Emlékezzünk, de igazán!

Három nap múlva október 23-a lesz. A magyar forradalom és szabadságharc 69-ik évfordulója.

Ünnep lesz? Gyász nap?

Vagy ahogyan sokszor lenni szokott, sablon-szövegek, a tavalyi beszéd, gyerekekkel betanított szöveg. Némi zene. Talán még "kultúrműsor" is.

Aztán hazamegyünk, hazamennek az emberek kicsiny falujuk régi vagy talán új kultúrházából, megebédelnek vagy vacsoráznak. Ma sem kellett munkába menni.

Elszoktattak bennünket a történelem -legyen bár napi vagy múltbéli- jó azaz helyes értékelésétől. Leszoktattak a gondolkodásról, elterelik figyelmünket, így jó, így legalább nem ártunk senkinek. Kivéve saját magunknak, saját lelkiismeretünknek, saját magyarságunknak.
Rászoktattak viszont egy majdhogynem kötelező viselkedésre: mutassuk meg magunkat.

Aztán vége.

Ennyi!

Vagy ennél talán több!!

Feljajdult és megmozdult egy ország 1956 október 23-án.

Alig takarították el a székesfőváros utcáiról a második világháború pusztításának borzalmas képeit.
Alig vetették még le az emberek a pincékben és óvóhelyeken napokig viselt gúnyájukat..
Aighogy hazajöttek a hadifoglyok Szovjet-Oroszországból.
Alig éltek még békés éveket az emberek.
Alig élvezték a haza igazi gyümölcseit.

Mégis, mégis forradalmat csináltak. Mégis, mégis vesztükbe rohantak.

Mindazért, mert a becsapott, leigázott, hazugságokkal vezetett nép újra látta: diktátorokkal telített az ő világa, mindennél, rosszabb élet az amit élnek. A tömegek ahogyan élnek és nem a kiváltságosok.

Nem akarok szóvirágokkal élve hamis csokrot kötni, de bennem még ma is erős indulatokat és izgalmakat keltenek azok az októberi napok. Megéltem, emlékszem az azt megelőző éveket is. Igaz, hogy halványan emlékszem a történtekre, de nagyszüleim, szüleim némasága, elhallgatása, elhallgattatása ma is segítségért kiált bennem.

Úgy kiált, mint ahogyan kiáltott a szegedi egyetemisták, főiskolások lelkében, amikor megírták 10 pontos követelésüket, amit másnap, október 22-én a Műszaki Egyetemen a fővárosban 16 pontra bővítettek.

Ha igazán meg akarjuk ismerni a forradalom kitörésének okait akkor elég ezt a 16 pontot elolvasni és tisztán látjuk mindazokat a körülményeket amelyek miatt nem csak tollat, de puskát is ragadtak a fiatalok Budapesten. És széles ez országban.

Ezekből a pontokból idézek néhányat:

- Vonják ki a szovjet csapatokat

-Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista, rákosista bűnösöket váltsák le

- Általános, egyenlő és titkos választást, több pártot, nemzetgyűlést és sztrájk-jogot

- Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet

- Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket

- Az egyéni gazdálkodók kapjanak a tszcs-kel egyenrangú támogatást

- Független bíróság vizsgálja felül a visszaéléseket

- Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót

- Távolítsák el a Sztálin szobrot és helyette az 1848-as forradalomnak legyen emlékműve

Aztán szólt a nemzeti jelvényekről, a diákok ideológia mentes oktatásáról, szolidaritásról a lengyel néppel.

A társadalmi és egyéni élet számos területét érintik ezek a pontok.

Azt is látjuk, mitől szenvedett a magyar Rákos Mátyás alatt, aki az egyik legszélsőségesebb, doktriner politikus volt, a szélsőséget a kommunista irányba értve. Sztálin tanítványa, aki állandó gyűlöletet és viszályt keltett maga körül.
Rákosi nem csak hogy majmolta a szovjet mintát és azt magyar viszonyokba akarta ültetni, de még ezt is többször meghaladva, mindenki mást maga körül elmart, kivéve hű kolomposait.

Rákosi központi alakja azoknak a cudar időknek ami 1950 után kezdődött. Központi alakja mindaddig amíg Moszkva ezt engedte. Mert nekik is egy idő után sok volt Rákosi működéséből, pedig ők még Rákosinál is gonoszabb ember hatalma közelében éltek, amennyire Sztálin gonosz és hatalmas lehetett.

A falu kifosztva, a városok anyagilag leégetve, az emberek megfélemlítve, a börtönök megtelve. Ez Rákosi tömören megfogalmazott magyarországi működése.

A forradalom fontos alakja volt Nagy Imre.

Nagy Imre elvhű kommunista volt, aki a Szovjetunióban töltött 15 évet. Civil emberként egyetemi tanár, tudós alkat. Őt is mint nagyon sok embert a történelemben elkapta a szocialista társadalom elsőbbségének eszméje, a kommunista párt történelmi szerepének túlértékelése.

Személyiségének volt egy másik vonása is amelyet megmutat egyik beszéde, ebből idézek:" A honszeretet formáló erejét érezzük itt a teremben. Kilenc és fél millió ember szívének együttdobbanását, együtt lelkesedését.... Az elmúlt évtized nagy tanulsága, hogy ha a nép kezébe veszi sorsának irányítását, aranybetűkkel írja be hazája nevét az emberi haladás és kultúra élenjáró országainak sorába".

