Tavaszköszöntő gálakoncert

A gálakoncert 2008.március 4-én, kedden 15 órakor kezdődik, és egy szünet beiktatásával előreláthatólag 18 óráig fog tartani. A hazai művészvilág kiemelkedő alakjai lépnek majd fel, többek között Bangó Margit, Aradszky László, Harangozó Teri, Bob Bon együttes, Tóth Vera, Mága Zoltán és az Angyalok. A gála háziasszonya Fodor Zsóka lesz.

A legjobb 75 között a magyar Jedi-kés

A világ legjobb 75 technológiája közé válogatták be egyedüli magyarként a forradalmian új sebészeti eszközt, a Jedi-kést a World's Best Technology fórumán.

Február 16.

Ma Julianna, Lilla, Fülöp, Illés, Dániel, Sámuel, Filippa napja van.

Julianna :
A Juliánusz férfinév latin eredetijének a női párja, aminek a jelentése: Julius nemzetséghez tartozó, ragyogó, Jupiternek szentelt.

Lilla :

Háborús fenyegetettség Budapesten

Szerkesztőségünk birtokába jutott az egyik budapesti mentőállomás vezetőjének belső körüzenete. Kiderül, hogy miniszteri utasításra hivatkozva háborús fenyegetettség várható március 9-én, 15-én és 16-án. Úgy tűnik retteg a hatalom - ne csalódjanak!

Alább közöljük pontosan (nyelvtani és nyelvhelyességi hibákkal együtt), teljes terjedelmében a levelet:

Fogytán a türelem, nő az elégedetlenség a szocialista alapszervezetekben

2008.02.15.

A minap egy hangulatos pesti kiskocsmában volt alkalmunk elbeszélgetni a szocialista párt egyik - magát nyilvános fórum előtt megnevezni természetesen nem merő - kerületi vezetőjével, akinek az MSZP országos politikájába is van beleszólása.

Polgari Hírszemle: Pénzmosoda?

2008.02.15.

Sokan még mindig azt hiszik, hogy a szolgáltatásokról szól ez az egész TB privatizációs baromság.

A lényeg, hogy a befektetők profitot (tiszta pénzt) akarnak, mégpedig úgy, hogy a munkát más végzi el helyettük. Ehhez kell nekik kezdőtőke és hitel, a hitelhez pedig fedezet. Na, itt jön a képbe a TB kassza.

2008.02.15. péntek

Kolos napja van.
Régi magyar személynév. A német Klaus névnek a magyar formája, ez pedig a Nikolaus (magyarul: Miklós) név rövidülése.
További névnapok:Georgina, Alfréd, Györgyi, Fausztina

Holnap Júlianna névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1564-ben, azaz 444 éve megszületett Galileo Galilei olasz csillagász, távcső első értő felhasználója.

TELJESKÖRŰ HITELÜGYINTÉZÉS!!

!!TELJESKÖRŰ HITELÜGYINTÉZÉS!!

 Személyi kölcsön(2nap alatt)

 Jelzáloghitelek szabad felhasználásra
(Jövedelem vizsgálat nélkül!)

 Lakásvásárlásra(AKÁR A HB ÉRTÉK 100%)

 Hitelkiváltás

Tévhitek a másnapossággal és az alkoholfogyasztással kapcsolatban

A teli gyomorral fogyasztott alkohol nem szívódik fel? Másnaposság ellen legjobb a ráadás? A terhes anyák fogyaszthatnak szeszes italokat?

Egy ma érkezett levél!Csak, hogy mindenki tudja!

2008.02.13.

Küldjétek el minden ismerősötöknek, ha nem mennek el szavazni, ez vár rájuk!

Olvass és gondolkozz!

2008.02.14. csütörtök

Bálint napja van.
A latin Valentinus családnévből származik. Alapszavának, a latin valens szónak a jelentése: erős, egészséges.
További névnapok:Valentin, Konrád, Metód, Jozefa

Holnap Kolos névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

MEGHÍVÓ

Tilosban járó agancsozók

Tilosban járó agancsozók

2008.02.13. szerda

Ella napja van.
Az -ella végű magyar női nevek önállósult becézője.
További névnapok:Linda, Gergely, Katalin, Leila, Maura, Benignusz, Levente

Holnap Bálint névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1903-ban, azaz 105 éve megszületett Georges Simenon világhíres francia-belga író, Maigret felügyelő kitalálója.

Morvai: Sólyomnak módjában áll(na), hogy ne írja alá a törvényt

Nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény elfogadása kapcsán Morvai Krisztina. A jogász azt kéri Sólyom Lászlótól, hogy ne írja alá és ne hirdesse ki a jogszabályt.

Valentin nap története

A Valentin sztori
A Valentin nap története nem teljesen tisztázott,de az ismert,hogy nagyon régen - pontosabban i.e. 270 körül - egy Valentine nevű katolikus pap lelkészkedett Rómában.

Ha a mobilodon bepötyögöd a…

*#06#

jelsort, a kijelzőn megjelenik a készüléked gyári sorozatszáma (IMEI), egy 15-jegyű szám.

Írd föl valahová és jegyezd meg, mert ha elveszik a telefonod, vagy ellopják, a szolgáltatódat felhívva a sorozatszám alapján blokkoltatni lehet a készüléket, még akkor is, ha kicserélték benne a SIM-kártyát.

2008.02.12. kedd

Lívia napja van.
A Líviusz férfinév női párja, amelynek jelentése tisztázatlan, talán: ólomszürke, kékes, vagy: irigy, rosszakaratú.
További névnapok:Lídia, Lilla, Reginald

Holnap Ella névnap lesz.

Hold fázis: növekvő.

1809-ben, azaz 199 éve megszületett Abraham Lincoln az Egyesült Államok 16. elnöke.

Mit hoz a biztosítási törvény? - A reform forgatókönyve

Az Országgyűlés hétfő este ismét megszavazta az egészségbiztosítási reformról szóló törvényt.

Energiatakarékossági pályázat

GKM - tavasszal írhatják ki az energiatakarékossági pályázatokat

A beérkezett észrevételek feldolgozása után várhatóan tavasszal hirdeti meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a lakossági energiatakarékossági pályázatait - mondta Ábrahám Gergely a tárca szóvivője kedden az MTI-nek.