Aranygeneráció

Van-e értelme a szónak, van-e hitele a tettnek, van-e alapja a reménynek, van-e jövője az áldozatnak és végül, van-e alternatívája a barátságnak -kérdezem magamtól is esti lefekvés előtt mert úgy sem tudok békésen elaludni, éjszakai álmot hordozni, pihenésre váró felkavart érzésemet megnyugtatni, hiszen azokkal az emberekkel találkoztam akik ötven évvel ezelőtt végeztek a dányi általános iskolában. A felkavart víz is csak idővel ülepedik le. A háborgó tengernek több időre van szüksége. És én egy végtelen tenger véget nem érő vizén érzem magamat. Ritka, talán egy, az egyetlen egy érzés ez az életemben.

Egy iskolai találkozóról jöttem haza. Egy évfolyam két osztályának az ötven éves múlt boldog perceit hordozó öreg-diák találkozójáról mely életemnek akkor is, most is fontos pillanatai voltak.

Pedagógusnak készültem, és hogy a sors diktálta űzött hajszából mégsem lettem teljesen az, -most is lelkiismeretfurdalást ébreszt bennem.

Egy iskolai találkozást, a régi tanítványokkal való szemközti beszélgetést nem lehet hitelesen leírni.

Ennek ugyanis minden pillanata ötven esztendő talán soha el nem múló érzéseként él bennünk. Ha meg is kopott talán itt-ott az emlékek sora, ha el is múlt valójában az a félszáz esztendő de a régi iskolai élet lenyomata még mindig itt él bennünk.

Hárman voltunk jelen pedagógusok az ötven évvel ezelőtti dányi iskola végzős diákjainak (az öregdiákoknak) ünnepélyes találkozóján.

Másként éltük az akkori időket, mi a résztvevők, mindenki a maga módján és tisztségének megfelelően. A diák diákként, a pedagógus tanárként, tanítóként. Mind a személyek, a tanulók, tanárok, tanítók, iskolai dolgozók, de még a szülők is, az egész község együttes társadalma, mind a néma tárgyak az iskolatáska, az iskolaköpeny, a tanszerek, az iskolapadok, de maga az iskola épülete is ennek a szenvedélyes munkának, ami a tanítás-tanulás folyamatában ölt testet, a történelmi időknek és tetteknek magán viselő méltósága szerint, ha még él, ha még nem rongyolódott el, ha még nem dobódott ki mint ócska kacat akkor a társszereplőt megillető cinkos barát örök ideig tartó megilletődöttségben van itt jelen, a kultúrház szépen díszített termében. Vagy személyesen, vagy az emlékek színes tükrében. Immár hatvan évet meghaladó ember megfontoltságával és felragyogó gyermeki örömével.

Mit is kezdenénk a társak nélkül? Mit is kereshetnénk a világban segítők nélkül? Mi is lenne az ember, ha nem lehetne homo ludens, homo faber? Akkor nem lenne homo sapiens sem.
Az élet úgy igazi, ha játék is, ha munka is. Mert csak így lesz, ezzel lesz, ennek beiktatásával lesz az ember értelmes is, bölcs is.

Elcsépelt szavakat mondanék ha kijelenteném, hogy nem csak vártam, de izgalommal vártam az ismételt együttlétet. Úgy voltunk együtt mint még sohasem. Mert egyszer lesz az ember hatvannégy éves vagy e feletti, és egyszer éli át a találkozás soha nem volt, soha nem lesz ötven éves emlékét. Az utolsó napokat, a ballagást, a könnyeket és a nevetést, a búcsúzást és az újrakezdés emlékét.

Ebben a sokszor szomorú világban, amikor komor arccal várjuk a napok múlását, a következő percek és órák bizonytalanságát, milyen felüdítő látni csupa boldog, mosolygós arcokat akik örülnek egymásnak, akik örülnek a találkozásnak akikben egyszerre lobban lángra a gyermekkor öröme, és a felnőttkor komoly méltósága.

