Segítsek Teréz?

Nagyot zökken az autó kereke amikor leparkolok a zeneiskola bejáratánál.
Úgy parkoló ez a hely, ahogyan a parkokban kialakul az emberek által járta út: sohasem ott, ahová a parktervező gondolta.
Erre a helyre is "rászoktak" az autósok. Időnként én is itt állok meg, főleg akkor amikor nem tudom mennyi időt fog az autó állni a hivatalos parkolóban. Mert ha rövidebb időre veszek jegyet mint amennyi időt távol leszek, akkor megbüntetnek, vagy ellenkező esetben fölöslegesen dobtam ki a pénzemet a parkolásért.

Na, mindegy, ez egy mellékes körülmény!

Elindulok a parkon át, megkerülöm Garassalkovich Antal szobrát és a Smarni nevű étterem előtt haladok el.
Eszembe jut,hogy gimnazista diák koromban valahol itt lehetett a buszmegálló (egy sötét, sajátos illatot árasztó váróteremmel), a Göfém nevezetű üzem, valamint a Pálma cukrászda nagy terasszal, mely egy emeletes lakóház földszinti terme volt.

Aztán ennek közelében helyezték el Lenin szobrát amelynek helyén ma a Kiscserkész szobor áll.

Gödöllő mindig sajátos helyet foglalt el az életemben és így van ez most is. Miként iskolája a Török Ignác Gimnázium, életem szerves részévé vált.

A város egyik intézményébe sietek. Sietnem kell, hogy ellensúlyozzam azt a hideget amit a rám-rám csapódó őszi szél okoz, ruhám alá bújik , borzongást keltően átölel.

A pénzintézetet úgy érem el (kapom meg, mint a székely ember mondja), ha átmegyek a Dózsa György úton, ahol felfestett gyalogátkelővel védik a járókelőket. Megfejthetetlen számomra, hogy amíg a magyar ember közlekedési kultúrája nagyon alacsony a közutakon, (sőt egyre alacsonyabb, egyre agresszívebb) itt viszont csupa udvarias autóvezetővel találkozhat az ember, mert gyorsan át lehet jutni az út túloldalára. Pedig rendőr sincs a közelben.

Legalább negyven éve járok mondhatni rendszeresen a pénzintézetbe. Korábban hivatalból kellett tennem, most napi ügyeimet intézve, ritkuló alkalommal.

Készültem rá, hogy várnom kell míg sorra kerülök, de szerencsémre egy dányi lakosú fiatalember mellé ülhetek le, így az idő is gyorsabban halad a beszélgetésünk nyomán.

A pénzintézet dolgozói egyenruha-féle öltözetben vannak, zöld nyakkendőben amit úgy kötnek meg, mint ahogyan a kisdobosok vagy az úttörők tették nyakkendőjükkel, de azok kék illetve vörös színűek voltak. Az ilyen nyakravaló nem újkeletű találmány, a cserkészek is hasonló nyakkendőben voltak de más színekkel.

Szerettem ebbe a pénzintézetbe járni korábban mert nagyon udvarias dolgozók ültek a pultok mögött. Segítőkészek, türelmesek voltak az ügyfelekkel szemben. Ezt ma nem mondhatom el minden esetben, amikor ügyfélként itt járok.

Ezt, mármint a rideg hivatalos magatartást ha meg is kell szokni ami az utóbbi évek, évtizedek "terméke", a magyar ember barátságos természetével ellentétes formájában alakult ki. Talán mutatója annak a személytelenségnek ami a társadalmunkat jellemzi.

Ugyanis egyre inkább jellemzőbbé és kifejezőbbé válik az a jelenség a társadalmunk életében, hogy az ember nem szerves része a társadalomnak, nem alanya, inkább tárgya. Lásd azt az egyik példát erre, hogy a hivatalos megnyilvánulásokban az ember mint munkaerő szerepel nem mint érző és értő lény, aki nélkül társadalom sincs.

Ez egy régi úrhatnám felsőbbrendűség mai változata amikor az ember mások elé helyezi magát, mint volt az a történelmi időkben sőt még a Biblia korában is "én nem vagyok olyan mint ez a vámos" -mondhatnánk röviden. De ez nem igaz. A társadalom ugyanis mindig hierarchikus felépítésű volt amit aztán a kommunista szemlélet olyannyira összekevert az egyenlőség elvének hangoztatásával, hogy az ember az értékvesztések nyomán hamis életképet és jövőképet tudott csak megfogalmazni a maga számára.

