Sajtóközlemény Pest MRFK Kommunikációs Iroda

Sajtóközlemény

Beiktatta Dr. Bencze József r. altábornagy országos rendőr-főkapitány a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetőjét.
Dr. Ármós Sándor r. dandártábornok 2007. november 15-től irányítja a főkapitányságot, eddig a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt.

Molnár Tamás: RENDSZERHIBA

Munkára teljesen alkalmatlanok a képviselők

Demokrácia: alkotmányos megoldás az emberi méltóságra - A Köztársasági Elnök hatásköre alkotmányos válság esetén

Az MSZP által szorgalmazott jogszabállyal szemben ezért mi egy olyan alkotmányos megoldást javaslunk, amely a gyűlöletet mint jelenséget valóban kirekesztené a magyar társadalomból, és az MSZP által érzékelt „társadalmi problémát” nemcsak a tüneti felszínen és egyoldalúan, de érdemben és egy demokratikus társadalom egészére vonatkozóan orvosolná.

Füstmentes Világnap

Évente 3 millió ember hal meg a dohányzás miatt.

"Ámokfutás az, amit a kormány művel"

A KDNP elnöke szerint aa nem az állam fizeti ki a multinacionális befektetőknek az extraprofitot, akkor mégiscsak az embereknek kell kifizetni.

50 éves a Fóti Gyermekváros

Ötven éve, 1957. november 15-én kezdte meg működését a Fóti Gyermekváros. Száz állami gondozott gyerek lelt otthonra a Károlyi család klasszicista stílusú volt kastélyának falai között, akik a kastélyhoz tartozó angol parkot és tavat is birtokba vehették.

Globális tragédia jön: elsötétedik a Föld?

A kutatók szerint az ötvenes évek óta csökken a talajszintet érő napfény mennyisége, körülbelül tíz százalékkal jut kevesebb a felszínre, mint fél évszázaddal ezelőtt.

A téli gumit ellenőrzik a rendőrök

Egy tegnap kezdett akcióban az autósok téli felkészülését ellenőrzik a rendőrök.

A betegek is fizetnek a kórházi parkolásért

Egy ombudsmani állásfoglalás szerint ez jogszerűtlen.

Nyugdíj, adó, költségvetés: gerilla-törvénygyártás Magyarországon

Az elmúlt hónapokban sajátos jelenségek kísérik a magyar törvényalkotási folyamatokat.

Nyugaton havazni, keleten esni fog

Nyugaton havazásra, esetenként viharos szélre, hófúvásra, a Tiszántúlon esőre, havas esőre kell számítani a következő napokban, a hőmérséklet alig ingadozik, éjszaka -2, 3 fok, nappal -1 és 5 fok között alakul.

Miből lesz nyugdíjad? - A választás a kezedben van...

A legtöbb magánnyugdíj-pénztár a kötelezőnél már egy évvel hamarabb bevezeti az úgynevezett választható portfoliós rendszert. Mit takar pontosan az elnevezés, mi rejlik mögötte, s miért változtatnak a nyugdíjpénztárak?

Újra kell igényelni a gázfogyasztás ártámogatását 2008-ra

Az október végi kormányrendelet újabb egy évre, 2008-ra biztosít szociális ártámogatást a földgáz háztartási fogyasztásához, aminek érvényesítését az időben továbbított és pontosan kitöltött adatlap biztosítja - mondta Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az orvosok félnek, a betegek öntudatosak

A páciensek ma már fogyasztóként jelennek meg, ugyanakkor igényeik megfelelő kielégítésének hátterét az orvosok nem érzik biztosítottnak - derül ki a GfK kutatásának eredményeiből.

Együtt készül sztrájkra több szakszervezet

Megbénulhat az ország jövő szerdán, ugyanis újabb, most már 6 órás sztrájkot hirdettek a vasutasok. Szintén ezen a napon a tanárok is beszüntetik a munkát.

A műtét sikerült - a beteg meghalt

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló (2006. évi XCVII.) törvényjavaslatot 2006 októberében Molnár Lajos egészségügyi miniszter terjesztette az Országgyűlés elé.

Brutális adóbüntetések jönnek - ma minden kiderül

Ma a késő esti órákban kerül sor az adótörvények zárószavazására.

Nyelvvizsga ösztöndíj hátrányos helyzetűeknek

Az Euro Nyelvvizsga Ösztöndíj program országosan összesen ezer - nehezebb anyagi vagy szociális helyzetben élő - középiskolai tanuló számára kínál ingyenes nyelvvizsga lehetőséget. A november 10-től induló kezdeményezés célja, a hátrányos helyzetű tanulók továbbtanulási esélyeinek javítása.

Demokrácia csomag: "dübörögnek" a szocialista polgármesterek

Elkészült a szocialista polgármester-képviselők úgynevezett Demokrácia-csomagja, melyet átadtak a kormánynak - írja a Népszava, mely úgy értesült: a program alapján egyelőre nem készültek jogszabálytervezetek - idézi a napilapot a Híradó.

Ezer sebből vérzik a Munka törvénykönyve

A Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatban konszenzus van a munkaadók, a munkavállalók és a jogi szakértők között: elavult, teljes átdolgozásra szorul.