kandalupot.
A Szellőnek csikaja is a Királyúton páváskodik, ha a kocsikázni támad kedve a Csárdakapu irányába. Őfőméltóságának, magának a Kormányzó Úrnak.
Az Előljáróságba is beválasztották, virilisként igazgatja a népet. Mindenki elégedett vele.

A sajt, hurka (és a kolbász) ízesítését nem adja ki a kezéből.
Nem használ patikamérleget. Csak úgy "szemre" dönti el, miből mennyi kell. A mértékegységet nem grammban vagy kilóban határozza meg, hanem azt mondja, na még ebbe egy késhegynyi paprikát kell tenni. Vagy pedig azt, csipetnyi sót még elbír. Gyűszűnyi vizet rá! És így tovább.
Jánoska,a kisunoka kis kék kötényében, csülökre hajtott inggel, ott van mindig nagyapja mellett. Lesi az öreg mozdulatait, eltanulja a szavainak járását.

Mindenki érti a gazdát, aki segíteni jött az is, aki csak pár percre, egy pohár borra, falat tepertőre betért, még az is.
Cigányok jönnek Mihályhoz, tudják, nekik jár a fodor zsír, a malactartó és a háta-szalonnából is egy darabka. Nem mennek el üres kézzel azok akik jó szóval érkeznek a faluba, magának tekintélyt kivívó emberhez, D. G. Mihályhoz.

A levágott állat feldolgozásának a vége felé már megenged magának egy-két pohár bort. Legjobban a nagyhátit szereti. Azt mondja, hogy ennek a bornak lelke van.
A Hosszúvégén 30 sor rizlinget ültetett. Az ebből préselt bort tüzesnek nevezi, (míg a nagyháti, testesnek).
Minden sor rizling egy hektó borral szolgál neki.

Jár a boroskancsó kézről, kézre a munka vége felé. Nóta is van már benne egy-egy segítő rokon ezt meg is találja.

Mihály behajtja bagó sapkájának elejét. Mint lázrózsák ülnek ki arcára a napsugárnak szőlőszemekbe rejtett erői, (mely nála az egészség és a jókedv csalhatatlan jegyei) segít is a nótázónak ha megakad a "lemez".

Az esti vacsora készítése, a disznótoros, már nem az ő dolga.
Pihenni megy az istálló állatai közé, hizlalja szemével is a jószágokat.