Ezért van az is, hogy nem konszenzusos a politika (kicsiben is nagyban is) hanem erőfitoktatás. Aki erősebb (erőszakosabb) az érvényesül. (Míg természetesen az ember maga, egészen más elveket hirdet. Részben a Nagy Francia Forradalom hamis jelszavait sulykolja, részben újólag és gyakran, -eléggé meg nem engedhető módon- keresztény mivoltára hivatkozik, mint ha az Isten csak ő érte létezne és a másik emberért nem. Azért káros az ilyen mert a példákat és eseteket amelyekre hivatkozik nem a maga helyén kezeli. Ha nem a maga helyén kezeli akkor összekeveri nem törődve az elmélet és a gyakorlat kézzelfogható ellentmondásával sem.)

Meleg van, számomra túlon-túl meleg a pénzintézetben -hogy visszatérjek az eredeti gondolat fonalára- hiszen az ember elsősorban a kinti tartózkodásra öltözik.
Ez méginkább fokozza a várakozás nehézségét.

Amint az ajtó felé pillantok -beszélgetés közben- látom, hogy egy ismerős arc jelenik meg a teremben.

Mindenki látja a cigány emberekről, hogy nem az európai nagyrasszhoz tartoznak. És ez nem leminősítése az embernek, mert az emberiség tucatnyi nagyrassz valamelyik tagja, ha nem európid, akkor más, talán turanid, talán mongoloid stb. És a cigányok eredete Ázsia, (miként a magyarok hazája is volt ez a vidék, csak másként voltak ott a cigányok mint a mi elődeink).

Teréz, aki a helységbe lép, dányi cigányasszony - aki lányával és unokájával érkezett. Nem mutat megilletődöttséget -mint ilyenkor általában lenni szokott), sőt a gyakran idejáró ember jártasságával a totem oszlophoz lép, hogy magának sorszámot húzzon.

Teréz ruházata nem a régi dányi cigányok gúnyáját idézi. Féllábszárig érő szürke szoknyát visel, könnyű nyári cipőt és fejrevalója sincs, mert már ez sem hiányozhat az ilyen őszi időben.

A lánya (feltehetően az) egészen modern, mai fiatal nők mintájára öltözött. Világos nadrágot viselt, fekete övvel, fehér blúza a nyarat juttatja az ember eszébe. A cigány emberek hőérzete más mint a miénk, ez is mutatja a különbséget köztünk).

Kisunoka lehetne az itt tartózkodók bármelyikének családtagja, kivéve a -megint mondom- cigány mivoltra emlékeztető különbséget, mint pl a bőrének a színe.

Teréz határozottan a sorszámot adó oszlophoz lép. (A lányától várná ezt el az ember, kora miatt).

Elolvassa a képernyőn megjelent írásokat. (Ez egy feleletválasztáson nyugvó értelmezés amelyhez már differenciált agyi tevékenység szükséges).

Teréz rövid ideig gondolkodik majd gombot, gombokat nyom és végül kezében van a 309-es szám.

Gondoltam karitatív módon segítek Teréznek a szükséges lépések megtételéhez, de azonnal lemondtam ezt a szándékomat két okból is.

Egyrészt jogosulatlanul kerültem volna bele Teréz magánügyeibe, másrészt kitűnően megoldott a feladatot, semmi szüksége nem volt rám.

Valamikor az 1970-es évek végén többször kijártam a dányi cigányokhoz. Ez a gyermekek iskolába járása miatt történt. (Mert ne feledjük, a cigány-léthez az is hozzátartozik, hogy az iskolába járást nem tartják olyan fontosnak mint más egyéb törődést a gyermekkel, az iskolából való távolmaradás (a törvény ellenére) nem szülői felelőtlenség, hanem egy szubkultúrának az értékválasztása tükröződik benne, ami történelmi tradíciókon is nyugszik.)

Teréz elbújdosott az udvar hátsó részében lévő tyúkólba előlem amikor a családi látogatás hírét vette. Nem zárom ki azt, hogy mindez a szülők javaslatára, tanácsára történt, hiszen a cigányszülők "másképpen" szeretik a gyermekeiket (de azt nagyon!) mint a nem cigány szülők.

Végül Teréz egyik legszorgalmasabb tanulója lett az iskolánknak. Csendes, visszahúzódó, nem harsány és nagyon tisztelettudó.

Segítettem neked Teréz. De nem most, és nem csak én, hanem a tanítóid is az iskolában, a társaid is akiknek zöme nem volt cigány és végül a szüleid is, hogy iskolába járj. Megtanulj nem csak olvasni, hanem differenciáltabb agyi tevékenységekre is képes legyél, magasabb tudati cselekvésre is szert tegyél. Ennek sikerét a sorszám gyors kiválasztása is tanúsítja.

Hogy van-az ügynek, a történetnek amit elmondtam tanulsága a mára vonatkozóan?

De még mennyi!!!