Itt vagyTartalom / 1975 Május 6. (33 éve történt)
1975 Május 6. (33 éve történt)
Bécsben 83 éves korában meghalt Mindszenty József (eredeti nevén: Pehm József) esztergomi érsek, bíboros és Magyarország hercegprímása, akit 1949-ben hazaárulás vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.
1948. tavaszán a magyar kommunista kormánnyal konfliktusba keveredett a felekezeti iskolák államosítása miatt. Az 1956-os forradalom idején Mindszentyt kiszabadították háziőrizetéből, és november 3-i beszédében követelte a tőkés viszonyok helyreállítását, valamint az egyház régi hatalmának és földbirtokainak visszaadását. A Nagy Imre-kormányt nem ismerte el. A felkelés leverése után az amerikai nagykövetségen talált menedéket. 1971. 09. 28-án a magyar kormány által adott amnesztia alapján elhagyta a követségi épületet, majd az országot és a pápa sürgetésére Rómába utazott. Mivel a Vatikán kereste a megegyezést Magyarországgal, Mindszentyt 1974-ben felmentették hivatalaiból. Hamvait hazahozták Mariazellből.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
2001. augusztus 18.
/Részlet/
Kõ András
Nagyon kevés az ismeretünk Mindszenty hercegprímás haláláról, arról a néhány napról, amit a szomorú órát megelőzően kórházban töltött! Ön akkor is Bécsben élt. Ki tudná-e egészíteni ismereteinket? kérdeztem.
Már betegen érkezett vissza 1975. április 20-a után Venezuelából és Kolumbiából, ahol missziós körúton járt válaszolta Soltész Elemér. Hazafelé a repülőgépen többször nem volt magánál. Április 28-án aztán a II. kerületi irgalmas rendi kórházba szállították. Mindjárt vita volt, mert apácák akarták körülvenni, de végül ezt megtiltották. Az orvosokon és a nővéreken kívül a rend egy tagja szegődött melléje kilenc napra, amíg élt.
Ez alatt a kilenc nap alatt ön többször meglátogatta?
Hogyne, többször is. Attól függetlenül, hogy ismertük egymást korábbról is és amióta Bécsben élt, sokszor volt alkalmam vele találkozni, mondhatom úgy, hogy a hét egy napját vele töltöttem , én az irgalmasoknál voltam kórházlelkész, tehát ott, ahová bekerült. Ragaszkodott hozzá, hogy ebéd után, délután három óra tájban a betegágyánál felkeressem.
Miről beszélgettek a röpke időszak alatt?
Haláláig vezető gondolata volt a Szent Korona bizonytalan sorsa és jövője, valamint a Pázmáneumnak amelyben ő is otthont kapott az alapító szándéka, és a sok évszázados hagyományok szerinti hasznosítása. Leggyakrabban azonban az egyház helyzetéről volt szó. Arról, hogy miképpen lehetne nagyobb és mozgalmasabb életteret szerezni neki. Nemegyszer ellenkező véleményen voltunk, de másnapra sokszor belátta, hogy nincsen igaza. Sétáltunk a folyosón, és egy alkalommal azt mondta, hogy az újságírókat kellene meggyőzni... Erre én megálltam, és nem mentem tovább vele. Mindszenty azonban nem vette észre, hogy megállok, és tovább folytatta az útját. Elment a folyosó végéig, ott megfordult, felnézett és megállt, majd elindult felém. Ekkor én is elindultam feléje. Amikor ismét egymás közelébe értünk, átölelt és azt mondta: ,Magának van igaza. A sajtó segítségével nem juthatunk előbbre. Nehéz helyzetben volt. Tőle elfogadtak volna bármit, de a beszédre, üzenetre nem volt lehetősége.
Meglátogatták mások is a kórházban?
Egy alkalommal járt bent nála Monsignore Cheli, a bécsi nuncius.
Miről váltottak szót?
Csak a betegségéről.
Milyen betegségben szenvedett?
Prosztatabántalmai voltak meg szívpanaszai. Az a furcsa eset állt elő, hogy nem a kórház főorvosát hívták hozzá, hanem kívülről egy orvostanárt. Ez persze nem tetszett a főorvosnak, aki nekem is panaszkodott. És nekem mondta el azt is, hogy a prímás menthetetlen, és meg fog halni. Jobb volna talán, ha egy hónap múlva műtenék meg, s ezt mondjam el a bíborosnak.
Megmondta neki?
Igen.
És mit válaszolt a bíboros?
Azt, hogy nem vár egy hónapig.
Az operáció időpontját is kijelölték?
Ki. Másnapra.
Az utolsó kenetet feladták neki?
(Soltész Elemér kanonok úr csak hosszabb szünet után válaszol.)
Na most hogy mondjam... Elmondhatom?... Nem adták fel neki!
De miért nem? Hiszen tudták, hogy milyen állapotban van.
Megmondom, hogy miért nem. Mert nem olyan egyszerű. Ugyanis én nem mondhattam neki, hogy vegye fel az utolsó kenetet. Másnak talán javasolhattam volna, de Magyarország első főpapjának nem!
Mindszenty sem célzott rá, hogy fel szeretné venni az utolsó kenetet?
Nem. Nem.
Mielőtt a műtőbe vitték, ön beszélt vele?
Igen. Bementem hozzá mint kórházlelkész. Akkor már bent volt nála egy Mészáros nevű pap, aki korábban rajtam keresztül kért a bíborostól bebocsáttatást. Megjegyzem, hogy Mindszenty kérésére ő vitt neki kis szivarkákat, mert egy fél szivart naponta elszívott. Tehát megyek be hozzá mindennel, ami a szentségi aktushoz szükséges, a kezemben az olívaolaj, ama régi hagyomány szerint, amely a gyógyulás reményét a megkenéssel kapcsolja össze, a betegek kenése pedig tudjuk, maga a bűnbocsánat, amikor Mészáros ordítva juttatja a prímás tudtára, hogy Soltész köszönni akar, búcsút akar venni... Mindszenty nem szólt semmit, csak nézett felém, aztán bólintott, és így köszönt el tőlem, szavak nélkül.
Mivel operálták?
Prosztatával, azonban a szíve mondta fel a szolgálatot. Az operációt követően még élt. Visszavitték a szobájába, de már nem volt magánál. Öntudatlanul olyan gesztusai voltak, amelyek a fájdalomra utaltak. Rázkódott. Mintha viaskodott volna a halál angyalával. És ekkor, amikor már nem volt senki mellette, kapott a szent kenetből, amelyet Jézus Krisztus létesített és Jakab hirdetett. Az olajjal megkentem az érzékszerveit és imádkoztam a lelki üdvéért.
Mikor halt meg?
Május 6-án 14 óra 15 perckor. Nyolcvanhárom éves volt, mint most én.
A fényképet, amely a halottas ágyon örökítette meg Mindszenty Józsefet, ki készítette?
Valaki ott a kórházban. Nem tudom megmondani. Talán valamelyik nővér. S aztán kaptam a felvételből. Azt is mondták, hogy nekem csinálták emlékül.
/Magyar Nemzet/