Hihetetlen talán, de ez a beszéd 1955-ben hangzott el, a Népfront megalakulásakor.
Magyarságáért Nagy Imrét a szovjet-oroszok kiközösítették.

Így talán értjük már, hogy amikor sok-sok változás után, amelyet ő elszenvedett a doktriner, szektás hazug kommunista propaganda és gyakorlat üzeneteként, de a forradalom napjaiban újra vállalva a miniszterelnöki szerepet, nem a megalkuvás útjára lépett mint oly sokan mások mellette, -köztük Kádár János is- hanem mindvégig kitartva, a forradalom eszméje éltette egészen sorsának a bitófán való befejezéséig, melyben éppen Kádár játszotta az egyik főszerepet.

Az 1956-os forradalomnak voltak természetesen előzményei a magyar gazdasági és politikai életben.

De nem volt szervezett előkészítése. Az, hogy a szegedi ifjúság egy tízpontos követelést írt, melyhez csatlakoztak a fővárosi egyetemisták is, azt kiegészítve, valójában a forradalom előszele lehetett, az annak a bizonyítéka, hogy nagyon ingatag volt a magyar politikai irányítás és az embereket megnyomorító gazdasági élet.

Miként is, miért is szökken talpra és ragad fegyvert az ifjúság ha nem jövőjének alakulása miatt, és 23-án mintegy 250 fiatal áldozatának vére ezt igazolja.

A hatalom, ha veszélyben érzi a létét, ha meginogni látszik mindig elaljasul. Az aljasság a korlátlan hatalom velejárója.

Míg szinte kivétel nélkül minden párt- és állami vezető a forradalom kitörésének szükségességéről beszélt -elismerve ezzel hibáit- 23-án este, addig éjszaka már szovjet tankok jelentek meg a fővárosban.

A hatalom aljasságát bizonyítja, hogy 25-én a Kossuth téren békésen gyülekező tömegre a szemben lévő épületek tetejéről golyózáport zúdítottak. Nem mások, mint az ÁVH-sok.

Akkor, amikor a szovjet tankokon lévő katonák és a magyar reguláris erők a forradalmárokkal barátkoztak, a "Párt Ökle", az államvédelmisek érzéketlenül gyilkoltak.

Nem szabad azt sem elfelednünk az emlékezés napjaiban, hogy míg Nagy Imre és néhány társa mindvégig kitartott a forradalom mellett, mások, mint pl Kádár János a szovjet hadsereget hívták a forradalmárok ellen. (Kádárnak élete végéig nyomasztó sorsot teremtett Nagy Imre emléke, akinek még a nevét sem tudta kimondani soha. Róla beszélve így szólt: "Az az ember") Ez a ki nem mondott bűn, mely nagy Imre elárulásának a ténye volt, őt, a pártfőtitkárt, Kádár Jánost élete vége felé az elmeháborodásig sodorta.

Az is köztudott mára, hogy az oroszok támadását bár elitélte a nyugati világ, köztük az USA is, de a szép szavakon kívül semmit nem tettek a magyar forradalom győzelméért.

Emlékezünk ma sírhalmok alatt nyugvó hazafiakra, forradalmárokra. Emlékezünk a siralomházakban évekig sínylődőkre, akik egy hűvös éjjelen falhoz állítva haltak meg.

Emlékezünk a bennünket leigázó és megtévesztő eszmékre és azon pribékekre akik szinte örömmel öltek.

Emlékezzünk sokezer névvel illetett és név nélküli hősre.

Emlékezzünk arra is, hogy míg a fitalság az egyetemisták, főiskolások, szakmunkástanulók a forradalom zászlaja alá gyülekeztek, addig a falu, a falvak lakossága néma maradt. Együttérző ugyan,de visszahúzódó.

A magyar forradalom 23-án tört ki és még azon az éjjelen, amikor szovjet tankok vonultak Budapest utcáira, szabadságharccá vált.

Mindig eszembe jut a forradalom napjai előtt egyik osztálytársam, Tóth (Hunyás) Sanyi azon beszéde amelyet elmondott nekünk, míg nagyapjánál élt és a dányi iskola tanulója is volt, hogy az öccse mondta, aki Sanyinál talán két évvel volt fiatalabb, hogy az egyik kapualjban lesték az oroszok bevonulását, a barátját, aki mellette hasalt és fegyver volt a kezében, fejbe lőtték.

Mennyi, mennyi könny és sírás tapad egy-egy fegyveres ütközethez. napjainkban is.

Ha másért nem is, de a magyar áldozatok emlékéért, akik az 1956-os forradalom hősei is egyben, lélekben szolidaritást kell vállalnunk.

Minden fegyveres konfliktusba kerülő emberért akik ma is naponta néznek szembe a halállal életükkel szolgálva annak védelmét őszintén kell szívünkbe zárni. Főleg akkor, ha országukat védve hódító erők pusztítják őket.

Az 1956-os forradalom emléke legyen most mindennapjaink része.

Nagy Gáspár versének strófái utolsó szava "ni"-re végződik. Ez Nagy Imre monogramja.

Én is mondom szabadon, de Nagy Gáspárral is, hogy a harcot nem szabad feladNI, a hősökre emlékezNI, az eszmét védeNI és megtartaNI, magyarságunkat sohasem feladNI, -ez ma az emlékező magyaroknak napi hitvallása legyen.