Csillagos ég, merre van a magyar hazám...

Minden ember tudja. Talán már a karonülő kisgyermek is.
Vannak események, időpontok, dátumok, meghatározó élmények vagy hallomásból ismert tények, melyeket az ember nem csak észben tart, hanem úgy része életének, gondolatainak, érzéseinek, látásmódjának, mint ahogyan része az embernek saját érzékszerve, szeme, füle, receptorok test-szerte, vagy maga a gondolat.

Átörökített fájdalmak, fényesen ragyogó múltbéli események, ráborulnak a mára, ködös hajnalainkra, nehéz, izzadt ébredéseinkre, az ablakon bekopogó hajnali fénysugárra, gúzsbakötött kezeinket és tomboló tehetetlenségeinket, vagy a viruló reményeket, úgy fűzi egy csokorba, mint ahogyan megköti a virágárus a sírokra szánt koszorúkat, szép időkben viszont az ártatlan kézbe kerülő menyasszonyi csokrot.

Magyar történelem, magyar sors, a miénk, sötét fájdalmaiban éppen úgy mint gyermeki tiszta szépségében, mikor - mikor ez vagy az adatik.

Három esemény, három dátum -mily sajátságos kárpátmedencei érzület-
gyermeki eszméléseink legelső tudatba kerülő lenyomata: Mohács! Doberdó! Don kanyar!.

Három tragikusan szomorú hely! Három fáklya, három helye a tisztesség temetésének, három magyar igazság helyett három magyar átok.

Gyergyószárhegyen a ferences atyák egyik ősi fészkében, a nehéz, barokkillatú templom padjaiban ülve, megkérdezte tőlünk a rendház mai őre, hogy mi a különbség a turista és a zarándok között.
(Mert hát ide járnak turisták is, zarándokok is. A kettő nem ugyanaz)
Megfeleltünk a kérdésére. Elfogadta a választ.

Most is megyünk -és hívunk mindenkit magunkkal, ki e sorokat olvassa, vagy továbbadja- Erdélybe. Csíksomlyóra. A pünkösdi búcsúra.
Gyertek hát velünk, ha így gondoljátok.
Gyertek, mert meghívást kaptunk.
Figyeld meg az életedet minden nap, a perceket, a pillanatokat, a sugallatot, a jelet.
Meglátod, téged is hívnak. Meghallod a hívó szót, megérzed a mindenki által beszélt, apostolokra Pünkösd napján lebocsátott egyezményes nyelvet, a lángot, a tüzet, mely feletted lobog és a meleget is, a hőt, az energiát mely szívedet is megérinti.

Junis 6-a és 10-e közötti időben, ott leszünk, Napbaöltözött Asszony mellett, közelében. És megnézzük Erdély más szép táját is.

Jelentkezz ha úgy érzed, jönnöd kell. Nem kiváltságos ez az érzés, hanem mindenkiben jelen lévő, az emberi hovatartozás elemi igénye, mely kivételes pillanatokat várva szólal meg bennünk.

Gyermekkoromban, a lakodalmak házaknál voltak. Nem étteremben, idegen helyen. Otthon volt minden. Otthona volt erre az időre minden vendégnek a lakodalmas ház.

A násznagyok az asztalfőn ültek. Fontos személyek voltak ők, kiemeltek a vendégek sorából. Ide ültették a papot is melléjük, mikor az esti vacsorán megjelent.

Bort ittak a násznagyok, az "emberek" éppen úgy mint az asszonyok. Nagyhátit, vagy a szőlők elejéről valót, a hosszú végén szüreteltből, az iskalaszőlőben termettet vagy éppen a muszáj-beni szurdokban érett vegyes fajtát (ha a fagy el nem vitte). Kis poharakból fogyasztották e nemes italt, hogy sokszor koccinthassanak egymással.
Így járt a szeretet lélektől lélekig.

És énekeltek. Mély, bariton vagy basszus hangon. Lassan, méltóságteljesen. Mesék voltak ezek a nóták és emlékezések. Háborúról, a katonáéknál töltött időről, vagy a "nagyközre" való vasárnapi sétákról szóló.

"Kimegyek a doberdói harctérre...csillagos ég, merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám".

Doberdó, soha el nem múló fogalommá vált a magyar ember ajkán.

Itt halt meg az első nagy háborúban a Monarchia seregéből ezer és ezer magyar valamint szlovén katona.
Az Adria hullámai ma is szomorúan verik a partokra -kinek füle van rá, meghallja- a halálhozó fegyverek dörgésével vegyülő utolsó katonai sóhajokat. Hazáról, otthon maradt kedvesről. Örökre elnémult reményeket sirat ma is a tenger.

Doberdó mészköves (karszt) fennsíkja az Isonzó melletti harcok egyikének emlékét hordozza.

Ide elmenni is zarándoklat.

Erre a zarándoklatra, történelmi látó útra hívunk benneteket, kedves barátaim. Dányiakat és a hozzánk közel állókat.

Szeptember 19-én megyünk, négy napra az Adria mellékére.
Korlátozott számú, maximum 15 fővel.

Társai leszünk azoknak a százat jóval meghaladó embernek, akik a nagy háború befejezésének centenáriumi megemlékezését, Gödöllőről indulva, egy doberdói úttal szeretnék emlékezetessé tenni. (Teleki Pál Egyesület).

15 dányi ember biztosan lesz, akiknek jelentkezését várom.

Nem csak nyelvében, de történelmében és hitében is él a nemzet.
Sőt, csak is így él. Csak is így élhet!

Gyere velünk Csíksomlyóra!
Gyere velünk a doberdói fennsíkra.

Gódor András 30 271 09 31 , vagy imélen, esetleg személyesen találkozva várlak benneteket, várjuk jelentkezéseteket még a 464 419-en vagy a 20 968 71 22-es számokon.