Életutak hol találkoznak, hol elválnak egymástól.

Milyen sorsokat, örömöt, bánatot hordoz a szépen, ízlésesen tálalt környezetben az ugyancsak esztétikus látványt nyújtó őszinte szavakat kimondó szereplők élete. Elgondolkodtató élet-históriák. Mert emberviselte sorsok, légyen az szép vagy légyen az szomorú, de mindig felemelő, mert egy sajátos dányi környezetben élő emberek igaz vallomásai ezek. Olyan embereké, akik felül tudtak emelkedni a sikereken is, a sikertelenségeken is, sőt a gyászokon is, mert őket életerőssé tette az a dányi szellem amelyik a családból eredt de az iskolában végződött.

Aki dányi volt, vagy idővel dányi ember lett, ha őszinte közeledés volt e néphez, e földhöz az ő megtelepedése, meggyökeresedése, akkor az egész életében dányi is marad. Éljen itt a szülőfaluban vagy a világ bármely pontján.

Micsoda erő munkálkodott itt körülöttünk. Hitben gyökerező életerő, mely szinte minden vallomásban említést kapott, közvetlenül vagy közvetetten.

Csak egy, egyetlen egy példát hozok fel név nélkül amelyiket azért teszem mert benne láttam mg ezeknek a fiúknak és lányoknak az életét. De nem csak ezt, hanem némi sajátossággal az én életemet is.

"Elmentem Dányból, -mondta ő- de ha bármerre is visz az utam ügyeimet intézni, mindig úgy szervezem, hogy szülőfalumat útba ejtsem. Nem tudok meglenni Dány nélkül. Esti gondolataim, imáim haza szállnak a szeretett szülőfalumba, az örök emléket támasztó szülői házba. Minden este mondom a neveket, kik voltak az osztálytársaim, kik a szomszédok, kik laktak az utcánkban és ha esti imámat mondom, belefoglalom mindannyiukat."

Mennyi hasonló kedves gondolattal találkoztam. Őszinte élet-feltárásokkal, vidáman előadott reményben élő szerető feltárulkozásokkal. A szív bánatával és örömével.

Milyen szépen tudnánk élni -gondoltam magamban- ebben az országban is, a világban is ha az nem állna másból, mint az ötven éves évfordulóra szervezett találkozásokból.

Ha ennek a találkozásnak az üzenete, szelleme, szellemisége nem csak az esti lefekvéskor éltetne bennünket, amikor még frissek az élmények, hanem mindig, aligha lenne boldogabb ember nálunk. De boldog emberiség is lenne, tele emberséggel, barátsággal, szeretettel, hittel akkor eljönne, ha talán nem is a Kánaán, de helyette ennél több, maga a Mennyország.

Köszönöm az 1975-ben végzett dányi gyermekeknek a jubileumi találkozást mert aranyat érő generáció élettapasztalatával, gyermeki örömével és emberséget mutató életével és gondolataival, számomra is utat mutató intelmekkel lettem gazdagabb.

A találkozón megjelent valamikori tanulók névsora, a fényképen található sorrendben, akkori neveiken:

"A" osztály osztálylétszám 25
Juraszik Márta
Nagy Julianna
Nagy Péter
Tóth Benedek
Durányik Tünde
Herczeg Magdolna
Sződi István
Nagy István
Roznik Mária
Tóth Mária
Dóczi József
Baglyas Sándor

"B" osztály osztálylétszám 22
Lázár Ilona
Szekeres Margit
Kovács Lajos
Bugyi Erzsébet
Bense Ferenc
Baglyas Ágnes
Szekeres Mária
Pászti Mária

Pedagógusok: Gódor Andrásné
Monostoriné Fabó Judit
Gódor András osztályfőnök "B" osztály
Az "A" osztály osztályfőnöke Dr Nagy István volt (meghalt)
Az iskola akkori igazgatója Dr Nagy Istvánné volt (meghalt)
Igazgató helyettes: Kovács István (meghalt)